Törőcsik Mari: Köszönöm, hogy szeretnek

Törőcsik Mari
Budapest, 2012. november 28. Törőcsik Mari színésznő a Makk Károly filmrendező 87-ik születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Törőcsik Mari három héttel ezelőtt ismét kórházba került, de szerencsére hamar hazamehetett. A Nemzet Színésze abban bízik, hogy szeptemberben már ismét Budapestre látogathat.
Vágólapra másolva!

Törőcsik Mari néhány héttel ezelőtt Velemben vehette át díszpolgári címét, a rendezvényről azonban ünnepi beszéde után egyből távozott, nem érezte jól magát. Néhány napra rá érkezett a hír, hogy ismét kórházba került, de úgy tűnik, nem volt komoly gond, hiszen ismét hazamehetett. A Lokálnak pedig elmondta, hogy kisebb pihenő után ismét a fővárosba szeretne jönni.

„Pihennem kell és erősödni. Kell, hogy jobban legyek, mert úgy számolok, hogy a nyár végén, az ősz elején talán el tudok már menni Budapestre” – magyarázta a Lokálnak a nemzet színésze.

Meghatottan mesélte, hogy hálás azoknak, akik erőt adnak neki és gondolnak rá. „Köszönöm, hogy gondolnak rám és nem felejtenek el, köszönöm, hogy szeretnek, ígérem, jobban leszek” – mondta a színésznő, aki

tíz éven belül kétszer került olyan állapotba, hogy csak a csoda segített.

Egy korábbi interjúban nemrég azt is elmesélte, hogy életét egy vakmerő orvosnak köszönheti, aki a klinikai halál állapotából hozta vissza a színésznőt első agyvérzése után. „Amikor anno a Kútvölgyiben feküdtem eszméletlenül, valahogy érzékeltem egy beszélgetést (...) Úgy ítélték meg, hogy reménytelen a helyzetem, gyakorlatilag lemondtak az életemről, egy orvos javasolt valamit, de a többiek leszavazták. Röviddel később kicsapódott az ajtó, és visszajött az orvos, dr. Iványi Zsolt. Odajött az ágyamhoz és azt mondta, hogy neki még volna egy vakmerő ötlete, de ehhez szüksége van a beleegyezésemre. Tudja, hogy eszméletlen vagyok, de kéri, hogy valahogy jelezzek. Megcsinálták a speciális műtétet, és felépültem. Azóta is fel van írva a szívemben Iványi doktor neve” – áradozott Törőcsik.

Törőcsik Mari Forrás: MTI/Zih Zsolt

A Lokál megkereste dr. Iványi Zsoltot, a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Intenzív Terápiás Részlegének klinikai igazgatóhelyettesét, aki szerényen nyilatkozott. „Természetesen emlékszem a színésznőre, és nagyon megtisztelőek a szavai, mivel ha egy orvosról így beszélnek, az szívmelengető érzés. Azt azonban feltétlen hozzá kell tennem, hogy nem csupán nekem köszönhető, hogy a színésznő végül erőre kapott: az orvosi gárda mellett a nővérek odaadó munkájára és ápolására is szükség volt. Örülök, hogy ismét jobban van, és további jó egészséget kívánok neki” – üzente Iványi doktor.