Magyar trikolór Saaremaában, avagy így is gondozhatod a magyarodat

Vágólapra másolva!
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/85. levélária   Kedves Tatjána Néném!   Miért kell mindig utazni? Vendégszerepelni? Turnézni? Szervezni, pakolni, menni, fáradni – fizetni? Csak mert nyár van? Nem, Néném, nem azért. Inkább ugyanazért, amiért mindenki nyaral: ezekből az élményekből is táplálkozik majd a szezon szakmai munkája és lélekereje. Most éppen Saaremaában töltöttük az aksikat, miközben óriászenekarunk másik fele a tokaji arénában, operagálán játszott José Curával. Amit viszont az észtek produkáltak, az frenetikus.
Vágólapra másolva!
Fotó: Berecz Valter

Este a saaremaai viking vár körüli tavon piros-fehér-zöld fények tükröződnek. A tóparti éttermek egyike így világítja ki magát a napokban. Másutt az étlapon tükröződik kedves változás: magyar fröccsöt, magyar körözöttet, somlói galuskát, lúdláb-tortát kínálnak, és ha nem is magyaros a fröccs szódája, a somlói teteje meg túlkeményedett, akkor is értjük, érezzük ezt a nem várt, kéretlen kedvességet. Esténként, az operaelőadások szünetei hatalmas pavilonokban telnek, a közönség sokféle tortaszelet közül választhat, de mindegyiken ott egy kicsi magyar trikolór, még a szamócában is láttam ilyet. A házakon hatalmas magyar zászlók, igaz, ezeket velünk hozatták, mert errefelé nem lehet kapni, de azonnal kikerültek a városka főutcájára. Ilyen az észt vendégszeretet? A sanghaji Nagyszínház is megtapasztalhatta, mert előttünk ők jártak itt, egynémely elfelejtett kínai vörös bojtocska még ott csúszkál a villanyoszlopok derekán.

Fotó: Berecz Valter

Szakmailag sem lehet ok panaszra. Az 1999 óta működő Saaremaai Operafesztivál egyszer már csődbe ment (hiába, ez egy drága műfaj...), akkor megmentőként lépett fel az Észt Koncert nevű privát cég, amely átalakította, profilírozta a rendezvényt, és azóta szponzorokkal ékes a sikertörténet. Pedig annyira egyszerű most sem lehet: a mi meghívásunk, amely több mint 3 éve született, a saját számaink szerint is alsó hangon 150 millió forintjába került az észteknek, plusz az ősi vár mellé minden évben felépíteni a 2.000 személyes, valóban luxusszerű alumíniumsátrat, amely elsőosztályú székeket és nonstop vörös szőnyeget kap. (Pont' mint mi a charterek érkezésekor: soha nem léptünk még ki reptéren vörös szőnyegre – hogy mennyit jelent egy ilyen kedves gesztus, csak az érti, akinek szerencséje volt átélni is.)

Saaremaa minden évben két színházat hív meg, három-három előadásra, két hétvégére. Dicséretes bátorság, hisz mennyivel könnyebb és olcsóbb volna inkább azt mondaniuk: játsszatok három Figarót, a Traviata- meg a Cigánybáró-díszlet, jelmez és a stábok otthon maradhatnak. De nekik fontos a választék, szinte erő felett az. Szó szerint évekig mászkált hozzánk a három főszervező, előadásokat néztek, értekeztünk, végül közös döntés volt épp ez a három produkció. (Az Operaház bezárása előtt napokkal még elhozták a szponzoraikat is Pestre, hajózási speditőröket, Maserati-kereskedőt, malom-nagybirtokost...) Olyanok voltak, mint az édességboltba szabadult kisgyerekek: mivel a legnagyobb repertoárt a világon mi visszük, szinte mindenhez egyként hozzáférhettek volna, ha az adott előadás szcenikai jellege (zsinórpadlás- vagy süllyedő-függése) ezt lehetővé teszi. A cigánybárót mindenképp akarták, ez lett a „magyar mű”, amely persze, hülyeség, Néném nehogy emelje a pennáját, tudom én, ki fia-borja az ifjabb Johann Strauss, és a darab zenéjét is jól ismerem, de a nagyoperett cselekményének alapul szolgáló kisregény, a Jókai-féle Szaffi miatt mégiscsak a világban legtöbbet játszott magyar témájú darabjaként kell reá tekintenünk.

Fotó. Berecz Valter

Sőt, ehhez még gyűrűs forgószínpad is kellett: azt is elhozatták velünk... Különösen fontos volt idén minden a szervezőknek, most százéves az észt államiság – és nem szabad lebecsülni ezt az ezeréves magyar államból jőve sem. Üdvözöl minket az észt államelnök, ifjú közgazdász hölgy, aki a Traviata utáni hosszú díszvacsorát se hagyja ki. Többen látják a helikoptert, ami a sötétben felszáll és a tallinni partok felé távozik, de nem, nem az elnökasszony ül benne, ő velünk együtt távozik kocsival, úgy éjjel 2 felé.

Ami bosszúságunk van itt, az egy nem várt ajándék következménye. Az összesen három darab saaremaai nagyobb szálloda egyikében sincs klimatizálás, sőt a szobák többségében hűtő sincs: az a nyár, ami most kitört, errefelé ismeretlen. A 210 magyar strandolni tud, fürödni a tengerben, de a hőség miatt az éjszakák nehezebbek. Tavaly, amikor aláírtam itt az idei szerződést az észt partnerrel, napfény ugyan volt, de szél és hideg is...

És az előadások? Mindhárom este talpra ugrik a közönség. A Figaro öt főszerepét öt telitalálat énekesünk viszi, a zenekar finom, közép-európai Mozartot játszik, nem kérdéses a siker. A Traviata elemeltebb produkció, többet vár a nézőtől, de többet is ad, nekünk viszont a némileg leült második felvonás után kell nyerni. Nagyszerű hajrával sikerül, komoly szerepe van ebben a dinamizáló kórusnak és a tánckarnak is. És a tragikus szerelmeseknek, természetesen. A Cigánybáró jegyei már tavaly ilyenkor elkeltek, hiába a magyar nyelvű előadás ledfalas fordíthatóságának buktatói, a nézők rendületlenül élvezik a produkciót. Van ebben valami titokzatos, amit nincs mivel, csak a zene rejtelmes hatalmával magyarázni. Nálunk sok a jó egyéni teljesítmény, de mégiscsak a Mária Terézia-i patinás idő hangulata és Strauss keringője győzedelmeskedik. Nagyon büszke vagyok a társulatra – balettművészeink még egy kis csapásolós szólót is bemutatnak!!!

Fotó: Berecz Valter

Szombaton pedig – ez egészen extra figyelmesség – ünnepi gálaestet adtunk, amelynek első felében egy komplett Erkel- és Kodály-blokk is elhangozhatott. Hunyadi, Bánk, Háry, Székely fonó: az észt, finn, orosz és még ki tudja, milyen közönség tömény és minőségi magyar országimázst hallgathatott tőlünk, de a szervezők jóvoltából.

Néném, hát mit is írjak még? Közel ide Saavonlinna, a finn operafesztiváli helyszín (2011 nyarán játszottunk ott Don Carlost), Drottningholm, a svéd udvari barokk színház sincs túl messze, de nekünk most az észt Saaremaa a világ közepe, és amikor a Hunyadi nyitánya felcsendült, ugyanakkor odahaza, a hatalmas tokaji katlanban először lépett fel az Opera zenekara, 200 muzsikusunk másik fele, José Curával, operagálán, mert ezt a műfajt mi tudjuk a legjobban. Munkák ezek? Azok. Élmények? Bizony ám, azok is. És a magyar művészet képviselete külföldön és idehaza egyszerre! Ez a hivatásunk, ez a feladatunk, ez az életünk, nagy szavak nélkül.

Fotó: Berecz Valter

„Zsdu átvétá, kák szálávej létá"

Szilveszter

2018. július 28., Saaremaa