Egy hét múlva temetik Orbán Józsefet

Orbán József, 100 Folk Celsius
Gárdony, 2010. július 23. Orbán József (b) és Littvay Imre , a 100 Folk Celsius tagjai szórakoztatják a közönséget az együttes koncertjén a XV. Gárdonyi Country Fesztiválon. MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
Augusztus 9-én temetik Orbán Józsefet, a 100 Folk Celsius zenekar frontemberét. Barátai természetesen figyelembe vették a zenész búcsúval kapcsolatos akaratát.
Vágólapra másolva!

Jövő hét csütörtökön, augusztus 9-én temetik el Orbán Józsefet, aki hétfő hajnalban halt meg a kórházban hosszan tartó betegsége után. A 100 Folk Celsius frontembere korábban azt kérte barátaitól, hogy szülőfalujában, a Vas megyei

Pinkamindszenten temessék el, édesanyja mellé.

Orbán Józsefnél tavaly diagnosztizáltak daganatos elváltozásokat, megkapta a szükséges kezeléseket, de barátai elmondása szerint már nem tudta összeszedni magát. Elmondásuk szerint ebben – súlyos betegsége mellett – az elmúlt másfél év veszteségeinek is nagy szerepe volt. Orbán édesanyja és testvére is meghalt az utóbbi időszakban, így barátai támogatták, ápolták. Többek között az Omega billentyűsének, Benkő Lászlónak a fia, Balázs.

Orbán József a 100 Folk Celsius 2010-es, gárdonyi koncertjén Forrás: MTI/Kollányi Péter

Benkő Balázs a Borsnak ezt mondta a jövő heti szertartásokról: „Mivel nagyon sokan szerették, előtte szervezünk egy búcsúztatót Budapesten is. A Március 15. téren található Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban búcsúznánk el tőle a temetés napján, délelőtt 11 órakor. Mivel Józsi vallásos volt, úgy éreztük, ő is így akarná.”

A 100 Folk Celsius zenekarvezetője, Littvay Imre pedig azt mondta a Blikknek, „a mise után

Józsi barátom utolsó kérése az volt, hogy az édesanyja mellé temessék, mi pedig természetesen teljesítjük ezt.”