Báránybőrbe bújt jazzfarkasok lopták el a balatoni éjt

Antalya Akra Jazz Festival TURKEY MUSIC FESTIVAL Antalya JAZZ band photography musician music band Akra Electro Deluxe
ANTALYA, TURKEY - MAY 04 : French band Electro Deluxe perform during Antalya Akra Jazz Festival on May 04, 2018 in Antalya, Turkey. Mustafa Ciftci / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
Talán a pénteki hőség okozta, hogy kissé elbágyadt közönség előtt lépett színpadra  – alapos csúszás után – a jazzpiknik egyik sztárzenekara, a Soul II Soul. Bár az alapító Caron Wheeler rögtön nyitásként az egyik legnagyobb slágerükkel, a Keep on Movinggal jött elő, azonban az azt követő, sorjázó hiphopdalok sem szippantották be a közönséget.
Vágólapra másolva!

Az előre rögzített zenei alapokat a Soul II Soul másik alapító fenegyereke, Jazzie B szettjei színesítették, azonban ez sem hozta igazán lázba a nézőket. Érzékelte a problémát Jazzie B is, aki a koncert közepén egy hihetetlenül erős rapszólóval próbálta meg a lehetetlent, és át is mozgatta a néhány ezres tömeget. A 70 perces produkció végén a fénypontot a mindent elsöprő megasláger, a Back to Life, Back to Reality jelentette.

Francia jazzformáció vagány amerikaival

A Soul II Soul után az Electro Deluxe következett. A brilliáns orgonajátékot, a frenetikus basszust és a trombitából,szaxofonból, pozanból álló hármas fúvósszekciót a francia csapathoz került James Copley amerikai énekes hiperaktív pörgése és a jazz minden irányzatában helytálló énekhangja tette teljessé.

James Copley, az Electro Deluxe francia jazzformáció énekese Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Mustafa Ciftci

A formációt 2001-ben meggyőző zenei végzettséggel és hatalmas rutinnal rendelkező francia jazzmuzsikusok alapították.

Van aki elektro-jazzként írja le zenéjüket, de véleményem szerint a jazz-funk elektronika beütéssel jobban fedi,

legalábbis az alapján, amit láttam/hallottam. Mindenesetre nem mindennapi crossover jazzt játszanak – felsőfokon.

A francia Electro Deluxe Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Mustafa Ciftci

Teljesítményükön egyáltalán nem látszott, hogy állítólag 24 órája nem aludtak, mert az előző esti bulijuk óta Bordeaux-ban, folyamatosan úton voltak, hogy a balatoni koncerthelyszínre érjenek. Meglepő módon a villanyzongora a jazzgitár hangszíneire lett kikeverve, így egy-egy billentyűszólónál – ha csukott szemmel hallgattuk –, akkor nehéz lett volna megmondani, hogy húros vagy ütős hangszer szól, már amennyiben elfogadjuk, hogy egy elektromos billentyűs cucc is az ütős hangszerekhez sorolható.

Az utolsó napon Geszti+Jazz+Az+Lányok

A zárónap húzóneve a hazai szcénából érkezett. Geszti Péter egy sajátos egyveleggel áll majd színpadra, amit jól jellemez a produkció címe is:

Geszti+Jazz+Az+Lányok.

Szóval retró is, meg nagyon mai is a hangzás. Geszti legjobb dalai csendülnek majd fel egyedi felállással, fúvósokkal. No, és persze ott lesznek a lányok is: Váczi Eszter, Behumi Dóri és Kozma Orsi, akikkel megszólalnak a nagy Jazz+Az-slágerek.