Megújul a kaposvári színház

Kaposvári Csiky Gergely színház
Vágólapra másolva!
Felállt a csapat, amely a kaposvári színházat az új épülettel együtt az elmúlt évek hányattatásai után "irányba fordítja" - hangzott el az M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című műsorában vasárnap.
Vágólapra másolva!

Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója elmondta: hosszú utat tettek meg idáig, és úgy érzik, hogy most "kikötöttek", bár még néhány hónap hátravan addig, amíg birtokba vehetik a felújított színházépületet, a színház vezetői készen állnak arra, hogy a munkához megteremtsék a feltételeket.

- mondta Olt Tamás színművész, a színház új művészeti vezetője az első fél évad terveiről. Az augusztus 20-i államalapítási ünnepségre Pereházy Miklósnak, a Los Angeles-i Magyar Ház elnökének felkérésére készítenek előadást. A produkció Olt Tamás rendezésében készül, létrehozásában Mészáros Sára és Fándly Csaba színművész, valamint Peti Sári, a Somogy Táncegyüttes tagja vesz részt.

Egy korábbi felvétel a színház épületéről Forrás: Wikimedia Commons

A művészeti vezető beszélt arról is, hogy a jövő évadban Korai menyegző című saját színművét is színpadra állítja, az előadáson Berecz András ének- és mesemondóval dolgoznak együtt.
Fülöp Péter elmondta: a kaposvári színház műsorán két nagyszínpadi gyerekelőadás szerepel a következő évadban. Az első klasszikus darab, a másikat pedig most írják.

Öt nagyszínpadi bemutatót tartanak és három stúdióbemutatót, emellett az előző évadok sikeres előadásait is újra láthatja a közönség.

Mint mondta, ifjúsági témával és drámapedagógiai feldolgozással is foglalkoznak, továbbá együttműködnek a Kaposvári Egyetemmel. Azt mondta, az elmúlt években sokat dolgoztak azért, hogy a színház székhelyén kívül is játszhassanak, ebben az évben eddig 19 tájelőadást valósítottak meg.

Az idén több fesztiválmeghívást kaptak,

felléptek Kapolcson és az Ördögkatlan Fesztiválon is. Hozzátette: céljuk, hogy az évtized fordulójára ötvennél több tájelőadásuk legyen.