Előbb a por, majd az eső csapott le a fesztiválozókra

Sziget 2018
vihar
Vágólapra másolva!
A Sziget Fesztivált egész héten elkényeztette az időjárás. A szitizenek nem győzték hűteni magukat az elmúlt 6 napban. Az utolsó este mégis lecsapott a vihar. Még mindig jobb, mint az idei VOLT, ahol szinte végig esett. De minimum fáztunk. 
Vágólapra másolva!
A nagyszínpadon már a Blossoms, de már fogy a tömeg a vihar és az eső miatt Forrás: Origo

A vihar 67 km/órás sebességgel érkezett meg a Szigetre.

A nagy befogadóképességű sátrakat kiürítették a szakemberek, a résztvevőket pedig folyamatosan tájékoztatják az időjárásról.

A katasztrófavédelem.hu információi szerint a viharban senki sem sérült meg a fesztiválon. Ezt később Benis Dániel, a fesztivál műszaki igazgatója is megerősítette.

„Nem kellett kiüríteni programoknak helyet adó sátrakat, sőt a Party Arénába, ahol csak később, 22 órakor kezdődik a zenei program, az eső és a vihar elől részlegesen már korábban elkezdtük beengedni az embereket” – fejtette ki Benis Dániel.