Vágólapra másolva!
A Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3. és 9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében nyolc előadás várja majd a közönséget.
Vágólapra másolva!

A Thália Színházban zajló felújítási munkálatok miatt idén ősszel a Pesti Magyar Színház fogadja be a Vidéki Színházak Fesztiválját. A fesztivált továbbra is a Thália Színház szervezi, és az idei lesz a hetedik a sorban. A rendezvényt szeptember 3. és 9. között rendezik, és a hét nap alatt nyolc előadást láthat a közönség. A fesztivál célja továbbra is változatlan: jó alkalmat szolgáltatni arra, hogy a vidéki társulatok találkozzanak a budapesti közönséggel, párbeszéd alakuljon ki a művészek és a közönség, valamint a szakmabeliek között – mondta Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója a színházban rendezett szerdai sajtóeseményen. Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta, hogy

hetedik alkalommal nyílik meg a Thália Színház évada a fesztivállal,

amelynek nyitóelőadásaként, szeptember 3-án Csehov Három nővér című művét láthatja a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában. A darabot az orosz Ilja Bocsarnikovsz állította színpadra, akinek ez a második rendezése Debrecenben. Szeptember 4-én a kecskeméti Katona József Színház előadásában, Béres Attila rendezésében tekintheti meg a közönség Leo Stein-Kálmán Imre örökzöld operettjét, a Csárdáskirálynő-t. Ezt követi szeptember 5-én az Agatha Christie bűnügyi novellájából készült előadás – melyet a szerző maga alkalmazott színpadra –, A vád tanúja. A darabot Simon Kornél rendezte, és a Győri Nemzeti Színház viszi színre.

Szeptember 6-án, csütörtökön Székely János Caligula helytartója című drámáját láthatja a közönség Sztarenki Pál rendezésében a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában. Szeptember 7-én, a Miskolci Nemzeti Színház mutatkozik be az „Ahogytetszik” című vígjátékával, mely William Shakespeare „azonosnak tűnő” műve alapján készült. A produkció rendezője Rusznyák Gábor. Szeptember 8-án, szombaton két előadás is várja az érdeklődőket. A Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című vígjátékát a Békéscsabai Jókai Színház társulata játssza Tege Antal rendezésében. A Nagyszínpadon a Pécsi Nemzeti Színház társulatának előadásában tekintheti meg a közönség Pierre Choderlos de Laclos-Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok című színművét, Horgas Ádám rendezésében.

A Vidéki Színházak Fesztiválja szeptember 9-én, vasárnap a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmen című előadásával zárul. A Prosper Mérimée 1845-ben született műve nyomán készült új drámát a színház művészeti tanácsadója, Sediánszky Nóra jegyzi íróként és rendezőként. Az előadást a nagyszínpadra épített stúdiótérben láthatja a közönség.

A programot ezúttal is öttagú zsűri kíséri figyelemmel, akik a fesztivál díjait ítélik oda. A zsűri tagjai: Dobák Lívia dramaturg, Lackfi János író, költő, Tóth Auguszta színművész, Hábermann Jenő producer és Makk Zsuzsa közönségzsűri, a Mezei néző blog írója.