Leonard Bernstein: a komolyzene rocksztárja

Vágólapra másolva!
Leonard Bernstein rocksztárokra jellemző nimbuszra tett szert annak ellenére, hogy komolyzenével foglalkozott elsősorban. Mellesleg megírta az egyik legsikeresebb musical, a West Side Story zenéjét. Maga a zeneszerzés sem tartozott a fő tevékenységei közé, ezen belül a népszerű műfajokba pedig csak kirándulásokat tett. Leonard Bernstein karmester volt, aki soha nem szakadt el hangszerétől, a zongorától sem. Szenvedélyes tanár is volt, legyen szó akár mesterkurzusról, akár tévéműsorban ismeretterjesztésről.
Vágólapra másolva!

Leonard Bernstein (1918–1990) igazi hedonista volt, nála kevesebben tudták jobban élvezni a zenét, és erre az élvezetre igyekezett rászoktatni másokat is.

Rohanva élte az egész életét, mindig tele volt tervekkel és felkérésekkel.

Mindenhez volt érzéke, tehetsége és nem tudta megállni, hogy ezt ne teljesítse ki minden irányban. A belső feszültség annyira hajtotta, hogy rengeteget cigarettázott, ez is okozta végül a halálát. Amikor végigpörögte a napot, hogy le tudjon állni este, rendszerint töltött magának egy nagyobb adagot valamilyen jóféle whiskey-ből.

Forrás: AFP

Bár apja kezdetben nem örült fia zenei érdeklődésének, de miután már első zongoratanárai is nagy jövőt jósoltak neki, elfogadta és támogatta, hogy komolyzenei képzést kapjon. Bernstein már gyerekként azzal szórakoztatta testvéreit, hogy egész operákat adott elő fejből, zongorán kísérve saját magát. A Harvard Egyetemen a zenei képzés mellett bölcsészettudományi órákat is látogatott. Innen a szintén rangos Curtis Institute of Music-ba ment, továbbra is együtt folytatva zongorista, karmesteri és zeneszerzői tanulmányait. 1940-ben részt vett a Bostoni Szimfonikusok híres nyári kurzusán Tanglewoodban. Egyre több neves szakember kezdte el számon tartani az ifjú reménységet, aki a New York-i Filharmonikusok másodkarmestere lett.

Huszonöt éves korában egy bravúros beugrása egycsapásra híressé tette.

Bruno Walter, a legendás karmester megbetegedett és Bernstein helyettesítette a Carnegie Hallban adott koncerten. A híres karmester vendégszereplésére összegyűlt közönség rácsodálkozott a fiatal karmester képességeire. A New York Times cikkében szenzációként tálalta az eseményt. Leonard Bernstein ettől kezdve sokfelé kapott meghívást mint vendégkarmester.

Forrás: AFP

1944-ben pedig zeneszerzőként is debütált: Pittsburgh-ben volt első szimfóniájának premierje, a Broadway-n pedig játszani kezdték A városban című musicaljét. Zongoristaként is sikeres volt, maga Arturo Toscanini hívta meg az NBC Szimfonikusokhoz, hogy legyen Ravel zongoraversenyének szólistája. Bernstein később sem tudott elszakadni gyerekkora óta szeretett hangszerétől,

idővel szokásává vált, hogy egy-egy zongoraversenyt szólistaként végigjátsszon és a hangszer mellől karmesterként is irányítsa a zenekart.

Soha nem tudott betelni a zene által okozott örömmel, mindent egyszerre akart megvalósítani. Európa sokáig gyanakvó volt az Amerikában született és ott képzést kapott komolyzenészekkel, de Bernstein esetében már a negyvenes években megtört a jég. Londonban nemcsak vezényelt, hanem Fancy Free című balettjét is bemutatták. Később is sokat dolgozott ebben a városban.

Forrás: AFP

Az ötvenes években Leonard Bernstein professzor lett a Brandeis Egyetemen, ahol művészeti fesztivált alapított, amit azóta is megrendeznek minden névben, és 2005 óta az ő nevét viseli. 1953-ban a milánói Scalában vezényelte Cherubini Médeá-ját, a főszerepben Maria Callasszal, ez egy hosszú munkakapcsolat kezdetét jelentette. 1954-ben kezdte el a tévében népszerűsíteni a komolyzenét és egész életében folytatta ezt a tevékenységét, meghatározó médiaszemélyiséggé vált. Az első alkalommal Beethoven V. szimfóniá-jának az előadását kommentálta, az évtizedek során a szimfonikus zene és az opera műfajának szinte valamennyi jelentős alkotásáról rögzítettek vele ismeretterjesztő előadást.

Közérthetően és meggyőzően tudott a zenéről beszélni, kifejezetten fiataloknak szóló sorozatot is készített.

Műsorait számos országban lehetett látni a tévében, ennek köszönhetően azok számára is ő lett a „híres karmester”, akik rajta kívül másikat nem is ismertek.

Aztán 1957-ben a West Side Story hatalmas sikere tényleg a földkerekség legismertebb komolyzenészévé tette. A Broadway-n 732 előadást ért meg a produkció, az ezt követő turné során túllépték az ezredik előadást is. A musicalt azóta is rendszeresen játsszák világszerte a színházakban. 1961-es filmváltozata tíz Oscart kapott, a filmben elhangzó dalokat tartalmazó lemez is óriási példányszámban kelt el.

Leonard Bernstein szelíd csodálkozással szemlélte a rászakadó sikert. Nem érezte, hogy ez a műve kiemelkedően jobb lenne más alkotásainál.

Kicsit mindig is bántotta, hogy a klasszikus műfajokban írt művei nem kaptak nagyobb elismerést, bár azt mindig elismerte, hogy a zeneszerzésre sohasem maradt elég ideje.

Jerome Robbins rendező-koreográfus a Broadway fontos figurája volt, egy-egy alapötletéhez alkotócsapatot toborozva hozott létre fontos produkciókat, például a Hegedűs a háztetőn ősbemutatóját. 1944-ben már sikeresen működtek együtt Leonard Bernsteinnel, így folyamatosan megkereste ötletekkel. 1949 óta beszélgettek a Rómeó és Júlia kortárs környezetbe helyezéséről. Bernstein egy darabig operában gondolkozott. Volt olyan verzió is, hogy egy zsidó és egy ír katolikus család gyerekei szeressenek egymásba, ebben az esetben East Side Story lett volna a cím. Később kerültek be a képbe a West Side utcai bandái, maga a történet pedig egyre távolabb került Shakespeare eredeti művétől. Hogy az egyik banda Puerto Rico-i bevándorlókból áll, az nagyon fontos ötlet volt, hiszen behozta a latinos zenei világot. A West Side Story sikerében előzetesen sokan kételkedtek, mert a Broadway-n mesevilágot varázsoltak a színpadra ekkoriban, merész ötletnek tűnt az utcai erőszak megjelenítése. Hepiend nélküli musical is elképzelhetetlen volt, és

Bernstein zenéjéről is úgy nyilatkozott több szakember, hogy túl bonyolult a műfajhoz képest. A közönség azonban nagyon jól fogadta a West Side Story-t.

Bernstein egy dolgot nem értett meg soha. Mivel sűrű naptárjában volt egy kis ideje, ezért tudott zeneszerzéssel foglalkozni. Egyszerre dolgozott két musicalen, de a Voltaire klasszikusa alapján készült Candide nem lett soha sikeres, pedig életében még kétszer visszatért hozzá és átdolgozta. Ugyanúgy dolgozott, sőt bizonyos dalok eredetileg az egyik műben voltak és átkerültek a másikba. Bernstein a két zenei anyag között szakmailag nem látott különbséget. A művek fogadtatása viszont nem is lehetett volna különbözőbb.

Még 1955-ben Bernsteinnek volt egy kalandja egy újabb műfajban is: filmzenét írt. Felkérték egy munkára, ahogy a West Side Story-t, ezt is legjobb tudása szerint megcsinálta. A rakparton című legendás film nyolc Oscar-díjat kapott, többek között Marlon Brando a főszerepért és Elia Kazan a rendezésért. A film négy díjra nem váltott Oscar-jelölése között ott volt Bernsteiné is a film zenéjéért. Ez azért nem rossz egy „kezdőtől”. Bernstein viszont többet nem írt filmzenét, egyszerűen nem ért rá.

1958-ban Leonard Bernstein lett a New York-i Filharmonikusok művészeti vezetője, 1971-ig töltötte be ezt a tisztséget.

Rögtön az elején turnét vezetett Japánba és Európába, ahol a Szovjetunióban is felléptek. Bernsteinnek mindig szívügye volt Gustav Mahler, hogy a művei elnyerjék az őket megillető rangot. A zeneszerző születésének századik évfordulóján Mahler Fesztivált szervezett, és a következő években lemezre vette Mahler összes szimfóniáját a New York-i Filharmonikusokkal. Később ezt megtette a Bécsi Filharmonikusokkal is, akikkel sokat dolgozott. Bernstein életművének jelentős részét képezik a lemezfelvételek. Amikor a Sony digitálisan újrakeverve gyűjteményes kiadásban megjelentette Leonard Bernstein összes lemezfelvételét, az 125 CD-n fért el.

Forrás: AFP

A hatvanas években Bernstein két éven belül kétszer is vezényelte Verdi Falstaff-ját: a New York-i Metropolitanben (rendező Franco Zeffirelli) és a bécsi operában (rendező Luchino Visconti). Az utóbbi intézményben visszatérő vendég lett.

A New York-i Filharmonikusok vezetéséről lemondva nem vállalt többé ilyen kötöttséget. Járta a világot, kedvére válogathatott a felkérések között.

A Londoni Szimfonikusokkal Verdi Requiem-jét adta elő a Szent Pál Székesegyházban. A hetvenes években több ideje jutott a már fiatalon elkezdett együttműködésre az Izraeli Filharmonikusokkal is. Újabb zeneszerzői kísérletekbe fogott. Jerome Robbins felkérésére balettzenét írt a Dybbuk című, misztikus zsidó hagyományokat felelevenítő történet alapján.

Zeneszerzői képességeit szerette volna kipróbálni egy újabb műfajban is. Eredetileg egy klasszikus Misét szeretett volna komponálni, a műbe bele is kerültek a hagyományos latin nyelvű liturgikus részek, de ez kiegészült angol nyelvű szövegekkel.

Maga a zene rendkívül eklektikus, még a rockzene hatása is érződik. Sokak szemében botrányos volt, hogy Bernstein miséje nemcsak Istent magasztalja, hanem teret ad a kételynek is a hit mellett.

Mára már klasszikussá érett a mű, a Vatikánban is előadták. Szokássá vált az is, hogy nem koncertként, hanem színházi formában adják elő, az énekesek mozognak az előadás közben.

Bernstein küldetésének tartotta azt is, hogy a klasszikusokon kívül a kortárs amerikai zeneszerzőknek is nyilvánosságot szerezzen. Tekintélyével el tudta érni, hogy kevésbé ismert művek is műsorra kerüljenek. Időnként saját alkotásait is vezényelte, például három szimfóniáját, amelyek a műfajon belül szintén formabontó kísérletek.

Neki jutott az a felemelő érzés, hogy a berlini fal leomlását ünneplő koncerten Beethoven IX. szimfóniáját vezényelhette.

A javaslatára Schiller Örömódá-ját alkalmi szöveggel énekelték, a Freude (öröm) szót kicserélték, helyette az hangzott fel: Freiheit (szabadság). Gyakorlatilag élete végéig dolgozott. 1990 augusztusának végén még Tanglewoodban vezényelte Beethoven VII. szimfóniáját a Bostoni Szimfonikusok élén. Pontosan ötven évvel azután, hogy ugyanitt diákként kurzuson vett részt. Néha szemmel láthatóan rázta a köhögés, de végigcsinálta a koncertet. Október elején meghalt.

Egyedi jelenség volt. A huszadik század egyik legnagyobb karmestere. Számottevő zongoraművész. Eklektikus életművű zeneszerző, aki írt szimfóniát, misét, balettzenét, operát, musicalt, filmzenét és sok más műfajba is belekóstolt. Ahelyett, hogy a világ legjobb szimfonikus zenekaraival többet dolgozott volna vagy remekműveket írt volna, nem sajnálta az idejét, hogy a maga szuggesztív stílusában a tévében népszerűsítse a komolyzenét, megpróbálja megértetni, hogy az nem valami idejétmúlt dolog, hanem hatalmas örömforrás.