Eltemették Székhelyi Józsefet

Székhelyi József búcsúztatása, 2018.08.26.
Budapest, 2018. augusztus 26. Utolsó útjára kísérik Székhelyi Józsefet a Kozma utcai izraelita temetőben 2018. augusztus 26-án. A Jászai Mari-díjas színművész 71 éves korában, augusztus 22-én hunyt el. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Elbúcsúztatták Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművészt vasárnap Budapesten, a Kozma utcai Izraelita temetőben. A temetésen családja, kollégái, barátai és tisztelői búcsúztak a színésztől. Székhelyi Józsefet a Madách Színház és Szeged önkormányzata saját halottjának tekintette.
Vágólapra másolva!

Volt osztálytársa, barátja és pályatársa, Szacsvay László mondott beszédet a temetésen.

Szacsvay László Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Elcsukló hangon búcsúzott a színésztől, beszéde közepén elsírta magát. A temetésen többek között Szirtes Tamás, Balázsovits Lajos, Sándor György, Szacsvay László, Maros Gábor, Nagy Sándor, Gyarmati Andrea, Szinetár Dóra és édesanyja, Kern András, Tóth Enikő és Bencze Ilona búcsúzott a színésztől.

Az első sorban balról Szirtes Tamás Balázsovits Lajos, Sándor György és Szacsvay László Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Székhelyi József hosszú ideje súlyos beteg volt, tüdőrákot diagnosztizáltak nála. A kezelések alatt végig színpadon volt, csupán néhány fellépést mondott le, amikor műtötték.

„Kiváló kolléga és nagyszerű művész volt." Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója így emlékezett Székhelyi Józsefre, azt mondta, együttműködésük mindig nagyon élvezetes és tanulságos volt.

Nagy Sándor azt mondta, „Felnéztem rá. Egy hihetetlenül bölcs ember volt, akinek nagyon magas volt az igazságérzete."

Csonka András így emlékezett: "Én még ilyet nem láttam, hogy valaki ennyire fittyet hányjon erre a betegségre. Én most éltem át először ilyet színésznél, hogy egy szerep, egy feladat tartotta életben. Ha nincs ez a szerep, nincsenek a feladatok, akkor talán már hamarabb elment volna".

Székhelyi József színművész Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

„Kevesen tudják, hogy a Jocóban milyen hihetetlen empátia dolgozott, mennyire szeretett segíteni mindenkin" – így emlékezett rá egyik legjobb barátja, Trokán Péter.

Esztergályos Cecília pedig úgy fogalmazott: „Székhelyi József hatalmas komédiás volt. Egy életvidám, kedves ember. Megint egy nagy kaliberű színésztől kell búcsút vennünk."