Elindult az örökségvédelmi lottó Franciaországban a műemlékek megóvására

Vágólapra másolva!
Több millió eurós bevételre számít Franciaország az örökségvédelmi céllal kigondolt lottóból, amelyet hétfőn indítottak el a rossz állapotában lévő történelmi épületek és műemlékek helyreállítási költségeinek fedezésére.
Vágólapra másolva!

Franciaországban kifejezetten a rossz állapotú történelmi épületek és műemlékek megmentése céljából találtak ki lottójátékot, amelytől az állam több millió eurós bevételre számít. A szelvényeket hétfőn kezdték árulni a trafikokban. A népszerű televíziós személyiség, Stéphane Bern által kezdeményezett örökségvédelmi lottó bevételeinek jelentős részét olyan vallási, ipari vagy építészeti szempontból fontos történelmi épületek helyreállítására fordítják majd, amik megóvását

a települések nem tudják maguk finanszírozni.

A kezdeményezés révén nagyjából 270 helyszín fog anyagi támogatást kapni és közülük 18-at teljesen felújítanak. A szűkített listán szerepel egy 18. századi erődítmény egy apró bretagne-i szigeten, a néhai francia költő, Aimé Césaire Martinique szigetén lévő otthona, egy 12. századi burgundiai kastély, valamint egy római kori csatornahíd.

A speciális lottóhúzást a szeptemberi kulturális örökség napja előtt, szeptember 14-én tartják. A lottószelvények ára 15 euró (5 ezer forint), és a lottóval párhuzamosan egy új kaparós sorsjegyet is kibocsátanak, aminek bevételeit ugyancsak a helyreállítási projektek támogatására fordítják. A lottó főnyereménye 13 millió euró, míg a kaparós sorsjegyen maximálisan nyerhető

1,5 millió euró rekordot jelent a sorsjegyeknél.

A speciális lottóból befolyó összeget 15-20 millió euróra becsülik. A játékot kezdeményező tévés, Stéphane Bern szerint a 15 millió euró igazából csak csepp lesz a tengerben, mert hiteles adatok szerint a franciaországi műemlékvédelmi épületek legalább öt százaléka, körülbelül kétezer épület igényelne helyreállítást. Mégis nagyon fontosak tartja a játékot, többek között azért, mert a lottó azt a benyomást keltheti a franciákban, hogy a kulturális örökség a saját tulajdonuk. Stéphane Bern még a múlt héten azt is jelezte, hogy jövőre már nem folytatja az önkéntesen vállalt műemlékvédelmi munkáját, ha kiderül, hogy a kormány csak bohócnak használta, és valójában nem fordítanak megfelelő összegeket a romos épületek helyreállítására.

Franciaországban ez az első ilyen típusú kezdeményezés. Nagy-Britanniában már jó ideje létezik a nemzeti lottóbevétel bizonyos hányadát örökségvédelmi és kulturális célokra fordító örökségvédelmi lottóalap.