Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Számos színésznek van olyan különösebb szakmai erőfeszítést nem igénylő, viszont népszerű szerepe, aminek a felemlegetésével ki lehet kergetni a világból. Ami örökre rajta ragad. Márton Andrásnak senkiéhez nem hasonlító hangja van, ráadásul igen jól tudja eltorzítani is. Rajzfilmek, bábfilmek sok munkát adtak neki. Ki tudja, hányadik nemzedék hallgatja Márton András hangján: „Milyen okos, milyen ügyes a legkisebb Ugrifüles!” Ezt a remek figurát is Csukás István írói fantáziája teremtette meg. Barátját, a sündisznót pedig Haumann Péter szólaltatta meg.
De ugyanez a két színész 1983-ban a Madách Kamarában emlékezetesen alakította Beckett Godot-ra várva című remekművének két főszerepét.
Ők nyilván erre emlékeznek szívesebben, de fontos az is, hogy színvonalasan dolgozó színészek szerepeltek a gyerekeknek szóló műsorokban is. Pom-Pom, Frakk, Mézga család, Vuk – és még lehetne sorolni, hol mindenhol fog találkozni minden gyerek Márton Andrással, mert az egyértelmű, hogy ezeket nézni fogják mindig a magyar gyerekek. Most is adja a köztévé az 52 részes Nils Holgersson-t, amiben Márton lúd Márton András hangján szólal meg.
Sokkal igazságosabb lenne Márton Andrással szemben, ha pályája ívét inkább úgy próbálnánk érzékeltetni, hogy Truffaldinótól Willy Lomanig.
Két abszolút főszerep a világirodalom két jelentős művében, amit mindenhol játszanak a színházak.
Goldoni Két úr szolgája című vígjátékában főszerep 1980-ban, a Nemzeti Színházban, Major Tamás rendezésében. 1997-ben Pécsett Arthur Miller Az ügynök halála című tragédiájában szintén címszerep. Temérdek munka a kettő között, de a két dátum által kijelölt időszak előtt és után is. Folytonos keresés, újat akarás. A színház kegyetlen világ, az alkat sok mindent eldönt, és a karakterszínészeknek rengeteg türelemre van szükségük, sokszor érzik úgy, nem használhatják ki a bennük feszülő energiákat. Márton Andrást sújtja egy másik színházi „átok” is: aki komikusnak kiváló, az nehezebben kap meg komolyabb szerepeket, sőt a magánemberről is sokan hajlamosak feltételezni, hogy afféle vicces ember. Pedig, aki jó komikus szerepekben, az másban is jó lehet, és könnyen előfordulhat, hogy olyan széles látókörű, művelt, intellektuális alkatú ember, mint amilyen Márton András.
2016-ban jelent meg Márton András önéletrajzi könyve, a címe: Karakterből. Számos oka lehetett, hogy megírta. Fordulatos élete során rengeteg bizarr helyzetbe keveredett, biztos még több könyvre való anekdotája van raktáron. Ez egy anekdotás könyv, rövid fejezetekben sztorizik Márton András. De közben igyekszik mintegy mellesleg azt is demonstrálni, hogy ő nem az a felszínes, vicces ember, akinek sokan hihetik. Kemény számvetés is a könyv: vajon szétforgácsolta-e az életét, tervszerűbben kellett volna-e élnie. Bizonyos dolgok miatt van némi sértettség is Márton Andrásban, a szórakoztató anekdotázás közben nem tudja megállni, hogy ennek hangot ne adjon, oda-oda ne szúrjon egyet.
Aztán vannak olyan megállapításai, ahol meglepő higgadtsággal és éleslátással értékel a magyar színháztörténetből (és színházi jelenből) személyeket és jelenségeket.
Részrehajlás nélkül, tömör érveléssel mutat rá a dolgok valódi természetére, amelyekről egészen más szokott lenni a közvélekedés. A könyv olvasója egészen meglepő mondatokkal is találkozik, amiken aztán elmerenghet. Ráadásul teljesen észrevétlenül a mozaikokból összeáll nemcsak egy egyedi látásmódú magyar színháztörténet a hatvanas évektől máig, hanem Magyarország 20. és 21. századi történelmét is felskicceli Márton András mintegy mellesleg. Meglepően sok minden belefért 260 oldalba.
Ha az adatbázisokat nézzük, elképesztő mennyiségű munkája volt Márton Andrásnak, ha a könyvét olvassuk, mintha elégedetlen lenne a színészi sorsával. Pedig sokszor éppen maga lépett más irányba, elfele a színháztól. Aztán megint vissza. Azt állítja magáról, hogy ő valójában mindig is színész volt, de ha úgy alakult, eljátszotta a diplomata vagy az üzletember szerepét. Ugyanakkor egész életében megtalálta a mikéntjét, hogy a szülei egykori polgári életmódját élje: vitorlázás, lovaglás, síelés, bridzs, tenisz. Ugyan már, hogyan lenne nekem ilyesmikre időm – mondják a legtöbben. Márton András tudja a titkot, hogy ezek a dolgok nem elvesznek (időt és pénzt), hanem adnak az embernek, igen jó befektetések. Még egy nagyon fontos, polgárias dolgot őrzött meg Márton András a szocializmus langymeleg pocsolyájában: nyelvet tanult. Ha nem is beszél négy nyelven, mint kiválóan teniszező édesanyja, egy igazi polgárasszony egy azóta már teljesen elsüllyedt, régi világból, de
Márton András harminckét évesen fogta magát és elhatározta, hogy komolyan, igazán meg fog tanulni angolul. Ez egyébként az egész életét meg is változtatta.
Talált egy kiváló, idős nyelvtanárt, aki drágán adott magánórákat, de maga is a régi polgári világból maradt vissza (édesanyja született angol volt), nemcsak a nyelvre tanította a fiatal színészt, hanem a műveltségét is nagyban gyarapította.
A saját mérnöki irodáját vezető nyíregyházi polgárnak természetes volt, hogy cselédek szolgálnak nála, hogy társasági életet él. Ebből valamennyit még megtapasztalt 1943-ban született András fia is. Bár aztán jött az államosítás, így 1949-től a család Budapesten élt, hiszen itt tudott munkát találni az apa egy állami vállalatnál. Így lett Márton Andrásból Krisztina körúti gyerek, ehhez a helyszínhez annyira kötődött, hogy felnőttként is a környéken vásárolt lakást. 1956-ban a lelkes környékbeliek barikádot építettek, amit a szovjet tankok egy perc alatt söpörtek el. Az érettségiző Márton András nem volt jó tanuló, és addigra már semmi más nem érdekelte, csak a színház.
Harmadszorra vették fel a Színművészeti Főiskolára, így előtte volt alkalma megtapasztalni, milyen a díszletmunkások élete a Vígszínházban.
Ádám Ottó, a Madách Színház igazgatója volt az osztályfőnöke, és rosszul élte meg, hogy mestere mégsem szerződtette, hanem 1967-ben a Vígszínházba irányította, ahol viszont nem találta a helyét.
Fiatal színészeknek sokat kell várni a „sorukra”. A rendszerváltás előtti színházi életben ez a várakozás valamelyik színház alkalmazottjaként zajlott, havi fix fizetésért. Ma már a friss diplomás színészek közül sokan kénytelenek más munkát vállalni, amíg esetleg sikerül körön belül kerülniük. A József Attila Színházat 1954-ben hozták létre, hivatalos indoklás szerint azért, hogy kultúrával lássa el az angyalföldi munkásokat. Ez elég dermesztően hangzik, és mindig is megmaradt valamiféle gőg a belvárosi színházakban a József Attila Színházzal kapcsolatban. Ezzel szemben
a József Attila Színháznak sohasem volt gyenge társulata. Márton András is itt talált a maga számára olyan helyet, ahol megfelelő feladatokat kapott.
Különösen Berényi Gábor (1929–2014) főrendezővel tudtak jól együtt dolgozni, ez az együttműködés később a Játékszínben is folytatódott, amely társulat nélküli játszóhely volt, és Berényi Gábor lett az igazgatója. A nyolcvanas években itt játszotta Makay Margit és Márton András több mint százszor Karinthy Ferenc Bösendorfer című darabját.
Zsámbéki Gábor és Székely Gábor 1968-ban szereztek színházrendezői diplomát a Színművészeti Főiskolán. Zsámbéki Kaposváron, Székely Szolnokon kezdett következetes műhelyépítő munkába. Márton András a Színművészetin jó kapcsolatba került Zsámbéki Gáborral, hasonlóan gondolkodtak a színházról is, mégsem szerződött soha Kaposvárra. Vendégként játszott ott, követte az ottani eseményeket, de egy budapesti színházban közben főszerepeket játszhatott. Például Figaró (Beaumarchais: Figaró házassága, 1971) vagy Benedek (Shakespeare: Sok hűhó semmiért, 1975) lehetett. Márton András a könyvében sajnálkozva említi meg, hogy filmszínészként nem futott be igazi karriert. A hetvenes-nyolcvanas évek számos filmjében kapott mellékszerepet, és mint budapesti színésznek ott voltak számára a televíziós munkák.
Sokan emlegetik ezt a paradicsomi állapotot, amelyben bőséggel készültek tévéfilmek és tévéjátékok. Ebből Márton András alaposan kivette a részét, és a tévé nyilvánvalóan nagyobb népszerűséget is hoz, mint csak színházban játszani.
Márton András soha nem volt sikertelen, viszont mindig elégedetlen volt. Pedig megvalósult, amit szeretett volna: mestere, Ádám Ottó szerződtette a Madách Színházba. Például Szabó Magda Régimódi történet-ében Alföldi urat, a tánc- és illemtanárt játszotta, a nézőtéren pedig ott ült Márton András édesapja, aki tényleg annak az embernek a táncóráira járt Debrecenben, akiről Szabó Magda a figurát mintázta.
A Madáchban nem maradt sokáig Márton András, mert 1978-ban az addigra már nevet szerző Zsámbéki Gábor és Székely Gábor lettek a Nemzeti Színház vezetői. Rejtélyes mozzanata ez a magyar színháztörténetnek. Van olyan összeesküvés-elmélet, hogy ez a nagy lehetőség egyfajta csapda volt, eleve azért kínálták fel, hogy belebukjanak a feltörekvő nemzedék képviselői. Tekintve, hogy a szocialista kultúrpolitika, háttérben Aczél Györggyel milyen irgalmatlanul tudott eltaposni kezdeményezéseket, ha akart, valószínűtlen, hogy ilyen furmányos manőverbe kezdett volna.
Még az is lehet, hogy tényleg a kiemelt helyzetben lévő Nemzeti Színház megreformálása volt a cél.
Az viszont kezdettől erős feszültséget keltett, hogy a Nemzetinek volt egy nem kis nevekből álló társulata, ugyanakkor az új vezetők hozták magukkal azokat a színészeket, akikkel már jól tudtak dolgozni, hasonlóan gondoltak. Ennek a helyzetnek nem volt lehetséges megoldása, előbb-utóbb robbannia kellett.
Márton András a Nemzeti Színház tagja lett mint Zsámbéki „embere”. Ettől függetlenül rendezte őt Major Tamás is a már említett Két úr szolgájá-ban. Zsámbéki Gábor volt a rendezője, Márton András pedig a főszereplője Kornis Mihály nagy feltűnést keltő, formabontó darabjának. A Halleluja nem egy összefüggő történetet mesél el, hanem egy kimerevített pillanatot tágít ki. Szórakoztató olvasni a korabeli kritikákat, illetve minisztériumi levelezéseket, hogy akkor most a Halleluja bírálja a rendszert vagy nem bírálja. Szürreális látomás elbírálására nem volt felkészülve az apparátus.
Egyébként meg a közönségnek világos volt, hogy a Halleluja a maga sajátos módján a Kádár-rendszer fojtogató légkörét, a nyolcvanas évek elején érezhető teljes kilátástalanságot és céltalanságot, a megalkuvások szövedékét jelenítette meg.
Márton András emlékezetes alakítást nyújtott, de az előadás nem futhatta ki magát. Nem tiltották be (bár az apparátus fennmaradt levelezésében vadul keresik a felelőst, hogyan lehetett ezt az előadást színpadra engedni), viszont nem engedélyezték, hogy az újonnan alakuló Katona József Színház átvegye a műsorára.
Zsámbéki Gábor és Székely Gábor belebuktak a Nemzeti Színház vezetésébe. Nem tudták kezelni a konfliktusokat sem befelé, sem kifelé. Kevésen múlott, hogy nem kényszerültek vidéki száműzetésbe. Azt mesélik, Pozsgay Imre talált egy ügyes megoldást, mint éppen leköszönő művelődési miniszter elindította a Nemzeti kamaraszínházának önállósodását, az ehhez kapcsolódó iratokat meg olyan mélyre rakta a páncélszekrénybe, hogy az utódja minél később találja meg őket. A nyolcvanas évek folyamán a Katona József Színház óriási munkát elvégezve nemzetközi hírű színházi műhelyt hozott létre, ez kétségtelen. Szeretik azonban úgy tálalni ezt a történetet utólag, hogy az valamiféle ellenzéki, elnyomott kezdeményezés volt. Az addig a Nemzeti Színházhoz tartozó színházépületet éppen teljesen felújították, a társulat összeállításában Zsámbéki és Székely szabad kezet kaptak és megfelelő költségvetést hozzá. Az elnyomás nem éppen így néz ki.
Márton András is a megalakuló Katona József Színház tagja lett.
Harold Pinter Hazatérés című darabjában Major Tamás, Eperjes Károly, Balkay Géza voltak a partnerei, az előadást Ascher Tamás rendezte, a közönség pedig jól fogadta. Gondolná-e valaki, hogy ebből az a döntés következik, hogy Márton András elmegy Finnországba ácsnak?
A Katona József Színház megalakulásakor elképesztően erős társulat jött össze, számos színész távozott pár éven belül, mert ennyi kiváló művésznek nem tudtak a várakozásaikat kielégítő szerepeket kínálni. Márton András szokott türelmetlenségével várta a feladatokat, miközben egy magánéleti vonatkozás külföldre vonzotta. Még a hetvenes évek végén történt, hogy a szűk magyar valóságból való kitörés okán, amiért az angol nyelvtudás megszerzése is fontos volt, Márton András megpályázott egy ösztöndíjat, amely azt kínálta, hogy két hetet Finnországban tölthet az ottani színházi élet megismerésével. Kalauzul Maija-Liisa Turkkut kapta, és kilencévnyi házasság lett a dologból. Maija-Liisa Turkku a finn színházi életben jelentős színész és színészpedagógus volt, de rendelkezett nyugat-európai és amerikai kapcsolatrendszerrel is.
Márton András számára kinyílt a világ. A finn-magyar házaspár élt Budapesten is, de sokat utaztak.
Márton András szereti úgy mesélni, hogy ács volt Finnországban, de valójában a felesége kapott egy nagyobb filmszerepet, és amíg ő forgatott, a férje elvállalta egy faház felújítását. A fával való kapcsolata még régről ered, a balatoni vitorlázás és hajóépítés kapcsán alakult ki. Napközben dolgozott a házon, este viszont színészpedagógiai szakkönyvet fordított. A hétvégét a feleségével töltötte. Márton András az évek folyamán több színházelméleti könyvet és drámát lefordított, neki köszönhető, hogy angol, amerikai és finn kortárs darabok Magyarországon színpadra kerültek.
Úgy ismerkedtek meg Robert Cohennel, a University of California Irvine professzorával, hogy Márton András magyarra, a felesége pedig finnre fordította egy fontos színészpedagógiai szakkönyvét. Budapesten vendégeskedve Robert Cohen látta a sikeres Bösendorfer-t, felajánlotta, hogy Márton András és felesége csináljanak ebből angol nyelvű előadást Irvine-ban, az egyetemi színházban, és tanítsanak is ott egy ideig. Az angol változat címe Steinway lett, ma már mifelénk is ez hangzik a legtekintélyesebb márkanévnek, ha zongoráról van szó.
Aztán Márton András rendezett finnországi színházban is, nem maradt mindvégig ács.
Úgy hozta a sors, hogy feleségét, aki korábban évekig tanított ott, felkérték a helsinki Színművészeti Egyetem rektorának, ami nagyon lefoglalta. Eközben Márton Andrást pedig a Radnóti Színházba hívták rendezőnek és színésznek is, ahol Bálint András kezdett el igazgatóként 1985-től erős színházi műhelyt építeni. Márton András előbb rendezett angol és finn nyelvű előadást, mint magyart. A Radnótiban még a rendszerváltás előtt színre vitte Gosztonyi János Andrássy út 60. című darabját, amely nyíltan mutatja be az ÁVO módszereit.
Miközben újra egy repertoárszínház társulatának a tagja volt, Márton András azon kezdett el dolgozni, hogy létrehozzon egy olyan intézményt, amely hasonló ahhoz, amilyeneket Amerikában látott. Egy neves rendező egy produkcióhoz gyűjt össze nemzetközi társulatot, a próbafolyamat egyben mesterkurzus is, amely természetesen angolul zajlik. Magyar színészek is részt tudtak volna venni megfelelő nyelvtudás birtokában,
a tervezett Merlin Nemzetközi Színház bekapcsolta volna a magyar színházi életet a nemzetközi szakmai vérkeringésbe.
Márton András rendszeres bridzspartnere volt akkoriban Jordán Tamás, aki egy Kaposváron töltött évtized után Budapesten akart színészképző műhelyt létrehozni. Sikerült megszerezni azt a Gerlóczy utcai épületet, amely két évtizeden keresztül működött mint Merlin Színház, aztán bezárták, hogy évekig üresen álljon, és a sorsa még mindig bizonytalan. A nemzetközi színházi központ ügye nem tudott lendületet kapni, miközben Jordán Tamás terveit megvalósítva létrehozta az alternatív színházi élet egyik fontos helyszínét. Közben Márton András felkérést kapott, hogy hozza létre Los Angeles-ben a magyar főkonzulátust.
A főkonzulság csak elsőre hangzik meglepőnek. 1991-ben szükség volt új emberekre a diplomáciában. Szaktudásuk miatt sokan maradtak a rendszerváltás előtti garnitúrából, de nyitva volt a lehetőség a nyelvet beszélő, jól kommunikáló, valamiféle nemzetközi tájékozottsággal rendelkező embereknek. Nem Márton András az egyetlen értelmiségi, akiből ekkor lett hirtelen diplomata. Elvált Maija-Liisa Turkkutól, akivel eltávolodtak egymástól, és már mostani feleségével az oldalán belevetette magát abba a kalandba, hogy főkonzul legyen. Sőt főkonzulátust alapítson.
A diplomácia egyfajta színház, otthonosan érezte magát ebben a közegben és Kaliforniában is.
Megbízatása lejártával komolyan felmerült, hogy családjával az amerikai életet választja, esetleg nem is színházzal fog foglalkozni. Az amerikai próbálkozások nem bizonyultak sikeresnek, miközben jött a hívás Pécsről, hogy megint magyar színésznek és rendezőnek lehet lenni. Márton András szembesült vele, hogy hiába játszotta meggyőzően a főkonzul szerepét, és fogadta bizalmába például Ronald Reagan volt amerikai elnök (és volt színész), ő valójában mégiscsak a magyar kultúrában és a színház világában van otthon. Munkával teli, nyugodt pécsi évek következtek.
Érdekes tapasztalat volt Los Angelesből Pécsre költözni. A Pécsi Harmadik Színházban is játszott Márton András, Spiró György Kvartett című darabjában az 1956-ban, 20 évesen disszidáló és a rendszerváltás után hazatérő, szó szerint a valódi hazáját kereső mérnököt, akinek rá kell döbbennie, hogy ő már nem lesz otthon sem Amerikában, sem Magyarországon.
Nagy segítség volt Márton András számára, hogy rengeteg „amerikás magyart” ismert meg. Az előadást átvette a Budapesti Kamaraszínház, tizenöt évig volt műsoron.
Márton András sohasem zárkózott el a közélettől, Pécsen is megtalálta a felkérés, hogy legyen önkormányzati képviselő. Megkérdezte, ahol meg kellett kérdeznie, hogy van egy baloldali vezetésű város, amely a fenntartója a színháznak, ami az ő munkáltatója, ehhez képest probléma-e, ha jobboldali önkormányzati képviselő lesz. Azt mondták, hogy nem probléma. Később kiderült, hogy naiv kérdés volt, dehogynem probléma.
Újabb pályázat fordított egyet Márton András sorsán. Az újonnan alakuló New York-i Magyar Kulturális Intézet megalapításához kerestek igazgatót. Négy jelentkező közül őt választották ki, amiben nem volt semmi furcsa, hiszen ehhez a munkához ő rendelkezett a legtöbb tapasztalattal. Nagy élmény volt öt év Los Angeles után öt év New York. Megint a nulláról intézményt alapítani. És persze egy kreatív, teremteni akaró embernek most egy másik minisztérium bürokráciájával kellett birkózni.
Márton Andrásnak kétszer át kellett élnie, hogy egy jobboldali kormány felkérte egy feladatra, amit ő legjobb tudása szerint elvégzett, majd egy baloldali kormány menesztette a pozíciójából anélkül, hogy vizsgálta volna a munkájának eredményességét.
Miközben direkt pártpolitikával nem is foglalkozott, sőt politikusokkal és bürokratákkal bocsátkozott konfliktusokba az éppen aktuális fenntartó minisztériumban. Magyar Kálmán New Jersey-ben élő vegyészmérnök több évtizedes tapasztalattal rendelkezett magyar kultúra szervezésével kapcsolatban a keleti parton, ő lett az igazgatóhelyettes. Számos program valósult meg minden nehézség ellenére. Talán megbocsátható az igazgatónak, hogy a saját főszereplésével játszott Kvartett-et is turnéztatta Amerikában. Nem lehetett kihagyni a lehetőséget, hogy az ezzel a témával foglalkozó darabot az amerikai emigránsok is lássák.
Második kiküldetése végén Márton Andrásnak már egyértelmű volt, hogy nem akar amerikai lenni többé.
Önéletrajzi könyvének anyagát előadóestté is formálta. Kifejezetten az amerikai történetekből összeállított műsorral szervezett előadó körutat a keleti és a nyugati parton is. Hosszú évek után végigjárta amerikai életének helyszíneit, de már nem érzett nosztalgiát. Amerika lezárt ügy. Igazi menedéke most már egy kis parasztház egy baranyai zsákfaluban.
Hazatérése kapóra jött a Pécsi Országos Színházi Találkozó szervezőinek, hiszen mindig vita van a válogató(k) személye körül. Márton András eléggé értett a magyar színházi élethez, de közben kívülálló is volt, hiszen a 2005-öt megelőző másfél évtized túlnyomó részét külföldön töltötte.
178 előadást nézett meg. Meglepte, hogy nem lepte meg semmi.
A nagyszínpadi előadásokat a rendezők neve alapján is össze lehetett volna válogatni. Mindenki hozta a formáját. Amire rácsodálkozott, az az alternatív színházi élet volt. Még az is felmerült benne, hogy annak idején neki nem az intézményes színházakban kellett volna próbálkozni, hanem az akkor az „amatőr színjátszó mozgalom” körébe sorolt kísérletező színházakban, amiket akkoriban azért többnyire lenéztek a profik.
Ahogy Márton András könyvében fanyar módon fogalmaz, ő játszó öreg színész. Ennek vannak hátrányai, de még mindig jobb, mintha nem játszó öreg színész lenne. Hosszú ideje szabadúszó. Többször rendezett és játszott is Kecskeméten és a Turay Ida Színházban.
Visszatérő vendégművésze a Vígszínháznak és a Radnóti Színháznak, fellép a Belvárosi Színház és a Rózsavölgyi Szalon előadásaiban.
Rendezői életműve is gyarapszik, ahol rendezett már: Pécs, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Kecskemét, Merlin Színház, Radnóti Színház, Budapesti Kamaraszínház, Turay Ida Színház, Madách Színház. Utóbbiban 2011-ben ő irányította azt az érdekes kísérletet, hogy Neil Simon Furcsa pár című darabjának két főszerepét cserélgeti egymás között Szervét Tibor és Gálvölgyi János. Ez azért érdekes, mert az egész vígjáték arra épül, hogy a főszereplők egyénisége nagyon eltérő. A produkció a mai napig műsoron van. Márton András mindig is vonzódott Molnár Ferenchez, különösen a Játék a kastélyban című darabbal van már meghitt viszonya: rendezte már angolul Magyarországon és Amerikában, eljátszotta a főszerepét Szegeden és Kecskeméten is.
Persze felmerülhet a kérdés, hogy aki Furcsa pár-t meg Játék a kastélyban-t rendez, az minek emlegeti ábrándozva az alternatívokat.
Márton András azonban cselekedett is, az utóbbi időben aktív részese a TÁP Színház előadásainak.
Az 1962-es születésű Vajdai Vilmos 1986 óta tagja a Katona József Színháznak, megbízható karakterszínész, időnként nagyobb feladatokkal. Emellett vált színes egyéniségévé az underground kultúrának. Az egykori legendás Tilos az Á nevű helyen volt csapos Szabó Győző, 1994-ben Vajdai és Szabó ott alapították a Tilos az Á Performansz (TÁP) Színházat, amely azóta is működik, de sohasem intézményesült igazán, mert egyik jellemzője a provokatív anarchizmus. Márton András ezt is pontosan fogalmazza meg: Vajdai Vilmos a gyakorlatban szokta kipróbálni, meddig lehet elmenni. Ebből aztán születhet valamilyen új minőség, de lehet összeomlás is. Viszont a TÁP Színház nem akar sikeres lenni, sőt híres, hosszan tartó sorozatuk volt a Minden rossz varieté.
A most 75 éves Márton András járt a kaliforniai sivatagban és a sarkkörön túl Finnországban, nem fél bemerészkedni a TÁP Színház tömény spontaneitásába sem.
Született kalandor, és közben maga az élő színháztörténet: játszott egy színpadon az 1910-es születésű Major Tamással, és most a kilencvenes években született kollégái is vannak. Lassan meglesz az évszázados fesztávolság.
