Megint kórházba került Törőcsik Mari

Törőcsik Mari
Budapest, 2014. november 25. Törőcsik Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet színésze öltözőjében, miután 79-ik születésnapja alkalmából köszöntötték Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című színdarabjának előadása után a Nemzeti Színházban 2014. november 24-én este. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Törőcsik Mari ismét kórházban van. Reméli, hogy nem tartják bent hosszabb ideig. 
Vágólapra másolva!

A színésznő állapota szerencsére most nem romlott: úgy tudni, csak rutinellenőrzéseken vesz részt. „Sokan aggódunk érte, de szerencsére ő jól akar lenni, ezért veti alá magát mindennek, amitől erőre kaphat. Úgy tudom,

Ilyenkor ellenőrzik az egészségi állapotát is. Annyit tudok, Mari fél, hogy egyszer benntartják” – mondta a Borsnak egy közeli ismerős.

Törőcsik Mari reméli, hogy nem tartják bent sokáig a kórházban Forrás: MTI/Kallos Bea

Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója korábban is meglátogatta a színésznőt a kórházban, és most is bement hozzá. „Hétfőn voltam benn nála, nagyon örült nekem.

Nagyjából tíz percet voltam nála, beszélgettünk, egész jó hangulata volt. Tovább nem maradtam, nem akartam fárasztani. Úgy tudom, rutinellenőrzésen vesz részt. Ha hazamegy, otthon is meglátogatom Velemen” – mondta. Korábban megírtuk, hogy Törőcsik Marit januárban egyéves kezelés után hazaengedték a szombathelyi Markusovszky Kórház belgyógyászati osztályáról. Nyáron pont akkor lett rosszul, amikor Velem díszpolgárává avatták.