Jövőre lesz 18 éves a Maladype, a magyarországi független színházi szféra egyik legmeghatározóbb alkotóműhelye, amely új játszóhellyel bővül a 2018/2019-es évadban. 

Új játszóhelyszínnel bővül a Maladype Színház a következő a 2018/19-es évadra. A magyarországi független színházi szféra egyik legmeghatározóbb alkotóműhelye az új helyen, a TRIP Hajón tartott sajtótájékoztató csütörtökön. A rendezvényen a TRIP Hajó igazgatója és művészeti vezetője: Magács László színházrendező, valamint a Maladype Színház alapítója és művészeti vezetője, Balázs Zoltán színész, rendező ismertették a következő szezonra tervezett együttműködés részleteit. A Maladype jelenlegi repertoárjának három emblematikus előadása, a Zsótér Sándor rendezte III. Richárd, a Balázs Zoltán rendezte Csongor és Tünde és a szintén Balázs rendezte Augusztus 2018 novemberétől a TRIP Hajó Színháztermében lesz látható. A koprodukcióban készülő két új bemutató (T. S. Eliot: A kopár föld, Witold Gombrowicz: Yvonne, a burgundi hercegnő pedig már a helyspecifikus játszóhely adottságait veszi figyelembe.

Balázs Zoltán, a Maladype művészeti vezetője és Magács László, TRIP Hajó igazgatója és művészeti vezetője, színházrendező a csütörtöki sajtótájékoztatónForrás: Németh Mónika

A sajtótájékoztatón bemutatták a Balázs Zoltán által megfogalmazott ÖT KAPU elnevezésű korspecifikus színház-metodikai koncepciót és a hozzá rendelt komplex színházművészeti és tehetségmentő/gondozó programot is. Az elképzelés lényegében szakmai javaslatcsomag a színpadművészet megújításához. Balázs Zoltán ebben egyfajta modern színházelméleti alternatíva gyakorlatát dolgozta ki. Az ÖT KAPU program olyan tehetséges fiatal pályakezdő színészeket kíván felkarolni, akik a színházi megértés általános folyamatait új perspektívába helyezik. Az új módszer elsajátításával a jövő színházművészetének modern művészeiként fogják tudni kamatoztatni mindazt a művészi-szakmai igényességet, tudást, amire szükség lesz színészi pályájukon.

A Maladype művészeti vezetője kivételes lehetőségnek tartja, hogy műhelye a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztályának együttes leszerződtetésével – az ÖT KAPU kutatási tapasztalataira és fejlesztési produktumaira építve – hozzájárulhat egy újfajta színházi modellként szolgáló, innovatív tevékenység megvalósításához is. Ennek köszönhető, hogy szeptember 1-től a Maladype jelenlegi társulatának öt tagja (Szeniorok) hét új játszótársat (Juniorok) üdvözölhetett a független színházi alkotóközösségben.

A sajtótájékoztatón bemutatkoztak a Maladype Junior csapatának tagjai (Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Fekete Róbert, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Mesés Gáspár, Zsenák Lilla) és az ÖT KAPU koncepcióban trénerként részt vállaló alkotók (Dr. Illés Györgyi, beszédtanár, Huszárik Kata, színművész, Mogyoró Kornél, ütőhangszeres előadó, Szilágyi Ágota, színművész) is megosztották oktatói elképzeléseiket az érdeklődőkkel.