Súlyos betegségeiről beszélt Tina Turner

Tina Turner
Elképesztően néz ki a 77 éves Tina Turner: fotó
Vágólapra másolva!
Tina Turner az életét veszélyeztető betegségeit eddig titokban tartotta, azonban hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében ezekről is részletesen írt. Többek között az is kiderült, hogy az énekesnőnek a férje volt a szervdonora. 
Vágólapra másolva!

Súlyos betegségekei voltak Tina Turnernek az elmúlt években. A hamarosan megjelenő életrajzi könyvről a Die Zeit német napilapnak adott interjút. Elmondta, hogy 2013-ban agyvérzést kapott, 2016-ban bélrákot diagnosztizáltak nála, 2017-ben pedig veseátültetése volt. A vese-transzplantációnál

a szervdonor az énekesnő férje, Erwin Bach német zenei menedzser volt.

„Erwin azt mondta, készen áll arra, hogy nekem adja a szervet, és én akkor értettem meg, mennyire szeret engem. Az igaz szeretetet eddig nem tapasztaltam meg más kapcsolatban” – mondta a legendás énekesnő, aki 2009 májusa óta nem adott koncertet. A nála 16 évvel fiatalabb férjével egyébként már 5 éve házasok.

Tina Turner az életét veszélyeztető betegségeit eddig titokban tartotta,

csak a Die Zeitnak adott interjújában, és a jövő héten megjelenő önéletrajzi könyvében beszél róla először. „Mindig is bennem volt és bennem van az a gondolat, hogy rendben van, meg fogok halni – eleget éltem” – mondta az énekesnő.

Beszélt fia, Craig öngyilkosságáról is, aki júliusban, 59 éves korában lelőtte magát. „Nem tudjuk, miért tette. Békében váltunk el, és azt gondolom, boldog ott, ahol most van”. A Svájcban élő Tina Turner azt is elmondta, hogy

vesebetegségekor belépett az aktív eutanáziával foglalkozó Exit nevű szervezetbe is.

„Nagy szerencsém van, hogy itt élek Svájcban. Nem akarok betegen kimászni az életből, egyszerűen szeretnék elmenni” – mondta. Svájcban legális az eutanázia, vagyis a gyógyíthatatlan betegek halálát a beteg kérésére az orvosok meggyorsíthatják.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!