Eljegyezték Lady Gagát

koncert
Lady Gaga performs during the 60th Annual Grammy Awards show on January 28, 2018, in New York. / AFP PHOTO / Timothy A. CLARY
Vágólapra másolva!
Korábban már pletykáltak Lady Gaga és Christian Carino eljegyzéséről. Most azonban az énekesnő hivatalosan is megerősítette a hírt. 
Vágólapra másolva!

Lady Gaga és Christian Carino körülbelül egy éve alkotnak egy párt. Az énekesnő már több hónapja hatalmas gyémántgyűrűt visel, ezért már

korábban is pletykáltak az eljegyzésükről, de azt most Lady Gaga hivatalosan is bejelentette.

Az ELLE Magazin 25. Annual Women in Hollywood Celebration nevű rendezvényén az énekesnő könnyeivel küszködve állt a pódiumra. Köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta, majd hozzátette: „a vőlegényemnek Christiannek”.

Gagát egyébként korábban már Taylor Kinney is eljegyezte, akkor nagy volt a felhajtás, végül pedig szakítottak. Az énekesnő egyik közeli ismerőse szerint Gaga most nagyon boldog – írta az NME.