17 napon át nyújtott felejthetetlen élményeket a budapesti fesztivál

Joan Catalá
Vágólapra másolva!
Többek között a The King's Singers teltházas koncertjével, Gyöngyösi Levente művének világpremierjével és a Recirquel Újcirkusz Társulat lenyűgöző új előadásával zárult a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata. A fesztivál 17 napja alatt idén 140 kortárs zenei, színházi, könnyű- és világzenei, jazz és képzőművészeti program, opera- és táncelőadás, köztük rekordszámú premier és magyarországi bemutató töltötte meg 55 helyszínen a főváros legfontosabb kulturális intézményeit és köztereit.
Vágólapra másolva!

Nagy sikerrel zárult a 27. CAFe Budapest 2018-ban. Káel Csaba, a fesztivál operatív testületének elnöke, a Müpa vezérigazgatója így foglalta össze a rendezvényt: „rengeteg kiemelkedő pillanat, összetéveszthetetlen fesztiválhangulat, hatalmas érdeklődés, figyelemreméltó, progresszív alkotások és műfaji fúziók, olyan kivételes új művek, amelyeket itt, nálunk láthatott-hallhatott először a közönség. Tizenhét napra idén is a kortárs művészet büszke, pezsgő fővárosává vált Budapest.” Azt is elmondta, hogy idén is

számos világsztár fordult meg a fesztiválon.

Többek között Ólafur Arnalds, aki új albumával és pályájának korai, katartikus hatású dalaival nyűgözte le a közönséget a Müpában. A francia Quatuor Diotima pedig egy magyar szerző, Bella Máté művével örvendeztette meg a közönséget. Első budapesti koncertét a CAFe Budapest keretén belül, az Akvárium Klubban adta Masego, és visszatért Magyarországra a legendás Peeping Tom társulat is.

Masego, aki első budapesti koncertjét adta a fesztivál keretein belül Forrás: CAFe Budapest / Posztos János

A fesztivál a tavalyi rekordot is felülmúlva 55 mű premierjének vagy magyarországi bemutatójának adott helyet, köztük ősbemutatóknak, lemezbemutatóknak és olyan rendhagyó alkotásoknak is, amik kimondottan a fesztiválra készültek. Wolf Péter remekművét a BMC színpadán mutatta be Balog József zongoraművész hatalmas sikerrel. Tarolt a Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című előadása is, ami

egymás után nyolc este csinált telt házat.

Hatalmas érdeklődés kísérte a Magyar Nemzeti Balett Triple Dance című bemutatóját, Sebestyén Márta és a Jazzical Trio magával ragadó koncertjén jazz és népzene fonódott össze, Nagy Fruzsina, Halas Dóra és a Soharóza Az ügy elnevezésű koncertje új összművészeti formát teremtett. Várjon Dénes és Varga Tamás szólókoncertje pedig a kamarazene szerelmeseinek nyújtott emlékezetes pillanatokat.

Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című, legújabb előadása Forrás: CAFe Budapest / Hrotko Bálint

A CAFe Budapest számos műfajban ünnepelte a legtehetségesebb fiatalokat és egy-egy terület emblematikus szakembereit, ikonjait. A Budapest Ritmo Díjat Simon Broughton, a rangos brit világzenei magazin, a Songlines főszerkesztője kapta, a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat idén Mécs Anna, a 3. Magyar Klipszemlén a CAFe Budapest különdíját pedig az Ed Is On zenekar vihette haza, akik ezzel lehetőséget kaptak arra, hogy 2019-ben, a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon is bemutatkozzanak.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője, az operatív testület tagja azt mondta, „mindig élmény látni, hogy a különböző intézmények és kulturális terek összefogásának és inspiráló együttgondolkodásának köszönhetően a fesztivál során a város minden szeglete megtelik élettel és művészettel”. Azt is elmondta, hogy a CAFe Budapest 2018-ban is komoly vonzerőt jelentett a külföldi turistáknak, és idén olyan izgalmas helyszínek csatlakoztak a fesztiválhoz, mint az Instant vagy a TRIP Hajó. A program egyébként

nagy hangsúlyt fordított a meghökkentő, rendhagyó városi helyszínek bevonására,

és több formabontó köztéri akcióval lepte meg a Budapesten sétálókat. A járókelők rajongtak a Madách téren elhelyezett tükörfalú, belül párnákkal kényelmessé tett városi magaslesért. Márkus Sándor alkotása mellett hasonlóan nagy siker volt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Erzsébet téri installációja, a közösségi médiában pillanatok alatt rengeteg megosztást generáló „fotókáddal”, ahol az arra járók Capa módjára fekhettek és olvashattak a fürdőkádban. Nagyon sikeres volt még a spanyol mozdulatművész, Joan Català különleges, akrobatikus utcai varázslata. A fesztivál vadonatúj Kapszulainterjúk című sorozatát pedig több tízezren követték a CAFe Budapest videócsatornáján és közösségi platformjain.

Joan Catalá spanyol mozdulatművész utcai előadása Forrás: CAFe Budapest / Posztos János

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál küldetésének fontos része, hogy integrálja a leginnovatívabb városi gondolatokat, hogy perspektívát teremtsen a városban zajló izgalmas sorozatoknak, nemzetközi figyelemre is érdemes, különleges kezdeményezéseknek a legkülönbözőbb műfajokban az irodalomtól, a kortárs komolyzenén és az újcirkuszon át a képzőművészetig. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a főváros összefogásával, a Müpa és a BFTK közös szervezésében létrejött fesztivál

a kulturális élet legfontosabb szereplőinek és szervezeteinek kínál lehetőséget

a szoros együttműködésre minden évben. A fesztivál-a-fesztiválban programsorozatok szervesen hozzátartoznak a CAFe-élményhez. Idén nyolcadik alkalommal látta vendégül a közönséget, illetve a szakmát, és közel 6.000 négyzetméteren mintegy 500 művész alkotását mutatta be Közép- és Kelet-Európa vezető művészeti vására, az Art Market Budapest. Hatalmas érdeklődés övezte a 2018-ban új helyszínen, a Várkert Bazárban megvalósult Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár programjait, a kortárs zeneszerzők új műveinek pedig fontos seregszemléje volt az immár több mind három évtizedes múlta visszatekintő Mini-Fesztivál.

Igazi sikertörténet a CAFe Budapest keretében életre hívott

Budapest Ritmo Fesztivál is, ami villámgyorsan vált a régió meghatározó világzenei eseménysorozatává, és amely idén is számos izgalmas programmal készült a koncertektől a showcase-napon át a szakmai beszélgetésekig. A fesztivál keretében nyílt nagyszabású kiállítások a következő hónapokban is várják a látogatókat: a finn multimédiaművész, Salla Tykkä kiállítása a Ludwig Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galéria Bacon, Freud és a Londoni Iskola című tárlata egészen 2019 januárjáig megtekinthető. A 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál 2019. október 4-20. között várja majd a közönséget.