Építésznek lenni hitvallás - interjú a Budapesti Építész Kamara elnökével

2018.10.30. 11:23

Novemberben adják át Budapest Építészeti Nívódíját, amellyel a fővárosban az utóbbi időben létrejött legizgalmasabb építészeti alkotásokat ismerik el. A kiírók szándéka szerint a kisebb léptékű értékek bemutatására ugyanúgy törekednek, ahogyan nagy volumenű, városépítészeti súllyal bíró projekteket is értékelnek. A cél az, hogy felhívják a figyelmet a körülöttünk lévő, akár a jövőnket is meghatározó épületekre és alkotóikra. A díjról Csapó Balázzsal, a Budapesti Építész Kamara elnökével beszélgettünk. 

Miért fontos, hogy Budapestnek van egy Építészeti Nívódíja?

Az építészet egy rendkívül fontos szakma, ugyanakkor nehezen érthető és értelmezhető a közemberek számára. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy mi is pontosan a különbség tervező és kivitelező között. Ez a két vonal már 100 évvel ezelőtt szétvált: az építészek inkább tervezéssel kezdtek foglalkozni, míg a kivitelezők a megvalósítással. Ám fontos tudatosítani, hogy építészként a munkánk eredménye mégiscsak a megvalósult épület. Jelen esetben az a cél, hogy megvalósult műveken keresztül mutassuk be azokat, akik megálmodták az épületeket, így szeretnénk érthetőbbé tenni, hogy milyen fontos szerepet játszanak az építészek.

Mindezzel edukációs célt is megvalósítanak?

Olyan értelemben igen, hogy a közönség számára meg tudjuk mutatni és el tudjuk magyarázni, hogy a szakma számára mi a követendő, egy fontosabb grémium által értékesnek tartott architektúra. Melyek azok a projektek, amelyek jó minőségben készültek el, egyáltalán, hogy mit jelent a jó minőség. Igyekszünk hangsúlyozni, hogy nem elég önmagában a terv, fontos a megvalósítás is.

Az Andrássy út 8. szám alatt lévő Hotel Moments tervezői (Archi-Kon Kft./ Nagy Csaba, Pólus Károly) is a 2017-es díjazottak között voltakForrás: Bujnovszky Tamás

Egy efféle díjjal a fontosabbnak tartott trendekre és irányzatokra is fel tudják hívni a figyelmet?

Mostanában a fenntarthatóság mezsgyéjén lehet ilyesmit megjelölni, azzal együtt, hogy építészként elég tágan értelmezem a fenntarthatóságot. Az építőipar az anyagfelhasználását tekintve elég hátsó helyről indul ebben a versenyben. De gondolhatunk a területfelhasználás dilemmájára is, hogy zöld mezőre építünk-e, vagy megpróbáljuk a már birtokba vett területeken elhelyezni az új funkciókat. Ezek egy nagyon fontos új szempontrendszer elemei, amelyek nem igazán szoktak megjelenni a fenntarthatósági brandépítésben. Az építészek általában integráló személyiségek, hiszen különféle szempontokat próbálunk közös platformra hozni. Össze kell tudnunk fogni a műszaki és a művészeti aspektusokat, de ezeken túl újabb és újabb rétegeket is integrálnunk kell a tervezésbe. Az építészet hosszabb távú gondolkodást feltételez, azzal együtt, hogy a technikai újításokat a szakmai képviselőinek egy része kicsit talán idegenkedve figyeli, ami annyiban érthető, hogy egy új típusú gépészetnél nem feltétlenül lehet előre megjósolni, hogy vajon 15 év múlva is betölti-e a funkcióját. Továbbá, ha az okostechnológiákat is bevonjuk a folyamatokba, akkor olyan elemeket kell ötvöznünk, amelyek közül az egyik 50 év alatt, míg a másik 2 év alatt avul el. Izgalmas kihívás!

Az irodaterek változó felhasználása jut eszembe: lehet, hogy régebben, ha felhúztak egy székházat, akkor az évtizedeken keresztül az adott vállalat központjaként szolgált. Ám ma azt tapasztalni, hogy akár néhány ezer embert tömörítő irodákat mozgatnak 2-3 évente egyik pontról a másikra. Ez nem könnyíti meg a tervezési feladatokat.

Ha tágabban értelmezem, akkor e folyamatok már a városhasználaton is érzékelhetők. Ezért kell az építészeknek a hosszú távú használhatóságot is figyelni. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy az épület elavul, hanem inkább arra, hogy változnak a felhasználási szokások, mégpedig olyan hihetetlen tempóban, amit az épített környezettel nem lehet követni. Vagy érdekes helyzet például, ha egy társaság fenntarthatóként hirdeti magát, majd két év múlva egy még fenntarthatóbb helyre költözik. Ez etikai kérdéseket is felvet. Az építészet nem függetleníthető a funkciójától, az épített környezetért a társadalom közös felelősséggel tartozik: a fenntarthatóság nem szabad, hogy csupán hangzatos címke legyen. A felhasználói igényeket és egyéb kérdéseket igenis a fenntarthatóság jegyében kell megfogalmazni.

Én az építészekre elsősorban művészekként gondolok. Vajon egy építész mennyire lehet önkifejező alkotó? Mennyire szárnyalhat szabadon a fantáziája?

Az építészeti megközelítés onnan indul, ahol a mérnöki véget ér: ott, ahol a technikai részleteket már teljesítette az ember. Ezt a szakmát csak és kizárólag a művész aspektusával lehet kezelni. Ezért is fontos a Nívódíj. Bár a Kamara bürokratikus szervezetnek tűnhet, a díjjal azt szeretnénk megmutatni, hogy az önkormányzatiság célja egy magasabb művészeti tevékenység elérése. Az alkotásnak rengeteg formája van. Az építészet olyan sajátos művészeti ág, ahol a művész nem a saját kezével alkot, ráadásul a terv elkészítésével nem egy rajz, hanem egy épület létrejötte a cél. De alapvetően az alkotás itt is a vízión múlik, ez a legfontosabb, amit az építésznek közvetítenie kell.

A 18. kerületi Kossuth tér átalakítása és a pavilonépület a Sagra Építész Kft.-nek (Sajtos Gábor, Virág Péter, Kontra Dániel) hozott Nívódíjat tavalyForrás: Szentirmai Tamás

A Nívódíjjal esetleg bizonyos stílusokra és irányzatokra is próbálják felhívni a figyelmet? Szándékuk terelni az alkotókat?

Ez nem cél. Nyilván egy művészi zsűri a saját művészeti gondolatai szerint emel ki alkotásokat. Az idei évben nagyjából hasonló építészeti megközelítésből érkeztek pályaművek, úgyhogy nem rajtunk múlt, hogy többé-kevésbé egy irányba mutatnak. A legfontosabb értékelési szempont az építészeti minőség, ami pedig nem stílus vagy méret kérdése.

Hogy állunk európai viszonylatban? Mennyire látják korszerűen a világot a hazai építészek?

A Royal Institute of British Architects, a brit királyi építész akadémia is meghirdette a mi Nívódíjunkhoz hasonló saját elismerését. A 2018-as megmérettetésen két magyar résztvevő indult, mindkettő bekerült a legjobbak közé. Az egyik a budapesti M4-es metróhoz kapcsolódó projekt volt, a másik pedig a CEU épületének bővítése. Itthon az egyik Nívódíjat nyert, a másik dicséretet kapott. Szerintem annál jobb visszaigazolást sem mi, sem a díjunk nem kaphat, hogy az angol akadémia is a legjobbak közé sorolta az említett projekteket. Ugyanakkor nem elég, ha magunkban örülünk ennek. Jó lenne, ha minél többen megtudhatnák, hogy milyen izgalmas és világszínvonalú dolgok történnek Budapesten.

Végül arra lennék kíváncsi: miért jó építésznek lenni?

Ez jó kérdés! Szerintem ez a legszebb szakma, az építészet hitvallás. Aki egyszer építész lett, az nem tudja elképzelni az életet más területen. Ez egy kezdeti, egyszeri döntés. Építésznek lenni azért jó, mert hatalmas munkával olyan alapvető környezetminőség-javulást tudunk elérni, amely mindenki életét jobb irányba viheti. Ilyen értelemben komoly szolgálat, akár spirituális küldetésként is felfogható.