Novemberben tartja a születésnapját Siófok

Siófok ötven éve város
A siófoki Fő tér
Vágólapra másolva!
Novemberben is változatos programokkal várja a látogatókat a várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok. Ezek közül is kiemelkedik Siófok új nagyrendezvénye, a Márton-naphoz kapcsolódó Libadalom november 16-18. között. Az ingyenes programsorozat keretében többek között az Irie Maffia és a Beatrice is fellép. November végén pedig a város születésnapi partiját is megtartják az egész éves jubileumi programsorozat betetőzéseként.
Vágólapra másolva!

A hónap egyik legfontosabb siófoki eseménye a Libadalom, amelyet idén először rendeznek meg a városban. A háromnapos rendezvénysorozat keretében családi programok és ingyenes koncertek lesznek a Fő téren egy héttel Márton-nap után,november 16-18. között. Fellép többek között a Beatrice és az Irie Maffia, de lesz Cserháti Zsuzsa- és Máté Péter-emlékest is. Az úgynevezett

gourmet sétányon pedig Balaton környéki vendéglátósok, borászok mutatkoznak be a közönségnek.

Az egészséges életmód jegyében november első hétvégéjén, még a Halloweenhez kapcsolódva Tökös Futást rendez a siófoki Balatuning Egyesület. A rövid, mindössze 1500 méteres távot bárki könnyedén teljesítheti, és azokat is szívesen várják, akik inkább kerékpárral, görkorcsolyával vagy akár gyalogolva szeretnének végigmenni a Fő térről induló útvonalon november 3-án, délelőtt. A szervezők mindenkit arra buzdítanak, hogy

érkezzen jelmezben, hogy még hangulatosabb legyen a futás.

A célban tökös finomságok mellett a harmadik születésnapját ünneplő Balatoning Egyesület tortáját is felszolgálják. A leggyorsabbakat díjazni is fogják, illetve az első 300 befutó egyedi, az alkalomra készített ajándékot kap.

A siófoki Fő tér Forrás: MTI/Mohai Balázs

A komolyabb kihívásokra vágyókat a hónap utolsó hétvégéjén a 15. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratonra várják. A november 24-25-i szezonzáró futóversenyt az évek óta hagyományosan választható távokon és módokon lehet teljesíteni: egyéniben egy vagy többrészletben, illetve párban, megosztva a maratoni és felmaratoni távot. Akinek mindez még sok lenne, lefuthatja a maratoni táv 1/3-át vagy 1/6-át is.

A már jól ismert rendezvényei mellett a hónapban több, fiataloknak szóló programot is szervez a Kálmán Imre Kulturális Központ. November 5-én a Házhoz megy a Zenede című országos programsorozat keretében rendhagyó koncerten lehet zenetörténeti áttekintést kapni a 20. század könnyűzenéjének fejlődéséről. A bluestól kezdve a rock&rollon át a popig minden fontos műfaj terítékre kerül. A kulturális központ fiataloknak szóló új bérlete, a Yolo-bérlet is bemutatkozik: az első előadáson,

november 20-án a népszerű youtuber, Szabyest lép fel Siófokon.

A hónap utolsó napján, november 30-án több helyszínen ünneplik meg Siófok napját. Napközben a helyi civil szervezetek és egyesületek részvételével

jótékonysági vásárt tartanak a Fő téren,

a kulturális központban több tematikus kiállítás is nyílik, este pedig megtartják a városi ünnepséget is az intézmény színháztermében. A díszpolgári oklevelek, a Siófokért érmek és a polgármesteri elismerő oklevelek átadását ünnepi műsor követi, majd este a Fő téren ingyenes Éliás Gyula jr. koncert lesz, olyan sztárvendégekkel, mint Szulák Andrea és Fehér Adrienn.

Az egész évben zajló Siófok50 programsorozat megkoronázásaként a városi önkormányzat egy különleges születésnapi partival is készül, amelyet a Kiss Szilárd Sportcsarnokban rendeznek meg november 30-án. A Siófok50 Születésnapi Partyn svédasztalos vacsora várja a vendégeket, az este sztárvendége pedig Rakonczai Imre zongoraművész lesz. Természetesen ezúttal is igaz, hogy nincs születésnap torta nélkül. A vendégeknek Siófok jelképét, a Víztornyot ábrázoló tortát szolgálnak majd fel. Jegyek korlátozott számban november 5-étől kaphatók.