NEW YORK OPERABLOG – 6. Akiknek jól áll a Carnegie Hall: az Opera zenekara

Rost Andrea és Domingo a zenekarral együtt debütál a Carnegie Hallban - a Maestro nyilván karmesterként

Hogy kerültünk a világ tán leghíresebb hangversenytermébe? Leírom, mert túl sok hülyeséget hallani a november 5-i, egyébként ugyanúgy felejthetetlen estéről.

A képre kattintva galéria nyílik!

Egy olasz ügynök, aki különben Magyarországon él, megkeresett bennünket, hogy ha már éppen New Yorkban vagyunk, vállalnánk-e a Carnegie Hallban egy hangversenyt? Még arra is hajlandó volt, hogy a dátumon változtasson, nekünk legyen az megfelelőbb – talán nem kell ecsetelnem, mekkora jackpot ilyenkor, hogy a zenekart és hangszereit nem kell Amerikába reptetni, szállását se fizetni, hisz mi amúgy is épp itt voltunk. A Carnegie Hall és a Koch Theater egymástól tíz percre található, ami még Manhattanen belül is semmi. A műsor csak viszonylag kötött: egy Aldo Finzi nevű holokausztáldozat olasz szerző néhány darabja, és egy kortárs itáliai komponista hegedűversenye, az est második felét magunk rakhatjuk össze. Kocsár Balázs főzeneigazgatónkat érte el az ajánlat, Balázs egyből Amerikába kényszeremigrált magyar géniuszokat javasol: Bartókot és Dohnányit. Hamar meg is állapodunk az Andrássy úti palotánktól sajnálatosan messze bemutatott Mandarin-szvitben (a másik két Bartók-színpadi mű 100, illetve 101 éve nálunk került színre először) és Dohnányinak az Opera-zenekar válogatott tagjai (Filharmóniai Társaság) számára komponált showpiece-ében, a Szimfonikus percek c. opuszban.

Figyelési verseny indul - Balogh Evelin első fuvolista nyer Forrás: Magyar Állami Operaház

Később képbe kerül a mi leendő fővédnökünk, Placido Domingo, akit jó ötlet lenne felléptetni a hatalmas teremben. Ő a mi kéthetes programsorozatunk alatt csak egyetlen este ér rá, és az éppen a hétfői! A Maestro rááll, dirigáljon hát valami népszerű magyar vonatkozású blokkot, amely elindíthatja a második félidőt. Természetesen hozzá a vokális zene áll legközelebb, de jó lenne egy zenekari nyitányként is felfogható művel kezdenie. Én megint Lisztben gondolkodom, de Balázs a Berlioz-féle Rákóczi-indulóval telibe találja a lehetőségeket, legyen az! (És operarészlet ám ez is, a Faust elkárhozása című színpadi mű első száma!) Utána viszont Erkel vagy Kodály helyett mást találunk ki: előző este New Yorknak már mutattunk tőlük, viszont nem lenne baj, ha végre elérnénk, hogy Lehár Ferenc, de Kálmán Imre magyarságát se vonná kétségbe senki. (Mintha mindig így alakulna: valamely magyar végre világhírre vergődi magát, onnantól fogva nevét és életművét elkezdik más nemzetek elbirtokolni...)

Gyerekek, hetedszer találkozunk negyven év alatt - ne inkább a keddi Bánk bánt dirigáljam el? Ott voltam, emlékszem rá! Forrás: Magyar Állami Operaház

Domingo Rost Andreát kéri, mi pedig hozzuk őt, természetesen Szilvia-belépőt énekelni A csárdáskirálynőből és Vilja-dalt A víg özvegyből! Ha bárki stílustörést kérne számon rajtunk, annak csak azt ajánlom, ami persze, visszafelé már nem lehetséges: ha ott lett volna, semmilyen zökkenést nem érzékelne a műsor minőségében, és ennek két oka van. Az egyik a fellépők minősége és sármja: Domingo számára nem derogál 12 perc „magyar" zenét vezényelni, Andreának két (áriának is beillő) számot énekelnie, és ezek igenis magas minőségű kompozíciók. A másik biztosíték az Opera zenekara!

Rost Andrea fekete flitterek közt melegít - ő is először lép itt fel, ahonnan Bernstein zenés előadásait közvetítették, s ő nézte azokat Forrás: Magyar Állami Operaház

Olyan rangos közegbe kerültek a kollégák és oly optimális akusztikába, amely felülír minden magánügyet, esetleges fáradtságot, vagy azon való bosszankodást, hogy a 2.800 férőhelyes teremben miért csak 500 néző lézeng. És most löttyintsünk ide némi tiszta vizet. A Magyar Állami Operaház a Lincoln Center Koch Színházát bérelte ki, és játszik benne 8 előadást: 4 opera 4 előadását, 3 balett 3 előadását és a tegnap szemlézett Magyar Gálaestet. Míg ezt körmölöm, megvan a 13.000-ik jegytulajdonosunk is, tehát bőven elhagytuk az esténkénti 1.500-as átlagot, ami pompás, váratlanul jó eredmény, nagyon elégedett vagyok vele, plafonig ugranék igazából, mert hónapokat nem aludtam az izgalom, a csapatom pedig mindennek az összehozása miatt.

500 bizony, tapsolva ment... szerintem 2.800 helyett is ünnepelte a közönség a magyarokat (és szidta az olasz szervezőt) Forrás: Magyar Állami Operaház

Kilencedik programunkat, a Carnegie Hall-koncertet tehát nem mi szerveztük, itt nem mi fizettünk a teremért, hanem nekünk fizetnek, hogy a zenekar játszott rajta, a szólistánk hegedül, a főzeneigazgatónk vezényel. Amit mi organizáltunk, annak kerestünk amerikai PR-ügynökségeket (külön operára, balettra), otthoni és itteni marketingügynökséget pályáztattunk, és természetesen az állam legnagyobb kulturális intézményének első komplett amerikai vendégjátékát tolta meg a magyar külügy szárnyai alá tartozó New York-i Magyar Kulturális Intézet is, valamint ENSZ-nagykövetünk és a főkonzulátuson dolgozó diplomaták.

Széles amerikai színpad, nyolcvan magyar zenész és egy világpolgár muzsikussztár, aki kevésbé a pálcával, inkább a személyiségével varázsol Forrás: Magyar Állami Operaház

Amit pedig egy olasz magáncég rendezett (a Finzi-örökösök megbízásából), abban nekünk ilyen szerepvállalásunk nem volt, nem is lehetett. Amikor pedig az utolsó pillanatban kiderült, hogy a hatalmas terem szinte üres, azonnal segítettünk mi is, az Intézet is, a nagykövet asszony is, a főkonzulátus is. Természetesen pénzt erre nem költhettünk, nem a mi bizniszünk, a veszteségben sem vehetünk részt, így ingyenes jegyköteggel felszerelve tudtunk néhány száz ember együtt összetrombitálni – köztük saját, ráérő balettművészeinket, műszakunkat is – az érthetetlenül béna értékesítés dacára első osztályú hangversenyre. Azt most nem ragoznám, hogy a Carnegie Hall internetes jegytérképe olyan zárt és szemérmes, hogy nem mutatja az eladás helyzetét, ellentétben pl. a mi rendszerünkkel. Itt ha valaki vásárolni kíván, valamely jegykategóriát kiválasztja, és a gép felkínál neki valahol abban a szektorban egy helyet – nálunk bezzeg maga választja meg a még el nem adott helyek közül, melyik érdekli. Ezért hónapokon át nem láthattuk, hogy a – különben minket is éppúgy sújtó kellemetlen helyzet – miként kezd fenyegetni. (Én meg álmomban se gondoltam volna, hogy egy magániroda nem tesz bele hírverést, és egy Domingóval felszerelt koncertet hagy az ismeretlenségben, és inkább vállalja a nagy anyagi bukást is... hát most már ilyet is láttunk.)

Domingo legelső vezénylése a Carnegie Hallban, tulajdonképpen ez a próba volt Forrás: Magyar Állami Operaház

És most hadd térjek vissza a zenekarra. A Finzi-művek kellemesek, szinte filmzenejellegűek, csak a hotel reggelijei alatt mondják el a zenekari kollégák, milyen nyakatekerten nehéz, bonyolított kottakép vezetett el a könnyednek tűnő hangzáshoz. Az olasz félidő utolsó darabjával, a Vacchi-versenyművel fordított a helyzet: tátom a számat, ezt a folyton változó ütemmérőjű, nagyon maias, disszonáns hegedűversenyt miként lehet hiba nélkül, ilyen magabiztossággal előadni? A reggeliző asztalnál mindenki fejet hajt egyik koncertmesterünk, a japán Haruka Nagao teljesítménye előtt, aki mindent kihozott a magát nehezen adó műből, és volt mersze telt, igazi hegedűhangokkal ékesíteni a gyors és kevéssé mutatós szakaszokat is. Ugyanakkor a zenekar számára csodálatosképp nem okozott nagy problémát Vacchi mester műve (két szóban!). Ő különben ott ül a koncerten, roppant elégedett, utána hosszan beszélgetünk vele és muzikológus feleségével. Műveit Marriner, Mehta, Chailly, Barenboim, Gardiner és Muti mutatta be a leghíresebb sztárzenekarokkal. A szerző azonnal és többször is aláhúzza, hogy a magyar Opera együttese ekvivalens azokkal – a koncertélménnyel a fülemben nem nehéz ezt udvariasságon túli, igazi mondatnak érteni.

Haruka Nagao előtte Forrás: Magyar Állami Operaház

Maestro Domingo jólesett a lelkünknek – súgja az egyik művészünk –, természetesen vakon és karmester nélkül eljátsszák a Rákóczi-indulót és a két nagyoperettet is, de most olyan legenda, végtelennek tűnő energiájú muzsikus áll előttük, hogy abból tudnak töltekezni. Azt meg én teszem hozzá, hogy minden hangversenynek jól áll az énekhang: Rost Andrea életet és szárnyaló szopránt visz a Carnegie Hall hatalmas falai közé.

Rost Andrea és Domingo a zenekarral együtt debütál a Carnegie Hallban - a Maestro nyilván karmesterként Forrás: Magyar Állami Operaház

Hogy mitől különös itt muzsikálni? Ha képet néznek róla, látszik: a pódium mintha egy hatalmas, íves fülkében ülne, játékterük belmagassága nincs az auditórium tetejéhez hangolva, zsinórpadlás végképp nem tátong felettük. A legömbölyített formák azonnal kivetik a hangot a nézőtérre, ettől minden indítás konkrét, jól hallható, maszatolás nélküli, míg a nagyvonalú belső kiképzés óriási légteret hoz létre a nézőtér számára, amely pedig a hang lecsengését segíti elegáns „visszhanggal". Nem sok ez, mindössze nagyon kellemes, amely a szárazságot megakadályozza. Soha nem hallottam még az Opera kürtkarát ilyen feltűnő biztonsággal játszani (majd szerdán, A hattyúk tavában pedig újra fogom...): egész biztos visszahat a muzsikusokra is a terem akusztikai kelleme!

Bogyay Katalin ENSZ-nagykövetünk Rost Andreával, Placido Domingóval és Kocsár Balázzsal Forrás: Magyar Állami Operaház

Dohnányi Szimfonikus perceit meghatódva hallgatom a könnyed scherzók és az archaikus tárogató-imitált zenék váltakozásában, Bartókra pedig egyszerűen nem lehet másként gondolni itt, mint az emberre, aki kénytelen kiszakította magát onnan, amely föld nélkül nem tudott azután élni. Ő lett az átültethetetlen, aki innen, az 57. utca sarkától nem messze lakott és hunyt el 1945-ben...

Marton Éva is megtisztelte jelenlétével a hangversenyt - Andrea muris pózának oka én vagyok, azt mormogtam mögötte, hogy teljesen kitakar... Forrás: Magyar Állami Operaház

A koncert végén a zenekar a Szimfonikus percek fináléját játssza ráadásként, szinte dupla tempóban, klasszis formában, brávó lányok és fiúk! Ugyan jártam már itt korábban, mégis csak most van meg a fülemben az etalon akusztika – zenekarunknak pedig nagyon jól állt a világ leghíresebb koncertterme, a Carnegie Hall. Az álmoskönyv szerint ez visszatérést jelent...

2018. november 6. New York

Ókovács Szilveszter