Borospince mellett született a Csík Zenekar jubileumi dala

Vágólapra másolva!
A 30 éves Csík Zenekar és a Harminc év napsütés című regény írója, Grecsó Krisztián egy napra elvonultak egy egri borospincébe, hogy együtt írjanak egy új dalt. Ez lett a 30 év.
Vágólapra másolva!

Az idén 30 éves Csík Zenekar legutóbbi doábasa a Grecsó Krisztián íróval közösen készített dal, ami a 30 év címet kapta. A dal nem egymásnak küldözgetett mondat- és dallamfoszlányokból állt össze, hanem – a Harminc év napsütés című regény írója, – Grecsó Egerbe utazott a zenekarral a közös munkához.

Egy egri borospince közvetlen közelében született

a jubileumi dal, aminek alapját a gitáros-hegedűs Szabó Attila hozta, a szöveg pedig Grecsó munkája. A teljes kidolgozásban pedig természetesen a teljes zenekar részt vállalt. Eleinte ilyen-olyan népzenei témákkal próbálkoztak, ki-ki ajánlotta a sajátját, aztán Sazbó egy adott pillanatban előállt a rejtegetett dallamával.

A dal megszületéséről rövidfilm is, ami lényegében az első dallampróbálgatásoktól a kész nótáig mutatja be a közös alkotói folyamatot, amit Csík János zenekarvezető röviden így jellemzett egy koccintásnál:

A Csík Zenekar és Grecsó Krisztián író közös dala is hallható lesz majd december 28-án és 29-én a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a zenekar az elmúlt 30 évet duplakoncerttel ünnepli. Természetesen lesznek vendégeik is, például Pál István Szalonna, Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibor, valamint a Tölcséres Banda mellett Fitos Dezső és társulata.

Csík János: Mi így próbáljuk végezni a dolgunkat

1983 óta zenél, és 30 éve vezeti Magyarország egyik legismertebb népzenei együttesét, a Csík Zenekart. Az együttes legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a szellemiség, a lelkiség ott legyen a zenéjükben. A legújabb generációk kíváncsiságáról, önmeghatározásról és a múltról is mesélt nekünk Csík János. Interjú. Idén 30 éves Magyarország egyik legismertebb népzenei együttese, a Csík Zenekar.