Összeverte a súgót a színházigazgató

Vágólapra másolva!

1837-ben közadakozásból felépült egy színház, 1841-től Nemzeti Színház néven emlegették, de ez leginkább azt fejezte ki, hogy a nemzetnek csak ez az egy színháza van. Aztán szerencsére a magyar színházi élet örvendetes fejlődésnek indult, és olyan változásokon ment át, amelyek következtében definiálni kellett, hogy mitől Nemzeti Színház a Nemzeti Színház, majd a célkitűzéseket meg is kellett valósítani. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb munkát Paulay Ede végezte el jó három évtized alatt, és ennek az időszaknak a második felében ő volt a Nemzeti igazgatója. Ahogy Ditrói Mór és Janovics Jenő, úgy Paulay Ede is egyszerre volt jelentős színész, elméletből is felkészült tudós, innovatív rendező és erős kezű színházvezető.

Lajos Sándor

Vágólapra másolva!

Nemzeti Színház Podmaniczky Frigyes Jászai Mari Paulay Ede

Budapestnek azt az utcáját emberemlékezet óta Két szerecsen utcának (talán valaha volt ott egy fogadó ilyen néven), aztán lustaságból már csak Szerecsen utcának nevezték. Itt épült orfeum 1909-ben, amely zenés-táncos műsorral várta a közönséget, majd színházzá alakították át. Ebben az épületben nyitotta meg Hevesi Sándor igazgató 1925-ben a Nemzeti Színház kamaraszínházát, és a fővárosi hatóságokat megkereste azzal az ötlettel, hogy tekintélyesebb nevet kapjon az utca, ha már egyszer a Nemzeti társulata játszik itt.

Hevesi Sándor Paulay Edét, egykori elődjét tartotta legméltóbbnak arra, hogy róla nevezzék el az utcát.

A Paulay Ede utca 35-ben ma az Újszínház működik.

A 19. században nem létezett még rendezőképzés, a színészek közül a legrátermettebbekből lett fokozatosan elismert rendező, majd társulatvezető. Ahogy a rendezés egyre komolyabb szerephez jutott a színházban, és a próbák koordinálójából egyre inkább a saját vízióját megvalósító művész lett a rendező, megszokott életúttá vált, hogy akár főszerepeket játszó színész is lemondott a színpadi szereplésről a rendezés és a színházvezetés kedvéért. Ilyen életút Paulay Edéé (1836–1894) is, aki tizenhat évesen abbahagyta tanulmányait Kassán, és csatlakozott egy vándortársulathoz a szülei leghatározottabb tiltakozása ellenére.

Paulay Ede az önművelés csodája, mert mindenféle hivatalos képzés nélkül eljutott odáig, hogy éppen azért lehetett a Nemzeti Színház igazgatója, mert az ország legműveltebb, legtájékozottabb szakembere lett addigra.

Az már a különböző vándortársulatoknál töltött évek alatt kiderült, hogy Paulay Ede nem afféle bohém komédiás, hanem szervezési feladatokat is rá lehet bízni. 1860-ban lett tagja a kolozsvári állandó társulatnak, huszonévesen vezető színész lett, aki például a Hamlet vagy a Bánk bán címszerepét játszotta, sőt már előadásokat is rendezett. 1863-ban Paulay Edét és feleségét, Gvozdanovits Júliát (1827–1880) szerződtette színészként a Nemzeti Színház. Paulay Ede a fővárosban már nem futott be jelentős színészi pályát, hanem kezdettől abban számítottak rá, hogy a színészképzés megszervezésében, az előadásra érdemes drámák kiválasztásában fog közreműködni. A rendezést 1868-ban kezdte a Nemzeti Színházban, és 1877-ben lépett színpadra utoljára színészként.

A szervezett színészképzés 1863-ban indult el Magyarországon, és még sokáig a Nemzeti Színház feladata maradt. Paulay Ede kezdettől tanára és titkára, 1874-től pedig aligazgatója volt a Színiakadémiának. A magyar színészképzésben fontos szerepe volt még Egressy Gábornak (1808–1866), aki először hirdette Magyarországon, hogy a színész nem valami rejtélyes képességtől lesz jó a színpadon, hanem ez egy tanulható és tanítható szakma. Egressy Gábor korának legműveltebb színésze volt: külföldi tanulmányutakra ment, újságcikkeket írt. 1866-ban megjelent A színészet könyve című munkája, amelyet tankönyvnek szánt. Paulay Ede Egressy munkáját továbbfejlesztve és kiegészítve 1871-ben adta ki A színészet elmélete című könyvét, amely címével ellentétben nemcsak elméleti alapokat vázol fel, de számos technikai tanácsot is ad a színészetet tanulók számára.

Paulay Ede előtt még nem állt ott példaként a meiningeni udvari színház vagy Sztanyiszlavszkij, mégis modern, máig is érvényes képe volt a színpadi munkáról.

Egressyhez hasonlóan Paulay Ede is fontosnak tartotta a külföldi tanulmányutakat. Saját pénzén is utazott, de 1872-ben a belügyminiszter megbízásából végiglátogatta Bécs, München, Lipcse, Berlin, Drezda, Párizs és London különböző színházait. Működésüket belülről is megismerve részletes jelentést írt tapasztalatairól, külön kiemelve, hogy mit tart Magyarországon is bevezethetőnek.

Szülővárosában, Tokajban színházat neveztek el Paulay Edéről Forrás: tokaj.hu

Paulay Ede már 1863-tól tagja volt a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának. A rendszeres színházlátogató közönség nem volt olyan létszámú, hogy egy-egy darabot sokat lehetett volna játszani. A mai viszonyokhoz képest sokkal sűrűbben volt premier és jóval rövidebbek voltak a próbaidőszakok.

A Nemzeti Színház állandó darabínségben szenvedett. Ezt kétféleképpen próbálták orvosolni: új külföldi művek felfedezésével és magyar írók biztatásával.

A drámabíráló bizottság tekintélyes tagjai vállalták, hogy bárki nyújt is be új darabot, megvizsgálják, hogy műsorra kerülhet-e. Mivel nagy tömegben érkeztek nem megfelelő színvonalú művek, ez embert próbáló feladat volt. Paulay Ede azt vallotta, hogy magyar művek esetében, főleg a kezdő íróknál engedékenyebbeknek kell lennie a Nemzeti Színháznak, vállalva a bukás kockázatát is, mert egy drámaíró csak úgy fejlődhet, ha színpadra kerülnek a művei. Paulay Ede még igazgatóként is sok olyan írónak adott lehetőséget, akiknek a neve ma már ismeretlenül cseng. Nem feltétlenül azért, mert annyira rosszak lettek volna a műveik, és mindből csupa bukás lett, de nem képviseltek kiugró irodalmi színvonalat, és a kor ízlését szolgálták ki. Csiky Gergely (1842–1891) viszont egyértelműen bevált mint drámaszerző, és mint fordító is,

a mai színházak csak néhány vígjátékát játsszák, de a saját korában más művei is sikert arattak.

Paulay Ede igyekezett Csiky Gergely figyelmét felhívni nemzetközi trendekre, témákat ajánlott neki, jó volt közöttük az együttműködés. Paulay a fiatal Herczeg Ferencet (1863–1954) is drámaírásra biztatta már akkor, amikor még prózaíróként is kezdőnek számított. Herczeg Ferenc első premierje a Nemzeti Színházban A dolovai nábob leánya volt 1893-ban, és évtizedekre a Nemzeti megbízható „beszállítójává” vált. Herczeg Ferenc művei a második világháború után nem jelenhettek meg, és műfajok tekintetében változatos, terjedelmében és színvonalában is jelentős életművének az újrafelfedezése még mindig nem történt meg. A Paulay-korszakban sikert hoztak még a Nemzeti Színháznak Jókai Mór műveinek színpadi változatai, különösen Az aranyember. Ennek premierje 1884-ben volt, tizenkét évvel a regény megjelenése után.

Paulay Edének onnantól, hogy erre hatással tudott lenni, világos elképzelése volt arról, hogy a Nemzeti Színháznak az ország első színházának kell lennie, amely a magyar és a világirodalom legszínvonalasabb drámai műveit tűzi műsorára az ókoriaktól a kortárs művekig. Összegyűjti az ország legjobb prózai színészeit, és mintát ad más színházak számára korszerű rendezésekkel.

Paulay kifejezetten támogatta, ahogy különböző műfajok „kiköltöztek” a Nemzetiből.

A magyar kultúrában népszínműnek nevezett műfajnak (nem azonos a német Volksstückkel) két hulláma volt, mindkétszer társadalmi és politikai folyamatok álltak a háttérben. A népszínmű falusi környezetben játszódó darab, amelyben népies műdalok szólalnak meg, ezek a történeten belül kerülnek elhelyezésre. Ez a hagyomány kisugárzik egészen a harmincas-negyvenes hangosfilmjeiig, bennük Jávor Pál híres mulatós jeleneteivel. A népszínű első hulláma az 1840-50-es években volt. A reformkorban hangsúlyozták velük a magyar identitást, a szabadságharc leverése után provokálták az osztrák hatóságokat. Az 1870-es évektől a nagyvárosiasodó Budapestre költöző falusiak és az asszimilálódni igyekvő nemzetiségek megint divatba hozták a népszínművet. A nagy befolyással rendelkező Rákosi-Beöthy család felépítette 1875-ben a Népszínházat, amely a népszínmű otthona lett a második hullámnak a századfordulóra bekövetkező kifulladásáig. 1908-ban a Nemzeti Színház költözött az épületbe, itt működött annak 1965-ös lerombolásáig. A népszínmű legnagyobb sztárjának emlékét a Blaha Lujza tér, a régi intézmény emlékét a Népszínház utca neve őrzi. 1884-ben nyílt meg az Andrássy úton az Operaház, addig az opera műfajának otthona is a Nemzeti Színház volt.

Paulay Ede kifejezetten örült, hogy a Nemzeti profilja egyre tisztábbá válik.

Üdvözölte a szórakoztató vígjátékok otthonainak szánt, üzleti alapon működő Vígszínház és Magyar Színház építésének terveit, bár megnyitásukat már nem érte meg.

Paulay Ede célja tehát az volt, hogy irodalmilag értékes műveket játszó színházzá tegye a Nemzeti Színházat, ugyanakkor műalkotásnak magát a színházi előadást tekintette, amelynek csak egyik eleme a szöveg. Fontosnak tartotta, hogy a színpadon elhangzó szöveg érthető, könnyen befogadható legyen, a hatás érdekében nem félt belenyúlni a szövegekbe, akármilyen nagy presztízsű klasszikusról is volt szó.

Paulay módszeresen átvizsgálta az európai nyelvek drámairodalmát, hogy minél színvonalasabb repertoárt állíthasson össze.

Ő maga is hatvanegy darabot fordított, kisebb részét németből, nagyobb részét franciából. Érték kritikák, hogy túlságosan elfogult a francia kultúrával szemben, de a 19. században végig Párizsból diktálták a színházi trendeket, és később is fontos minta maradt a francia színház. Paulay Ede tette a magyar színházkultúra részévé Beaumarchais műveit, népszerűek voltak a Nemzeti közönsége körében Sardou, Scribe és az ifjabb Dumas darabjai is. 1884-ben volt a magyar ősbemutatója Georges Ohnet A vasgyáros című művének, ami nemcsak ekkor aratott óriási sikert, hanem

valami érthetetlen oknál fogva a budapesti közönség annyira rajongott ezért

a nem különösebben kiemelkedő darabért, hogy ha a 20. század első felében csődközelbe jutott egy színház, ezzel igyekeztek megmenteni magukat. Paulay Ede a könnyedebb hangvételű francia darabok mellett a Nemzetiben műsorra tűzte Corneille, Racine és persze Molière műveit is. A spanyol irodalomból Calderón és Lope de Vega műveit fedezte fel a magyar közönség számára.

Jászai Mari, aki igen művelt színésznő volt, ajánlotta Paulay Ede figyelmébe Henrik Ibsen műveit. A Nórá-t először 1889-ben mutatták be, két évvel később a Budapestre látogató Ibsen, aki nem éppen udvarias modoráról volt híres,

őszintén lelkesedett a Nemzeti előadásáért, különösen a címszereplő Márkus Emília játékáért.

A német irodalomból Schiller történelmi darabjai, illetve Goethe Faust-ja arattak sikert, utóbbi bemutatója 1887-ben volt a Nemzeti Színházban. Shakespeare darabjai közül tizenötöt vitt színre Paulay Ede a Nemzetiben, mindjárt a Hamlet-tel kezdte rendezői működését, ekkor debütált Arany János friss fordítása. Paulay elavultnak érezte a 19. század első felében keletkezett magyar Shakespeare-fordítások nyelvezetét, bemutatóihoz új fordításokat rendelt, vagy például Arany János dolgozta át Vörösmarty Julius Caesar- és Lear király-fordítását. Az angol színházi szakemberek irigykedve szoktak szembesülni vele, hogy amíg nekik a nehezen érthető négyszáz éves Shakespeare-szövegekkel kell megbirkózniuk, addig a magyar színháztörténetben időről időre az irodalom legkiválóbbjai készítettek friss, könnyen befogadható fordításokat. A mai napig követett módszert Paulay Ede honosította meg.

A magyar színházkultúrát Paulay Ede sajátos módon gazdagította még: megküzdött két klasszikus könyvdráma színre vitelével, amelyet szerzőik drámai költeménynek szántak. A Csongor és Tünde, illetve Az ember tragédiája ma már megszokott eleme a színházak műsorának, de Paulay volt az a bátor úttörő, aki sikeresen bizonyította, hogy színpadon is megállják a helyüket. 1879-ben volt a Csongor és Tünde bemutatója, a címszerepeket Nagy Imre és Márkus Emília, Mirigyet Jászai Mari játszotta. Az ember tragédiája bemutatójára nagyon sokat készült Paulay Ede, 1883 őszén évadnyitó premiernek hirdette meg, már tavasszal és a nyári szünetben végig folytak az előkészületek. Madách Imre kéziratának egyetlen példányát annak idején Arany Jánosnak küldte el (még szerencse, hogy nem kallódott el), aki felismerte, hogy egyedülálló költői látomás, de nyelvileg, stilisztikailag a szerző belegyezésével javított rajta. Nagyjából a mű sorainak egynegyede viseli magán Arany János keze nyomát, bár ő soha nem tartott ezért igényt elismerésre. Paulay Ede, aki az eredetileg színházi ember Shakespeare darabjain is módosított a jobb színpadi hatás kedvéért, Az ember tragédiájá-nak elkészítette a lerövidített verzióját, 4117 sorból 2560 maradt. Legnagyobb tisztelete mellett, hogy színdarabként is működjön, az eredeti terjedelem 62 százalékára redukálta Madách művét.

Olyan körültekintéssel, alapos munkával készült ez a szövegváltozat, hogy később is sok rendező használta. Paulay Ede a látvány érdekében is sokat dolgozott.

Teljesen új díszletre nem volt pénz, de a történelmi színekhez az adott a korszakokhoz kötődő típusdíszletek bőven voltak raktáron. Bizonyos színekhez új díszlet készült, és a régi díszletelemeket is felújították, hogy egységes látványvilág jöjjön létre. Hasonlóan jártak el a jelmezekkel is. 1883 nyarán beszerelték a Nemzeti Színház új villanyvilágítását. Így szeptember 21-én, a bemutatón lélegzetelállító, szuggesztív produkció fogadta a nézőket. 1984 óta Az ember tragédiája ősbemutatója emlékére szeptember 21. a Magyar Dráma Napja. Az ember tragédiája igazi közönségsiker lett, az egyedülálló látványon kívül a színészeknek is köszönhető volt ez: Ádámot Nagy Imre, Évát Jászai Mari, Lucifert Gyenes László játszotta.

Jászai Mari mint Éva Az ember tragédiája különböző színeiben Forrás: Pinterest

Paulay Edének mindenki nagy jövőt jósolt a Nemzeti Színházban, már tíz éve volt tag és öt éve rendező, mégpedig szigorú rendező. 1873-ban egy fegyelmezetlen és szemtelen súgót súlyosan bántalmazott, egyszerűen összeverte, majd egy fegyelmi eljárás után elvették tőle a rendezői feladatokat. Ekkoriban kerestek új igazgatót Kolozsváron, Paulay be is adta a pályázatát, majd visszavonta. Nem lehet tudni, hogy mi történt, valószínűleg szóltak neki, hogy most viselje türelemmel a büntetését, húzza meg magát egy darabig a botrány után, de eljön még az ő ideje a Nemzetiben. Paulay még csak harminchét éves volt ekkor, és éppen ebben az évben kezdett el működni egy új vezetési struktúra, amelynek néhány évvel később Paulay Ede sikeresen a részévé vált. Talán éppen a Nemzeti Színház prózai részlegének élére kinevezett Szigligeti Ede jelezte Paulaynak, hogy később számít a rendezői munkájára. Belső száműzetése idején Paulay Ede drámákat fordított, több munkát vállalt a színészképzésben, és megírta Visszapillantás a színészeti tanoda tíz évi működésére című tanulmányát, amelyben a jövőbeli lehetséges fejlődést is körültekintően vizsgálja.

Paulay Ede elsősorban gyakorlati szakember volt, ha elméleti munkát írt, abban is gyakorlatias szemléletet képviselt,

és visszatekintő történeti munkáiban is mindig helyet kaptak a jövő teendőivel foglalkozó részek. A tekintélyes Kisfaludy Társaságban 1883-ban tartott, természetesen írásban is megjelent székfoglalójának címe: Drámairodalmunk a Nemzeti Színház megnyitása óta. Paulay összefoglaló tanulmányt írt a Nemzeti Színház fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából, 1893-ban kiadott művének címe pedig: A magyar színészet száz évéről. A Csongor és Tünde, illetve Az ember tragédiája színrevitelére készülve feljegyzéseket készített a munkájáról, és tanulmányokban publikálta a munkafolyamat közben szerzett tapasztalatait.

Nagy Imre Ádámként és Hamletként Forrás: cultura.hu

Az 1873-ban bevezetett új rendszer lényege az volt, hogy az a politikai vezető, az úgynevezett intendáns, aki a Nemzeti Színház élén állt, és kifelé képviselte az intézményt már nemcsak szimbolikus tisztség volt többé, hanem ő foglalkozott az operatív irányítással, az anyagi ügyekkel.

Az operai részleg és a prózai részleg élére is egy-egy tekintélyes szakember került, ők feleltek a művészeti program megvalósításáért.

Erkel Ferenc és Szigligeti Ede (1814–1878) tekintélyéhez nem férhetett kétség. Szigligeti 1837, a megalapítás óta volt hasznos tagja a Nemzeti Színháznak. Színészként játszott, az állandó darabínségben az összes létező műfajban drámákat írt és fordított, titkárként adminisztratív teendőket látott el. Tekintélye okán rendezőként irányított próbafolyamatokat, de ebben saját magánál jobbnak tartotta Paulay Edét, akit 1877-ben kinevezett főrendezőnek. Paulay nemcsak újra rendezhetett, de ellenőrizte a többi rendező munkáját is.

Erkel Ferenc (1810–1893) Forrás: cultura.hu

1875 és 1886 között az intendáns munkáját is az erre legalkalmasabb személy végezte. Podmaniczky Frigyes báró (1826–1907) kivételes munkabírású és szervezőképességű ember volt. 1861 és 1906 között országgyűlési képviselő, 1873 és 1905 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke, ebben az időszakban készült el az általános rendezési terv és épült ki a mai Budapest körutakkal, sugárutakkal, dunai rakpartokkal.

Podmaniczky Frigyes kiválóan megszervezte a Nemzeti Színház működését is, ideális párost alkottak Paulay Edével, akit ő javasolt Szigligeti halálakor művészeti vezetőnek.

Amikor számos egyéb teendője miatt Podmaniczky tíz év után lemondott az intendánsi tisztségről, nem is sikerült megfelelő utódot találni a helyére, gyakran cserélődtek a politikusok a poszton. Amikor Podmaniczky Frigyes levélben javaslatot tett a miniszternek Paulay Ede kinevezésére, akkor az indoklásában kitér annak nemzetközi tájékozottságára, hatalmas műveltségére. Nem hallgatja el azt sem, hogy bár a Nemzeti tagságának többsége támogatja a kinevezést, de Paulay messze nem olyan népszerű, mint Szigligeti volt. Szigligeti Ede kedélyes, a konfliktusokat kerülő személyiség volt, míg Paulay Ede céltudatos, konok ember, aki mint vezető nem félt a népszerűtlen intézkedésektől sem. Nyíltan hirdetett célja volt, hogy a Nemzeti Színház felzárkózzon az európai élvonalhoz. Nem volt kellemes azt hallania egyeseknek, hogy bizony még nem tart ott a színház, és erőfeszítésekre van szükség.

A kortárs színházi törekvéseket jól megismerte, szintetizálta és tovább fejlesztette egy elit műhely, II. György szász-meiningeni herceg udvari színháza, amelyet ő maga irányított, és ideális munkakörülményeket biztosított társulatának. A korszak legszínvonalasabb előadásai jöttek létre egy német kisvárosban, de a társulat intenzíven turnézott: 1874 és 1890 között 38 városban vendégszerepeltek, összesen 2591 estén léptek színpadra. Budapesten négy alkalommal jártak: 1875, 1879, 1881, 1889. Annyira erős hatással volt a meiningeni udvari színház egész Európára, hogy ennek megjelenését a meiningenizmus fogalmával illették. Paulay Ede tanulmányútjainak köszönhetően teljesen tisztában volt az európai színházi élet minden vonatkozásával, és maga is elismerte a meiningeni előadások programadó jellegét. Mi volt ez a program? Egy határozott lépés a színház önálló művészeti ággá válása felé. Az előadás minden elemét egy rendezői elképzelésnek rendelték alá, egységes gondolatiság és stílus hatotta át a színpadi produkciókat. A háttérfüggönyre festett típusdíszletek helyett egyedi, a teret három dimenzióban használó díszletek készültek minden előadáshoz. Az egyéni színészi produkciók helyett a megkomponált összjáték vált fontossá, a deklamáció helyett az átélt, természetesnek ható színpadi beszéd. Ezek ma már nem hangzanak nagy újdonságnak. Viszont a meiningeni előadások nemzetközi sikere és hatása volt mintegy a jelképe annak, ahogy a színház átlépett a 19. századból a 20. századba.

Paulay Ede a meiningenizmus elveinek alkalmazásával szervezte át a Nemzeti Színház működését.

A sztárkultusz háttérbe szorításával és azzal, hogy szigorú rendezőként fegyelmezett összjátékot követelt meg az előadásokban, nyilván könnyen szerzett ellenségeket magának. Praktikus korlátokba is ütközött, például nem tudott teljesen új díszletet terveztetni Az ember tragédiájá-hoz. Ez a bemutató a hallatlanul részletes kidolgozottságával mégis ámulatba ejtette a közönséget, és Paulay rendezői pályájának egyik csúcsteljesítménye lett.

Prielle Kornélia A nagymamában Forrás: Pinterest

Mint színészpedagógus és mint színházvezető Paulay Ede rendkívül erős társulatot épített fel a Nemzeti Színházban. Jászai Mari (1850–1926) a magyar színjátszás nagyasszonya, drámai hősnők megformálója. Shakespeare darabjaiban Lady Macbeth és Gertrud (Hamlet), címszereplő Szophoklész Antigoné-jában és Elektrá-jában, Racine Phaedrá-jában, Schiller Stuart Máriá-jában. Helvey Laura (1852–1931) játszotta Desdemonát, Ophéliát, Cordeliát, Mirandát Shakespeare műveiben, Céliméne-t Molière A mizantróp-jában. Márkus Emília (1860–1949) volt Júlia és Tünde, az első magyar Nóra és Noémi a nagy sikerű Az aranyember-ben. Prielle Kornélia (ejtsd: priel, 1826–1906) számos más szerep mellett volt Elmira (Molière: Tartuffe), Szidónia (Csiky Gergely: Buborékok). Színészi pályára lépésének ötvenedik évfordulóját Csiky Gergely külön neki írt darabjával ünnepelte a Nemzeti Színház 1891-ben, A nagymamá-ban Szerémy grófnőt játszotta nagy sikerrel. Szigeti József (1822–1902) játszotta ekkoriban az idősebb férfiszerepek (Böffen Tóbiás, Harpagon, Orgon) jelentős részét. Nagy Imre (1849–1893) rövid pályájába főszerepek hosszú sora fért bele: Hamlet, Rómeó, Othello, Don Carlos, Faust, Bánk Bán, Csongor, Ádám, Tímár Mihály (Az aranyember). Újházi Ede (1841–1915) volt a legnépszerűbb komikus, de nemcsak a színpadon volt szórakoztató figura, hanem a magánéletben is elmaradhatatlan szivarjával, minden férfi ismerősét kedélyesen „marhának” szólítva. Az Újházi-tyúkhúsleves nemcsak a tiszteletére kapta a nevét, hanem ő maga fejlesztette ki, bár a mai vendéglátásban kapható változata csak halvány utánzata az ő gasztronómiai alkotásának. Hosszan lehetne még sorolni a legendás színészek nevét.

Az 1892-es bécsi vendégjáték nagy diadal volt a Paulay-féle Nemzeti Színháznak. Az osztrák fővárosban éppen azt demonstrálták, hogy a budapesti előadások elérték az európai színvonalat. Vitték a Bánk bán-t, A nagymamá-t és Az ember tragédiájá-t. Utóbbihoz Esterházy Miklós adományának köszönhetően teljes, egységes kompozíciójú díszlet készült, amit aztán sokáig használtak. 1908-ban Hevesi Sándor arra panaszkodott, hogy hiába kapott lehetőséget Az ember tragédiája megrendezésére, mert az Esterházy-féle díszletet kell használnia, az pedig Paulay Ede rendezőpéldányához készült, így valójában ő Paulay alkotását rekonstruálja.

Szorgalmas és következetes munkával Paulay Ede valóban európai színvonalú műhellyé formálta a Nemzeti Színházat.

Tele volt tervekkel. Például elemzést készített róla, hogy az opera után a prózai színjátszás is megérdemelne egy új épületet: milyen legyen ez az épület, és hol vannak azok a helyszínek Budapesten, ahol fel lehet építeni. 1894 elején Paulay Ede hirtelen megbetegedett, majd hamarosan, 58 éves korában meghalt. Személyiségének jelentősége abból is érzékelhető, hogy abban az időszakban nem tudott hasonló képességű utód a helyébe lépni, így a Nemzeti Színház fejlődése akkor megtorpant.