75 éves a Rolling Stones elpusztíthatatlan gitárosa

2018.12.18. 19:03

A Rolling Stones igen kemény tempót diktálva magának turnézott és adta ki sorban a lemezeket. Szállodai szobákban írtak dalokat. A turné adott városában kötöttek le stúdióidőt. A hatvanas évek lendülete kitartott a hetvenes években is. A Mick Jagger–Keith Richards szerzőpárosban az is figyelemreméltó, hogy nem ragaszkodnak görcsösen valami saját stílushoz, hanem szabadon hagyják hatni magukra a legkülönfélébb műfajokat. Volt olyan albumuk is, ahol egyes számokban a diszkó elemei bukkantak fel, más számokban a punkról mutatták meg, hogy az nekik is megy. Így reagáltak rá, hogy éppen milyen divatjelenségek vannak. Reggae-vel folytatott kísérleteik viszont közel sem voltak olyan sikeresek mint például a Police-nak. A nyolcvanas évekre aztán kifulladt a Rolling Stones, mert semmi sem tart örökké.

A Rolling Stones 1975-benForrás: Pinterest

Mick Jaggert is elérte a frontembereket időnként hatalmába kerítő érzés: én vagyok elöl, miattam jönnek a koncertre. Szólólemezekben kezdett el gondolkozni. Keith Richards viszont próbálta összetartani a Rolling Stonest, de mivel ő csak valaki mással tud számot írni, ebben Ron Wood segítségét kérte. Brian Jonest annak idején Mick Taylorral helyettesítették, aki azonban csalódott, mert arra számított, hogy egyenrangú, kreatív taggá válhat majd. Az ő távozása után 1975-ben a már komoly múlttal rendelkező Ron Wood lett a második gitáros, akinek nem voltak olyan irányú ambíciói, hogy megváltoztassa a Rolling Stonest. Kreativitását szólólemezekben élte ki. Az alkotásban passzív Mick Jagger felénekelte a kész albumokat, de koncertezni nem volt hajlandó. Mick Jagger egy energiabomba a színpadon, ráadásul ragyogó intellektus, aki mindig nagyon összeszedetten, meggyőzően nyilatkozik. Mellette a rosszul artikuláló, mindig kicsit szétesettnek tűnő Keith Richards alárendelt figurának tűnt. Ha kiültek egy sajtótájékoztatón, akkor Mick Jagger vitte a szót, Keith Richardsnak annyi maradt, hogy időnként bedobjon egy-egy cinikus poént. A nyolcvanas évek válsága mutatta meg, hogy egyáltalán nem ezek az erőviszonyok kettőjük között. Keith Richards kezelni tudta a helyzetet, hogy Mick Jagger nélkül kell számokkal megtöltenie albumokat, bár olyan nagy klasszikusok nem születtek ebben az időszakban. Aztán Keith Richards úgy döntött, ha már rajta kívül mindenki szólólemezeket ad ki a Rolling Stones tagjai közül, akkor ő is így fog válaszolni régi harcostársa árulására (a sajtóban nem is hallgatta el, hogy ez a véleménye). Alapított egy zenekart The X-Pensive Winos néven, kiváló zenészeket gyűjtött maga köré és megtalálta azt a szerzőtársat is Steve Jordan személyében, akivel jól bevált alkotási módszerét tudta alkalmazni. Keith Richards nemcsak vokálozott a Rolling Stonesban, hanem saját számokat is énekelt, ezért aztán semmi furcsa nem volt benne, hogy frontemberként megállta a helyét. Az az általános vélemény, hogy ezt a furcsa párbajt Keith Richards megnyerte. Erősebb anyagokkal tudott előállni, mint Mick Jagger nélküle. Ráadásul Keith Richards összehozott egy közös lemezt Chuck Berryvel, akit tizenéves kora óta bálványoz.

A „mire megy a világ egyik legjobb szerzőpárosa egymás nélkül” természetesen egy értelmetlen verseny. A rajongók nyomása, és a közelgő harmincadik évforduló új albumot és új turnét eredményezett. Világosan látszott, hogy a közönség a legendát akarja ünnepelni, és nem nagyon akar foglalkozni öregedő milliomosok egójának problémáival, sőt új számokra sincsen elemi igény, ha egyszer egy két, két és fél órás koncertműsort teljesen kitöltenek a klasszikusok. Viszont Bill Wyman basszusgitáros azt mondta, hogy szép volt ez a harminc év, ő ezentúl hobbijának, a régészetnek fog élni. A szólólemezekkel is leállt, pedig előtte neki is voltak önálló projektjei. Öt évig bírta zenélés nélkül, aztán alapított egy kis klubokban játszó blues bandát. Még mostanában, 82 évesen is vállal fellépéseket, ha kedve van. A Rolling Stones tagjai közelről láthattak egy példát, hogy a rockzenéből emelt fővel nyugdíjba lehet menni. De nekik eszük ágában sem volt, elsimultak az ellentétek is. A Mick Jagger–Keith Richard szerzőpáros azzal ajándékozta meg magát ötvenedik születésnapjára, hogy írtak egy új albumot (Voodoo Lounges), amit meglepően jól fogadott a közönség. Egyéves turnéra indultak, aminek 129 állomása volt (köztük Budapest). Az utóbbi negyedszázadban béke van a Rolling Stones körül. Vannak konfliktusok, de már beletörődtek, hogy kinek mi a dolga a csapaton belül. Keith Richard pontosan összefoglalta a helyzetet. Mick Jaggernek óriási egója van, de ez nem baj, mert ez nélkül nem érte volna el ezt a hatalmas sikert. Nyilván az sem hagyta nyom nélkül a lelkét, hogy milyen hatással van az emberekre, hogyan rajonganak érte. Keith Richard szerint Mick Jagger többnyire még így reálisan látja a dolgokat. Ha viszont hülyeséget gondol, nem mer neki szólni senki, csak Keith Richards. Ilyenkor van veszekedés köztük.

Mick Jagger és Keith Richards 1994-benForrás: AFP

Bill Wyman helyére nem érkezett új tag. Darryl Jones kiválóan képzett, nagyszerű jazz zenész, aki olyan előadóknak segített be koncerteken és lemezeken, mint például Eric Clapton, Sting, Madonna. Egyébként, hogy a lemezeken a különböző szólamokat ki játssza, azt már örökre homály fedi a Rolling Stones teljes történetében. Nemcsak Brian Jones, de Keith Richards is nagyon erős zenei elképzelésekkel rendelkeztek. Előfordult, hogy hosszú magyarázkodás helyett inkább megmutatták, hogy mire gondolnak. Ha jól sikerült a felvétel, akár lemezre is kerülhetett. Állítólag vannak olyan Rolling Stones-számok, hogy az összes gitárszólamot Keith Richards játssza. Egyébként a Brian Jones utáni időszak szellemi vezetője Mick Jagger volt a Rolling Stonesban, de abban minden szakember egyetért, hogy a zenei vezető viszont Keith Richards, aki minden egyéb botránya ellenére határozott ízlésű, akkurátus ember volt, ha munkára került a sor. Támogatta a különböző kalandozásokat mindenféle műfajok irányába, de mindig is úgy nyilatkozott, hogy Muddy Waters a legerőteljesebb, a legkifejezőbb zene, amit valaha is hallott. Ha a kalandozásból tévelygés lett, akkor mindig azt kellett felidézniük, hogy a Rolling Stones elsősorban és alapvetően egy kegyetlen blues zenekar.

Akármi is történt később a személyes viszonyukban Keith Richards soha nem tagadta le, hogy ha Andrew Loog Oldham nem hisz ennyire bennük és az erőszakosságig nem biztatja őket még annak ellenére is, hogy az első számaik nem voltak túl izmosak, akkor ő és Mick Jagger abbahagyták volna a próbálkozást a dalszerzéssel. Aztán a közönség pozitív visszajelzései adtak olyan önbizalmat, hogy amikor a szerződuó beindult, akkor már könnyen és gyorsan születtek a számok. Amikor pedig eldöntötték, hogy a halálukig fogják ezt csinálni, azóta felszabadultak, most már nincsenek határidők, nem kell semmit bizonyítani. 1994 után 1997-ben, 2005-ben, majd 2016-ban jöttek ki új albummal. Ez utóbbi csak klasszikus bluesokat tartalmaz, de amikor felmerült a kérdés, hogy ezek szerint lezárhatónak tekinthető-e a Jagger–Richards szerzőpáros életműve, arra egyértelműen azt válaszolták, hogy alkotni és koncertezni is addig akarnak, ameddig fizikailag lehetséges.

Forrás: Picasa

Keith Richards évtizedek óta nyers őszinteséggel mond véleményt más előadók produkcióiról, akár negatív, akár pozitív az a vélemény, és mindig van érzékletes indoklás is. Természetesen a bulvársajtó a negatív véleményekre csap le, főleg ha sértő hasonlatokat is tartalmaz, így dagad tovább a balhés sztár legendája. Pedig egy szakember nyilatkozik, akinek igen stabil értékrendje van és többnyire fájdalmasan igaza. Keith Richardst erről az oldaláról kevéssé ismeri a közvélemény. Pedig közel 3000 (igen, háromezer) darabos gitárgyűjteménye van. Alaposan tanulmányozta a gitárgyártás történetét és minden jelentős típusból beszerzett példányokat. A kezdeti években híres barkácsoló volt, különböző modellekről leszerelt hangszedőket és húrlábakat épített rá más modellekre, hogy elérje a kívánt hangzást. Később a gitárgyárak szívesen készítettek neki egyedi darabokat. A gyűjtemény olyan módokon is gyarapszik, hogy hírességektől kapja meg ajándékba olyan gitárjaikat, amiket már nem használnak, illetve gitármanufaktúrák lepik meg különleges felépítésű hangszerekkel, hátha megihleti a hangzásuk. Keith Richards egyik jellegzetes megoldása az úgynevezett öthúros, nyitott G-hangolás. Leszedte a legvastagabb húrt (foglalkozzon ezzel a hangmagassággal a basszus szólam), és az öthúros bendzsó legelterjedtebb hangolását alkalmazta, így jól felismerhetően szólalt meg a gitárja. Keith Richards követte a pedálok technológiájának fejlődését, használta is némelyiket, de alapvetően a gitártól és az erősítőtől várja a kívánt hangzás elérését. Ahogy leegyszerűsítve fogalmaz, ő tulajdonképpen egy akusztikus gitáros. Egyébként akusztikus gitármodelleket gyakran alkalmaz lemezeken, koncerteken is.

Persze a laikusok számára ennél sokkal érdekesebb hír volt, amikor 2006-ban Keith Richardst súlyos baleset érte. Élete legsúlyosabb baleseteinek nem volt köze a tudatmódosításhoz. Legalábbis Keith Richards ezt állította, de nála sosem lehet tudni. A Fidzsi-szigeteken leesett egy pálmafáról. Persze rögtön beindult a legendaképződés, hogy miért mászott fel, miért esett le és milyen magasról. Kórházba került, agyműtétre volt szükség. A tényeket megint képtelenség kibogozni az internetről. De Keith Richards mintha élvezné is az állandó médiahekket. Van az a legenda, hogy annyira tele volt már méreganyagokkal a vére, hogy teljesen le kellett cserélni. Ez első hallásra blődségnek hangzik. Keith Richards hol cáfolja, hol megerősíti. Egyszer azt nyilatkozta, hogy az apja hamvait kokainnal elkeverve szippantotta fel. Nyilván ellenőrizhetetlen. Híres a hatalmas könyvtára is, saját verziója szerint a Leonardo da Vinci anatómiai ábráit tartalmazó albumért nyújtózkodott egy székről, amikor leesett és eltört három bordája. Mennyivel költőibb így, minthogy tökrészegen legurult a bejárati lépcsőn. Keith Richards valóban elpusztíthatatlan, több autóbalesetet élt túl. Rockzenészeknél megszokott üzemi baleset az áramütés, annyi minden van összevissza kötve a színpadon. Keith Richards ebből is nem mindennapit produkált. Éppen csak hozzáért a gitárja nyakával az egyik mikrofonhoz, mire olyan áramütés érte, hogy hanyatt vágódott. Máig technikai rejtély, hogy mi történt. Arról viszont hatósági jegyzőkönyv van, hogy drogtól kiütve az ágyban dohányzott, és nemcsak az ágy gyulladt meg, de leégett az egész szállodai szoba. Sértetlenül megúszta. Kártérítés, pénzbüntetés (egy milliomosnak?).

Forrás: AFP

Mick Jagger az imázsában egy időszakban módszeres változtatást hajtott végre. Elkezdett egyre elegánsabban öltözködni, egyre visszafogottabb hangnemben beszélni az interjúkban. Nagyobb összegeket adományozott jótékony célokra, és nyilvánosan megszólalt társadalmi kérdésekben is. Ennek meg is lett az eredménye: 2003-ban lovaggá ütötték. A Beatles valamennyi tagja „Sir” lett, a Rolling Stonesból csak Mick Jagger. Keith Richards azt mondta erről, hogy bohócot csinált magából, a Rolling Stones kezdettől fogva úgy élt és zenélt, hogy az eleve kizárja a legmagasabb brit állami kitüntetés elnyerését. Ez egy kudarc. Mick Jagger persze azzal vágott vissza, hogy Keith Richard csak irigykedik. De nincs igaza. A 75 éves Keith Richards valóban következetes fiatalkori önmagához. Nyers és provokatív. Az egész zenekarból már csak ő öltözik a színpadon extravagáns módon. A hajzata, a fejkendője, a kifestett szeme olyan erős figurát teremt, hogy Johnny Depp el is lopta Jack Sparrow alakjához.

A Karib-tenger kalózai öt részének főszereplője nem más, mint egy Keith Richards paródia. Mert ő olyan markáns figurája a szórakoztatóiparnak, hogy még a paródiája is sok pénzt hoz. Johnny Depp nem kímélte őt, Keith Richards-módra beszél Jack Sparrow, azzal az artikulációval (pontosabban a hiányával). Plusz ott van benne ugyanaz a huncut vagányság, úgy eteti állandóan módosított sztorijaival a többi szereplőt, ahogy Keith Richards szokta a médiát. Keith Richardst rá lehetett venni a mókára, két filmben is megjelent mint Jack Sparrow apja. Nem csoda, hogy hasonlítanak egymásra. A franchise-t családi filmnek pozícionáló Disney vezetői először színleg szörnyülködtek egy sort, hogy a drogról és alkoholról nyíltan beszélő, balhés rocksztár mennyiben szolgálja az ő céljaikat, de aztán áldásukat adták a filmtörténet kivételes poénjára. Remélhetőleg a családapák érdeklődő csemetéiket felvilágosítják, hogy ki ez a bácsi, és milyen számokat hallgassanak meg tőle. Bár a Rolling Stones nincsen rászorulva az extra marketingre, idén nyáron is telt házas stadionkoncerteket adtak. Prágáig eljutottak, Budapestre nem jöttek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő