Fiatal lányok borzolták a 72 éves Iggy Pop haját Budapesten

Ziggy Popnak hívják, és már úgyis halott, hallottuk több mint húsz éve a Trainspotting-ban Renton csajától, de az a helyzet, hogy Iggy Pop még most is él és virul. A Budapest Parkban óriási bulit csinált szerda este, 72 évesen is felszántotta a színpadot, eljátszotta a legnagyobb slágereit is, bár az végig látszott rajta, hogy rutinból dolgozik.

2013-ban a katowicei Off Festivalon már láttam Iggy Popot, de akkor nem igazán fogott meg. Előtte a Sonic Youthból ismert Thurston Moore játszott, pszichedelikus zenéjétől teljesen máshová szálltam, mint ahová Iggy Pop vinni akart, folyamatos mozgásával, túláradó energiájával nem tudtam mit kezdeni, inkább idegesített, mint szórakoztatott. Hat évvel később, a Budapest Park-beli koncertjén már más volt a helyzet.

Az első előzenekar, a magyar Black Bartók korrekten eljátszotta, amit kellett, bár tűző napsütésben, 30 fokban nyilván nem volt könnyű dolguk a közönséggel. Beleadtak így is mindent, látszott, hogy fontos volt nekik a „the one and only” Iggy Pop előtt játszani, nem véletlenül volt az utolsó számuk az I Wanna Be Your Cat, nyilvánvaló utalás a The Stooges 1969-es slágerére.

Kutyaugatásra vonult be

Jó másfél órával később Iggy Pop is kutyaugatásra vonult be, és egyből belevágott az I Wanna Be Your Dog-ba – kár, hogy közben fellépett egy londoni lánybanda is, a Cruel Heart's Club, amely nemrég Lyonban még Stinget kísérte, inkább volt karcos pop, mint szelídebb rock, hiába is keménykedtek „fucking thank you”-kkal a tapsok után. Hiába volt az egyikük pompomlányruhában, nekem elég unalmas volt, amit csináltak, a dobosuk nevét is csak azért jegyeztem meg, mert jól hangzott: Gabi Woo.

„Nagybátyám a buszsofőr a klipben” – kaptam el aztán egy félmondatot egy mellettem álló csajtól, amikor már Iggy Popra vártunk. Ki tudja, milyen zenekar videójáról beszélt, mint ahogy azt sem lehetett tudni, hogy az első sorban álló srác tényleg ott volt-e 2005-ben a Glastonburyn – ahogy azt a pólója sugallta –, mindenesetre családias közeg alakult ki a színpad előtt, pogózás helyett az előttem álló, magasabb gyerek udvariasan félreállt, amikor videóztam, a buszsofőr unokahúga pedig szelíden lesimította a tesója haját, amikor az már nagyon az arcomba rázta. Igaz, a valódi punkok már meg sem engedhették volna maguknak a jegyet.

Más kérdés, hogy már jó ideje Iggy Pop sem punkot játszik, és a koncerten azt sem tudta, épp melyik közép-európai városban van, de így is elhittem róla, hogy még mindig csavarogna a pesti éjszakában a fellépés után, megjelenne hirtelen a Morrison's pultjánál, vagy felcsengetne egy haver haverjához kaputelefonon, ahogy a városi legenda szerint csinálta annak idején.

Nem sajnálta a slágereket

Nem sajnálta a slágereket, mindjárt a harmadik szám a The Passenger volt, utána a Lust for Life-ot, majd a Skull Ring-et is ledarálta – hamar megvolt tehát a csúcspont, jöhetett utána legalább egy lassú szám is. Pont elmentem egy sörért, és felnéztem utána a teraszra, ahová a jegyem valójában szólt, mire Iggy Pop már a tömegben volt – a stage divingot is ő találta ki –, a lányok pedig a haját borzolták, talán még azt is örömmel nézték volna, amiről a The Stooges dobosa, Scott Asheton mesélt a punk történetét feldolgozó könyvben, a Please Kill Me-ben.

Volt David Bowie-feldolgozás (The Jean Genie), volt egy csomó szám a The Stooges-korszakból (például a 1969 és a No Fun), volt Nightclubbing, nekem csak a China Girl hiányzott az annak idején rongyosra hallgatott The Idiot-ról, arról az albumról, amelyet mellesleg Ian Curtis is hallgatott, amikor öngyilkos lett 23 évesen. Iggy Pop viszont még 72 évesen is csúcsra járatta a rock'n'rollt, bár már inkább csak megszokásból döntötte el a mikrofonállványt, a közönségbe csak akkor vágta volna be, ha 1977 lett volna New Yorkban – de hát nem annyi volt, és nem ott.

Még egy számot csak eljátszunk, mondta Iggy Pop a Real Wild Child (Wild One) után, de aztán mégis beúszott a konzervzene, ráadás nélkül hömpölyögtem tehát a tömeggel hazafelé, a kettes villamos felé Budapesten, 2019 nyarán.