Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Olekszandr Bilozub ukrán színházi rendező, jelmez- és díszlettervező

Vágólapra másolva!
Olekszandr Bilozub ukrán színházi rendező, jelmez- és díszlettervező április 18-án vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetését. A díjat Íjgyártó István rendkívüli és meghatalmazott nagykövet adta át Magyarország kijevi nagykövetségének dísztermében.
Vágólapra másolva!

A művész kiemelkedő és magas színvonalú díszlet- és jelmeztervezői tevékenységért, valamint színészi, rendezői munkásságáért kapta az elismerést – írja a Nemzeti Színház a honlapján. Olekszandr Bilozub köszönőbeszédében azt mondta, hogy

két kultúra találkozása esetén különleges dolgok születnek, és reméli, hogy munkásságával ezt a szimbiózist segíteni tudta.

Az ünnepi eseményre meghívást kapott a Kijevi Nemzeti Operettszínház vezetősége és annak munkatársai, valamint a helyi sajtó képviselői is.

Olekszandr Bilozub hazájában is kiemelkedően tehetséges művésznek számít: kétszeres Pektoral-díjas (ami a magyarországi Jászai-díjnak felel meg), Ukrajna Érdemes művésze.

Ugyanakkor Vidnyánszky Attila előadásainak szinte állandó díszlet- és jelmeztervezőjeként az utóbbi 18 évben a magyar színházi élet egyik megkerülhetetlen alkotójává vált.

A díszleteit és jelmezeit felvonultató előadások számos hazai és külföldi vendégjáték során öregbítették a magyar színház hírnevét, többek között az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban, Oroszországban, Romániában, Ukrajnában, Szerbiában – írja a Nemzeti Színház.

Szinte minden magyarországi fesztiválon szerepeltek az általa tervezett előadások, a magyar színházi kritika pedig többször is kiemelte művészetének különleges, egyedi stílusát.

Művészi tevékenységét eddig két díjjal jutalmazta a hazai színházi szakma. 2010-ben elnyerte a XI. POSZT díját a Mesés férfiak szárnyakkal c. előadás különleges látványvilágáért, a színházi eszközök komplex használatáért, valamint a XV. POSZT-on a „Legjobb látvány” díját az Isten ostora c. előadásért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!