Húzóra itta meg a sört, aztán leesett a színpadról

Dave Grohl
Vágólapra másolva!
A gitárszóló közben kért egy sört, amit rövid poénkodás után húzóra megivott, majd leesett a színpadról. Ez volt a Foo Fighters első koncertje 2019-ben. 
Vágólapra másolva!

Szerdán megvolt a Foo Fighters idei első koncertje. Az együttes a Las Vegas-i Hard Rock Hotelben lépett fel, ahol a frontembernek, Dave Grohlnak volt egy eséssel végződő, aranyos magánszáma. Az egyik gitárszólónál kiment a színpad szélére, eggyel lejjebb ugrott, és kért egy sört magának az egyik közeli pultból, miközben próbálta szinten tartani a szólót is. A sört végül megkapta, és egyből fel is rakta egy szélső, állványon lévő hangfalra, így a sör fejmagasságba került. Ezt kihasználva

próbált gitározás közben, csak a száját használva kinyerni egy-két kortyot,

de a doboz eldőlt, és a sör ráfolyt a hangfal rácsára. Dave Grohl ezért felkapta, és inkább megitta. Húzóra. Aztán elindult vissza, a színpadra, ami nagyjából a combja magasságában kezdődött. Az első lépés sikerült, de elvesztette az egyensúlyát, és visszahuppant. A biztonsági őrök próbálták valahogy tompítani az esést.

A Foo Fighters frontemberének nem ez volt az első koncertje, ahol leesett a színpadról. Először 2015-ben Svédországban zuhant le a színpadról. Az egyáltalán nem volt vicces, mert jóval magasabbról esett, ráadásul fejjel előre, és még a lába is eltört. Ennek ellenére a gipszelés után folytatta a koncertet.

A Foo Fighters 2018-ban visszatért Göteborgba, ahol 3 évvel azelőtt Grohl eltörte a lábát, és ezzel a kihagyhatatlan poénnal kezdték a tavalyi koncertet.

Ilyen volt az együttes 2017-es, budapesti koncertje:

Erre megérte húsz évet várni

Nem okozott csalódást a Foo Fighters, amely 1997-es szigetes fellépése után látogatott újra Magyarországra. Dave Grohl megígérte, hogy addig játszanak, amíg bírják, ami végül két és fél óra lett. Ezalatt a zenekar legkorábbi dalaitól a legújabbig jutottunk, ami ráadásul majdnem akkorát szólt, mint a legnagyobb slágerek.