Budapestre jön a '80-as évek olasz szívtiprója

Toto Cotugno
A 75 éves olasz világsztár a budapesti koncertjén egy 52 tagú szimfonikus zenekar kíséretében lép a nagyközönség elé.
Vágólapra másolva!
Toto Cutugno olasz zeneszerző, énekes az 1960-as évektől van jelen hazája könnyűzenei életében. Világsztártként az 1980-as évektől jegyzik, amikor a Solo noi című dallal megnyerte a San Remo-i dalfesztivált.
Vágólapra másolva!

Ezt követően sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb slágerek, úgymint a L'italiano (Lasciatemi Cantare), vagy a Donna Mia, a Soli, amelyek meghódították Európát és a nagyvilágot egyaránt. 1992-ben az Insimie című dallal

megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.

Toto Cutugno számos fesztivált megnyert. Többek között az 1980-as San Remo-i dalfesztivált és az 1992-es Nemzetközi Eurovíziós Dalversenyt is. Forrás: Origo

Toto Cutugno 75. születésnapja alkalmából, április 27-én lép fel a budapesti Tüskecsarnokban. A szervezők azt ígérik, hogy a közel két órás koncertjén elhangzanak majd a nagy világslágerek is, például a L'italiano, a Solo noi, a Donna donna mia, a Soli, az Innamorati vagy a Serenata.

A budapesti koncert egyik érdekessége az lesz, hogy több dalt szimfonikus zenekari kísérettel ad majd elő Cutugno. Az olasz világsztárt kísérő 52 tagú szimfonikus zenekart Alterisio Paoletti karnagy vezényli majd.