Chester Bennington fiát kérte fel az énekes egykori zenekara

Chester Bennington
Linkin Park plays O2 Arena on 23/11/2014 at O2 Arena, London. Persons pictured: Chester Bennington, Chester Charles Bennington.
Vágólapra másolva!
Chester Bennington első valamire való zenekara úgy döntött, hogy felveszi régi, több mint 20 éves anyagait, és ehhez a lassan két éve meghalt énekes fiának segítségét is igénybe vette. 
Vágólapra másolva!

A Linkin Park egykori frontembere, a 2017 júliusában meghalt Chester Bennington egykori bandája, a Grey Daze újra rögzítette a régi, még Bennington hangjával felvett anyagait - írja az NME. Ez az együttes volt Bennington életében a második, de már valamire való zenekara. A phoenixi együttessel 3 albumot adtak ki annak idején: az elsőt 1993-ban (Demo), aztán egyet 1994-ben (Wake/Me) és egyet 1997-ben (...no sun today). Majd egy évvel a harmadik album után

Bennington kiszállt az együttesből.

Chester Bennington a Linkin Park londoni koncertjén 2014-ben Forrás: AFP/NurPhoto/Avalon/Julie Edwards

Az egyébként postgrunge-ot játszó Grey Daze nem lett világhírű, ahogy Bennington későbbi bandája, a Linkin Park az lett. Működgetnek szép csendben, és a legutóbbi húzásuk ez az újrafelvétel volt. A projekthez több ismerőst is felkértek,

többek között Chester Bennington első gyerekét,

a már 22 éves Jaime Benningtont. A Linkin Park egykori énekesének összesen 6 gyereke van több házasságból és kapcsolatból. Jaime közülük a legidősebb, 1996-ban született.

A Facebook-ra feltöltött néhány kép mellé azt írták a Grey Daze tagjai, hogy Chester nagyon büszke lett volna a fiára, ha hallotta volna, illetve azt is elárulták, hogy Jaime hangja nagyon hasonlított az apjáéra. Azt viszont még nem tudni, hogy mikor jelenik meg az új anyag. Amúgy a fiatal Bennington mellett többek között a Korn énekese, Brian Welch és a gitárosa, James Shaffer is részt vállalt a projektben.