Meghalt Tandori Dezső

Tandori Dezső arckép, portré díjátadás FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS író KÉPKIVÁGÁS költő Közéleti személyiség foglalkozása MTVA hírlevél művész SZEMÉLY
Budapest, 2007. április 18. Tandori Dezső költő, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, rajzoló, miután 2007-ben a német-magyar irodalmi kapcsolatok terén kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül átvette a Goethe-érmet Budapesten. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
Vágólapra másolva!
Nyolcvanéves korában meghalt Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzet művésze. 
Vágólapra másolva!

Szerda hajnalban, 80 éves korában meghalt Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzet művésze. A hírt a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia közölte a család nevében.

Tandori Dezső 1985-ös portréja Forrás: Wikimedia Commons/Csigó László fotóművész

Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. Még gyerekként határozta el, hogy író lesz, és a korai prózai művek után gimnazistaként már versekkel is jelentkezett. Gimnáziumi tanára, Nemes Nagy Ágnes bátorította irodalmi próbálkozásait, rajta keresztül került szoros kapcsolatba többek között Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal. Az érettségi után Tandori az ELTE bölcsészkar magyar-német szakán tanult, az egyetem után nevelőtanárként dolgozott, majd 1964-ben főiskolai nyelvtanár lett, 1971 óta pedig szabadfoglalkozású író, műfordító volt. 1958 és 1968 között írt verseiből állította össze első verseskötetét Töredék Hamlet-nek címmel, és szinte

azonnal magára vonta az irodalmi közélet figyelmét,

sokan költészettörténeti fordulatról beszéltek könyve kapcsán. A kitüntető figyelem megsokszorozódott az Egy talált tárgy megtisztítása című 1973-as könyve után, amit az első magyarországi posztmodern verseskötetnek tart az irodalomkritika. Tandori Dezsőt költői életművével, filozofikus mélységű, de felszabadultan játékos verseivel

a 20. századi magyar költészet egyik megújítójaként tartják számon.

A hetvenes évektől kiterjedt kalandozásokat folytatott a műfajok és művészeti ágak világában. Írt gyerekverseket és ifjúsági regényt (Medvék minden mennyiségben; Medvetavasz és medvenyár; Medvetalp és barátai; Nagy gombfocikönyv; A legújabb kis-nagy gombfocikönyv), filozofikus esszéket a magyar és a világirodalom, a zenei és a képzőművészeti élet jeles alakjairól, többek között Keserü Ilonáról, John Cage-ről, Wittgensteinről, Szép Ernőről, Ottlik Gézáról és Peter Handkéről. Nat Roid álnéven különös hangulatú bűnügyi regényeket publikált (Most van soha; Holtteste éltesse!; Vér és virághab). Hc. G. S. Solenard álnéven tudományos fantasztikus regényt is írt A Stevenson-biozmagória címmel.

Tandori Dezső költő, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, rajzoló, miután 2007-ben a német-magyar irodalmi kapcsolatok terén kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül átvette a Goethe-érmet Budapesten Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái (Dekalkomániák-sorozat), majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. 1980 óta szépirodalmi kötetei is gyakran az általa készített borítókkal és illusztrációkkal láttak napvilágot. Tandori nagyon komoly és hatalmas műfordítói munkát is végzett. Elsősorban angolból és németből fordított, többek között Musil, Kafka, Rilke, Handke, Bernhard, Sylvia Plath, Cummings, Salinger, Beckett, Virginia Woolf, Elfriede Jelinek műveit ültette át magyarra. A hetvenes évek végén visszavonult az irodalmi élet nyilvánossága elől, abban az időszakban nagy szerepet töltöttek be életében,

műveinek is fontos ihletforrásai lettek madarai,

Szpéró veréb és társai. Aztán Szpéró halála után, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától ismét kilépett a nyilvánosság elé, sokat utazott, témái közé bekerültek a lovak, a lóversenypályák világa. Abban az időben gyakran szerepelt különböző irodalmi rendezvényeken, saját műveit adta elő meglepő és izgalmas módon, sőt – fején elmaradhatatlan kötött sapkájával – egy televíziós show-műsor egyedi hangú és megjelenésű házigazdája is volt.

Az utóbbi években újra visszavonult a nyilvánosságtól, nem adott interjút, nem vállalt nyilvános szereplést és keveset publikált, legutóbb 2017-ben jelent meg az esszéiből, tanulmányaiból összeállított kötete A szomszéd banánhal címmel.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások akkori minisztere a Nemzet Művésze díjas Tandori Dezső Kossuth-díjas és József Attila-díjas költővel, íróval, műfordítóval beszélget a díjátadó ünnepségen a Pesti Vigadó dísztermében 2014 novemberében Forrás: MTI/Kovács Attila

Tandori Dezső munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1978-ban József Attila-díjat, 1986-ban Déry Tibor-, 1989-ben Szép Ernő-jutalmat, 1990-ben Weöres Sándor-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját vehette át. 1998-ban Kossuth-díjjal jutalmazták „a magyar irodalom nyelvi és tárgyi gazdagításáért, irodalmi munkássága sokoldalúságáért”, 2000-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2001-ben Tiszatáj-díjat kapott. 2007-ben vehette át a rangos német kitüntetést, a Goethe-érmet, ugyanabban az évben Prima Primissima díjas lett. 2008-ban Artisjus irodalmi nagydíjjal, 2011-ben Tóth Árpád műfordítói díjjal, 2017-ben Kortárs-díjjal jutalmazták. 1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, 2014 óta volt a nemzet művésze.