A búcsújárást is bemutatja a Csángó Bál a Millenáris parkban

Vágólapra másolva!
A búcsújárás hagyományát is megismerhetik a huszonharmadik Csángó Bál résztvevői szombaton a budapesti Millenáris parkban. Antal Tibor népzenész azt mondta, olyan vallásos hagyományt mutatnak be, amely szinte már csak Gyimesben és Moldovában ismert.
Vágólapra másolva!

Antal Tibor az M5 kulturális csatorna esti híradójában azt is mondta, a búcsújárás alkalmával az emberek csoportosan, egyházi lobogók alatt vonulnak a templomba, majd a mise után nagy mulatságba, táncba kezdenek.

A csángó magyar kultúrába bepillantást nyújtó rendezvény színpadi műsora a nyári időszakot mutatja be.

A nyári búcsújárások alkalmával - mások mellett Szent Antal Forrófalván, Péter-Pál Bákóban vagy Mária Magdolna Csíkfaluban - a csángók felkerekednek, hogy ellátogassanak a szomszédos falvakban élő rokonaikhoz, beszélgessenek, egyenek-igyanak, majd hajnalig mulassanak.

A színpadi műsorban közreműködnek idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek Dumbravényből, Klézséről, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Pusztinából, Somoskáról, a Gyimesekből, valamint Antal Tibor, Bálint Erzse, Benke Félix, Benke Róbert, Fekete Bori, Hodorog András, Legedi László István, Tankó Fintu Dezső, Nyisztor Ilona és tanítványai.

Fellép Petrás Mária, a csángó muzsikát játszó magyarországi zenekarok közül a Berka Együttes, a Csángálló Zenekar, a Somos Együttes és a Lippentő Táncegyüttes. A műsor rendezője és szerkesztője Diószegi László, a műsor szerkesztője Benke Grátzy.

A hajnalig tartó táncházban moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítségével tanulhatják meg az érdeklődők a csángó magyar táncokat, énekeket.

Mások mellett Bolya Mátyás, Gombai Tamás, Németh László, Szokolay Dongó Balázs, a Zurgó Együttes és a Sültü Zenekar lép színpadra.

A rendezvény célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok népművészetének és hagyományainak bemutatása, a táncház pedig alkalmat teremt, hogy a közönség is részesévé válhasson e hagyományoknak.