Goda Gábor koreográfus kapta az Eck Imre-díjat

Goda Gábor, rendező
Budapest, 2012. április 17. Goda Gábor, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendég-rendezője, a Kárpátaljai Magyar Megyei Színház tagja beszél a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje című eseménysorozat beharangozó sajtótájékoztatóján a Thália Színházban. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Idén Goda Gábor koreográfusnak ítélte oda az Eck Imre-díjat az elismerésről döntő kuratórium.
Vágólapra másolva!

Idén Goda Gábor kapta az Eck Imre-díjat. A kitüntetést vasárnap, a Cseppkánon című előadás előtt adták Budapesten, a Müpában. Az alapítvány kétévente jutalmazza Eck Imre-díjjal azokat az alkotóművészeket, aki az alapítói okiratban megfogalmazottak szerint szemléletmódjukban és világlátásukban folytatói az Eck Imre által teremtett színházi kultúrának. Ennek értelmében

egyszerre képviselik a magyar és európai értékeket,

a művészeti ágak komplexitásában fejezik ki az emberi élet érzelmi-gondolati világát és viszonyrendszerét, továbbá az alkotás és a befogadó élő kapcsolatát szolgálják.

Goda Gábor, a Az Artus Kortárs Művészeti Stúdió művészeti vezetője Forrás: MTI/Illyés Tibor

Eck Imrének az újító gondolkodás, új táncnyelv és új alkotóműhely létrehozása volt a célja, így jött létre az első magyarországi modern balett társulat, a Pécsi Balett is. Eck Júlia, az Eck Imre Közalapítvány kuratóriumának elnöke a díjátadón elmondta, hogy Goda Gábor hasonlóan

innovatív szemléletmódot képvisel a 21. században, mint Eck Imre tette a 20. században.

Azt is mondta, hogy Goda Gábor a díj névadójához hasonlóan egy kísérletező, kreatív művész, aki olyan alkotóműhelyt hozott létre, amelyben a társulat tagjai, munkatársai és alkotótársai is egyben. A közalapítvány hetedik alkalommal adta át az elismerést.