Szinetár Miklós Koós Jánosról: Azonnal érezni lehetett a jelenlétét

Koós János
1995 - Koós János (Zéta Mirko) és Harsányi Frigyes (Danilo) jelenete Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének próbáján a Fővárosi Operettszínházban
Vágólapra másolva!
Szinetár Miklós 1995-ben kérte fel Koós Jánost Lehár Ferenc A víg özvegy című darabjának egyik férfi főszerepére, Zeta Mirko nagykövet megformálására. Szinetár az Origo kérésére felidézte akkori találkozásuk emlékét. 
Vágólapra másolva!

Szinetár Miklós az Origónak elmondta:

1995 – Koós János (Zéta Mirko) és Harsányi Frigyes (Danilo) jelenete Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének próbáján a Fővárosi Operettszínházban Forrás: MTI/Földi Imre

Szinetár Miklós arról is beszélt, hogy a darab 1995-ös színrevitelénél magától értetődőnek tartotta, hogy a töretlen népszerűségnek örvendő, sokoldalúságáról ismert Koós Jánost kérje fel A víg özvegy egyik fontos szerepére. Ugyanilyen természetességgel osztotta Antal Imrére Nyegus, a mindenes figuráját. Szinetár Miklós hangsúlyozta, hogy

a két showman színészként is remekül helytállt,

tökéletesen megfeleltek az operett műfaj minden követelményének.

Koós János kapcsán Szinetár Miklós szólt arról is, hogy

színészi feladatában rendkívül instrukcióérzékeny volt,

miközben kedvességével olyan hangulatot teremtett, amelyben jó volt próbálni.

– hangsúlyozta Szinetár Miklós.

Szinetár Miklós Forrás: MTI/Mészáros János

– emlékezett Szinetár, aki az Origónak azt mondta, mély megrendüléssel értesült Koós János haláláról.