Kecskeméten találkoznak a hazai és a határon túli színészhallgatók

Vágólapra másolva!
Tizedik alkalommal találkoznak Kecskeméten a hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatói a SZÍN-TÁR elnevezésű seregszemle keretében március 26. és 30. között.
Vágólapra másolva!

A kecskeméti Katona József Színház igazgatója, Cseke Péter egy szerdai sajtótájékoztatón mondott részleteket az idei, sorban a tizedik SZÍN-TÁR-ról. A seregszemle lényege idén is az, hogy összehozza a hazai és a határon túli magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatóit. Az idei rendezvény március 26. és 30. között lesz. Cseke Péter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a színészképző intézmények osztályainak találkozója

nem csupán egy seregszemle,

hiszen az előadásokat követő szakmai beszélgetéseken és műhelymunkákon túl a SZÍN-TÁR a színházszerető közönség számára is kulturális csemege. A kecskeméti színház már több alkalommal kötött szerződést a fesztiválon felfedezett fiatal tehetségekkel. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében zajló SZÍN-TÁR

5 napja alatt 10 előadással, 3 workshoppal, 2 filmvetítéssel,

több szakmai beszélgetéssel és közönségtalálkozókkal is várják az érdeklődőket. Réczei Tamás, a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője, egyben a találkozó ötletadója elmondta, hogy a SZÍN-TÁR állandó résztvevői a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának hallgatói. A fesztiválon idén a Pesti Magyar Színiakadémia frissen végzett diákjai és a Kecskeméti Színjátszó Műhely is részt vesznek.

A műsort és a műfajokat tekintve széles spektrumot vonultat fel a találkozó: a Színház- és Filmművészeti Egyetem 4. évfolyama Molnár G. Nóra rendezésében egy mozgásszínházi bemutatóval, Frederico Garcia Lorca Yerma című drámájával érkezik. A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karáról Bozsik Yvette 2. évfolyamos osztálya Csehov 2X cím alatt két nehéz művet hoz Kecskemétre Kelemen József rendezőtanár irányításával: a Három nővér-t és Platonov-ot.

A találkozó egyik érdekessége, hogy a Kaposvári Egyetem Cseke Péter és Réczei Tamás vezette osztályának színművész hallgatói egy nemrégiben előkerült Hamvas Béla-írás alapján Fábián Péter és Benkó Bence által színpadra állított darabbal, az Ördöngösök-kel vizsgáznak majd. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről Berekméri Katalin 1. évfolyamos magiszteri színészosztálya pedig Gecse Ramóna rendezésében Pintér Béla Szutyok című művét állította színpadra.

J. D. Salinger születésének századik évfordulója tiszteletére a Zabhegyező két színpadi produkcióban is megjelenik.

Szilágyi-Palkó Csaba rendezésében a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának 3. évfolyamos hallgatóinak, valamint Lénárd Róbert rendezésében az Újvidéki Művészeti Akadémia, Hernyák György vezette 4. évfolyamos hallgatóinak előadásában. A szerzőre emlékezve a SZÍN-TÁR műsorán látható lesz a 2017-ben készült amerikai életrajzi dráma, a Salinger című film is. A találkozó off-programjai keretében az érdeklődők a Pesti Magyar Színiakadémia frissen végzett diákjainak, a Pál András és Rétfalvi Tamás rendezte Liliom című vizsgaelőadását, valamint a Kecskeméti Színjátszó Műhely tolmácsolásában és Sárosi Gábor rendezésében Katona József Jeruzsálem pusztulása című művét nézhetik meg. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmes hallgatóinak játék- és dokumentumfilm vizsgamunkáinak bemutatója mellett lesznek mozgásworkshopok is Katona Gábor koreográfussal, az előadásokat követő szakmai beszélgetéseket pedig idén is a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karáról érkezett hallgatók vezetik majd.