Nyolc magyarországi nemzetiség társulata játszik a Nemzeti Színházban

2019.03.25. 14:52

A magyarországi bolgár, horvát, görög, német, örmény, roma, szerb és szlovák nemzetiségek előadásai láthatók március 25. és 30. között a Nemzeti Színházban. 

Nyolc magyarországi nemzetiségi társulat előadásai láthatók a következő napokban a Nemzeti Színházban. A magyarországi bolgár, horvát, görög, német, örmény, roma, szerb és szlovák nemzetiségek előadásainak keretét a Nemzetiben második alkalommal megrendezett Jelen/lét Fesztivál adja. Az előadások március 25. és 30. között lesznek láthatók. A Nemzeti Színház oldalán olvasható egy, a Csasztvan Andrással, a szarvasi szlovák Cervinus Teátrum vezetőjével, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnökével készített interjú.

Csasztvan AndrásForrás: Nemzeti Színház

Ebben a színházvezető elmondta, hogy Magyarországon a nemzetiségi színjátszás története a 19. századig húzódik vissza. A nemzetiségi színjátszásban komoly szerepe volt a rendszerváltásnak, ugyanis ott indult egy komoly fejlődési szakasz. A Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség 2010-ben jött létre, és Csasztvan András elmondta, hogy „jelenleg 17 tagunk van, amelyek közül a Budapesten működő Magyarországi Szerb Színház, a Pécsi Horvát Színház, a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn, a szarvasi Cervinus Teátrum és a budapesti roma színház, a Karaván alkotja a szervezet gerincét. Évente több új előadást állítanak színpadra, és 20–100 közötti előadást játszanak  székhelyükön vagy magyarországi nemzetiségi területeken tájolva.” Rajtuk kívül egyébként még szlovák, bolgár, örmény, görög és több roma színház is működik Magyarországon, és a román nemzetiségnek egy diákszínjátszó csoportjuk működik a gyulai gimnáziumban. Azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a nemzetiségeknek a színjátszás, Csasztvan András elmondta, hogy „a kisebbségek számára az asszimiláció kérdése jelenti a legkomolyabb kihívást. A kulturális identitás és az anyanyelv megőrzésében kiemelt szerepet játszik a színházi tevékenység. Ennek egyik fontos eleme, hogy a társulatok kiemelt feladatuknak tartják az anyanemzetek kortárs drámáinak bemutatását, megismertetését.”

A nemzetiségi színházak Magyarországon évente nagyjából 150 ezer nézőt szolgálnak ki. „Az előadások többsége magyar felirattal megy, hogy azok is élvezhessék, akik már nem, vagy csak kevéssé beszélik szüleik, nagyszüleik nyelvét” – mondta Csasztvan András. A tavalyi, Nemzetiben tartott Jelen/lét Fesztiválnak összesen körülbelül 2 ezer nézője volt, így telt házakkal játszottak a  társulatok. A Jelen/lét Fesztivál története 1993-ban kezdődött. Akkor az Ablonczy László vezette Nemzeti Színház adott lehetőséget az első seregszemlére. „Aztán egy jó évtizeden keresztül az Arkusfest, ezt követően, immár negyedik alkalommal a Jelen/lét Fesztivál teremt fórumot a nemzetiségi társulatok megmutatkozására” – mondta Csasztvan András. 

további tartalmak a rovatból