Majdnem kétmilliót adtak József Attila kötetéért

2019.03.26. 16:58

Egy online aukción másfél millió forintért ütötték le József Attila egyik kötetét, amelyet annak idején a költő ajándékozott fiatal professzorának. 

Megvan a legdrágább József Attila-kötet. A napokban zárult le a Régikönyvek.hu online aukciója, amin valaki másfél millió forintért vette meg a költő Nem én kiáltok című verseskötetének 1925-ös, első kiadását. A jutalékkal együtt  1 736 000 forintot fizetett a vevő a kötetért,  melyet József Attila annak idején fiatal professzorának, Tóth Bélának dedikált és ajándékozott. A dedikáció szövege a következő: Tóth Bélának, kedves fiatal professzoromnak, kedves, fiatal szeretettel, hogy egymás szivének gyönge bölcsői legyünk.

A dedikált József Attila-kötetForrás: Regikonyvek.hu

„Tóth Béla (1897-1958) 1924 nyarán kapott meghívást a szegedi egyetem bölcsészkarára. Helyettes tanárként francia irodalmat tanított. József Attila ugyanekkor lett az egyetem hallgatója, és felvette Tóth óráit” – írja a Régikönyvek. Egyébként Tóth az első között írt kritikát a kötetről, amiben sokat ígérőnek nevezte József Attilát. A dedikáció szövegéből kiderül, hogy a hivatalosnál jóval bensőségesebb volt a  kapcsolatuk. 

további tartalmak a rovatból