Sajnálom, hogy nem tudok már nagy sétákat tenni

2019.04.17. 18:31

A nemzet színésze, a Kossuth-díjas Andorai Péter az egyik legnagyobb magyar színész. Évek óta hiányzik a színpadról, feladatot már csak filmekben vállal. A múltidézés kapcsán szóba kerül amerikai (a kommunizmus szóhasználatával) disszidálása, vándorkedvének is magyarázatát adja, beszél hétköznapjairól, családi ügyekről, ahogy tavalyi találkozásukról is Szabó Istvánnal és Klaus Maria Brandauerrel.

Jóban van a korával, sokallja, esetleg ijeszti?

Lélekben fiatalnak érzem magam, harmincasnak. Még a mostani állapotomból sem csinálok gondot.

Hogy telnek a napjai?

Sokat olvasok szimultán: szépirodalmat, természettudományos könyveket, minden mást. Ha egyiket elunom, folytatom a másikkal. Van bordásfalam, evezőpadom, jár hozzám gyógytornász. Sajnálom, hogy nem tudok már nagy sétákat tenni, kalandos karakteremhez nem passzol az otthonülés. De legalább önellátó vagyok. Steve McQueen mondta A hét mesterlövész-ben a második és a harmadik szint között, amikor kizuhant sok emelet magasból: „Idáig még jó."

Andorai PéterForrás: Csudai Sándor - Origo

Megszokható helyzet?

Igen is, meg nem is. Gyakran nézek régi színházi felvételeket az M3-as csatornán. Nosztalgiázom is az egykori kollégákat látva, de közben azt is érzem: még mindig a családban vagyok. Ahogy az előttünk járó korosztályok, úgy a saját generációm színészei is nagy, közös famíliát alkottak.

Önmagát is szívesen nézi hajdani felvételeken?

Kívülállóként tudom figyelni magam. Csak akkor lenne kényelmetlen, ha hamisságot érzékelnék. De nem vettem még észre olyat. Ugyanis „a kevesebb több” alapján játszottam, nem túlspilázva a dolgot. Középiskolai tanáraim, az irodalmi csoport vezetője azt mondták: intellektuális, angolos, száraz alkat vagyok. Lehet, hogy valójában az ő hatásukra lettem ilyen. Nem tudható, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás.

Habitusát illetően édesapja is meghatározó lehet, akiről azt mondta egyszer: erős művészi vénája volt. Mivel foglalkozott?

Kőfaragó volt, akit gyakran kértek fel művészi munkákra is. Ő faragta például a Klotild-palota oroszlánfejeit. A Szabó Ervin Könyvtár talapzatán látható igényes díszítései között is megtalálni az alkotásait. Később áttért a sírkőfaragásra, kitanulta a betűvésést is. Gót betűket, héber feliratokat is szépen készített, utánaolvasott a különlegesebb betűformák történetének. A Rumbach Sebestyén utcában laktunk, odaláttam a kapunkból a zsinagóga melletti kis zsidó temetőre – most a holokauszt-emlékmű van a helyén –, gyakran figyelhettem, hogyan dolgozik ott az apám, elhallatszott hozzám a kopácsolása. Művészi vénáját mutatta az is: nagyon szépen énekelt. Vasárnaponként énektanárhoz járt. Engem is sokszor elvitt Laurisin Piroska Operaház melletti otthonába. Ő tanította Székely Mihályt, Palló Imrét, Melis Györgyöt. Délelőtt tízre jártunk hozzá, engem leültettek a nappaliba néhány külföldi magazin és egy tál keksz mögé, ők pedig egy órát gyakoroltak apámmal.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Édesapja számára ez csupán hobbi volt?

Talán Piroska néni inspirációjára jelentkezett próbaéneklésre az Operaházba. Azt mondták: nagyon ígéretes, de tanuljon tovább. Folytatta is az órákat, ám a szüleim válása után másfelé sodorta az élet, vidékre költözött, faragta a sírköveket.

Édesanyja ugyancsak artisztikus alkat volt?

Tordán tanulta ki a kalapos mesterséget, volt otthon egy fabábunk, azon készített gyönyörű női kalapokat. Körfolyosós bérházban laktunk, földszintjén inggombkészítő műhely működött, édesanyám nekik is dolgozott. Hétvégenként felhozta a kartonokat, amelyekre testvéremmel és édesanyánkkal együtt tűztük fel ötösével a gombokat – énekelve, bolondozva.

Miért váltak el a szülei?

Székelyek voltak, szűkszavúak. Az ilyesmit végképp nem beszélték meg a gyerekeikkel. Ám azt gyanítom, hogy a nővérem talán többet tudhatott erről, de ő sem volt bőbeszédű.

Édesapját Klócza Jánosnak hívták, s ön – ahogy azt már korábban elmesélte – nővére tanácsára vette fel színészként az Andorai nevet. Szobrász-képzőművész testvére szintén ezt választotta, de arról még önnek sem beszélt – ezoterikus okokra hivatkozva –, hogy miként bukkant az Andorai névre. Sikerült mára kiderítenie valamit ez ügyben?

Rákérdeztem, de sem apám torockói, sem anyám tordai ágán nem volt hasonló nevű rokon. Talán nővérem környezetéből, művészbarátai közül ajánlhatta valaki. Ma már úgy vagyok vele: lehet, hogy jobb is, hogy nem tudom, honnan jött ez a név.

Székely szülei mikor lettek Rumbach Sebestyén utcai lakosok?

Még Torockón házasodtak, nővérem Erdélyben született. Apám 1947-ben jött át Magyarországra dolgozni, mielőtt lezárták volna a határokat. Felhívásra jelentkezett, amelyben a háború utáni felújításokhoz kerestek mesterembereket, főleg kőfaragókat. Innen csábítgatta leveleiben anyámat. Én még a pocakjában voltam, amikor anyám pár hónappal később apám után szökött a már lezárt határon át: testvéremmel együtt rejtőzött a boglya szalma alá egy szekéren, amelynek hajtója engedéllyel zötyöghetett ide.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Mesélte egyszer: nyolcéves volt, szülei még együtt éltek, amikor 1956-ban édesanyja az egész családot leszedte egy nyugtra készülő teherautóról. Édesapja vágott volna neki a világnak?

Nagy vándor volt, kalandor természet, abból is örököltem tőle valamennyit. Egész fiatalon megjárta Afrikát, ment erre-arra. Az ő édesapja korán meghalt, így apámra testálta a sors a munkákat a földjükön. Apám eszmélős korában rájött: nem akarja ezt csinálni egy életen át. Ezért tanulta ki kőfaragást, ezért költözött át Magyarországra. Ám 1956-ban anyám akarata szerint alakultak a dolgok.

Önt vitte volna a kedve másféle hivatás felé a színészeten kívül?

Rajzolgattam, főként a portrékat szerettem. Jelentkeztem is a Kálvin téri képzőművészeti gimnáziumba, de nem volt igazi mesterem, ahogy kapcsolataim sem. Nem készítettek fel a megmérettetésre. Így kerültem a Fradi-pálya melletti Széchenyi Gimnáziumba, ahol én készítettem az ábrákat a szertárakba, feliratokat, plakátokat az ünnepségekre. Alapvetően egzakt, tudományos reáliskola volt – ám az irodalmi csoportjában szépen megfertőztek mindazzal, ami elvitt a színház felé.

Hatszor felvételizett a Színművészeti Főiskolára. Az első kudarc volt a legnagyobb pofon, vagy másként súlyozódik?

Az első nagy sokk volt. De erős volt bennem a meggyőződés, hogy én úgyis színész leszek, így hamar lecsillapodtak bennem az indulatok. Készültem tovább.

Mint a Nemzeti Színház stúdiósa.

Oda is csak másodjára vetek fel. Keresgéltem magamban az okait, hiszen szépen értelmeztem a verset, intellektuális attitűddel. Magas voltam, jó kiállású, nem is rosszképű. Ráadásul udvarias, arra nagyon megtanítottak otthon, még Major Tamásnak is kezét csókolommal köszöntem – arról azért leszoktatott. Talán azért indult döcögősen a dolog, mert nagyon drukkos voltam. Néztek szigorúan a felvételin, kezdett remegni a lábam, ami sehogy sem volt harmóniába azzal, ahogy az Anyám tyúkjá-t mondtam.

Premierekre mennyi maradt a drukkosságból?

Valamennyi maradt, de sokat segített leküzdésében a filmezés. Ott rögtön nyomni kell a melót, nincs idő drukkolni. Talán ezért is vonzódtam jobban a filmesek kötetlenebb világához. Számomra sok volt a színházak négy-öt-hat hétre nyúló próbaidőszaka. Gyakran éreztem: már venném a jelmezt, csapnék a közepébe, hadd szóljon.

Utolsó felvételi kísérlete előtt Radó Vilmos igazgató hívására leszerződött a kecskeméti Csiky Gergely Színházhoz. Hogy bukkant önre a direktor?

Trokán Pétert, Muskát Lászlót – aki később a Radnóti Miklós Színháznak, majd a Nemzeti Színháznak is művészeti főtitkára lett – és engem kért ki a Nemzeti Színház stúdiójából, amikor szüksége lett pár langaléta srácra. A Múzeum Kávéházban találkoztunk Vili bácsival, aki ígérte: ha hozzá szerződünk segédszínésznek, akkor előbb-utóbb nagyobb feladatokat kapunk, biztosan színész lesz belőlünk. Atyai, baráti személyiség volt. Társulatának miliője Makk Károly Liliomfi című filmjének világát idézte. Vili bácsi nem is akarta, hogy elmenjek az utolsó, hatodik felvételi vizsgára. Ám túlkorosként megkaptam a minisztériumi engedélyt a lehetőségre, s ha nem teszek egy végső próbát, egész életemben azon rágódtam volna: mi lett volna, ha másként döntök?

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!

Előző
Következő