Műteremlakások, filléres párizsi garniszállók, konzervek, a Kádár-világ és Béjart

2019.05.06. 21:26

Az inkább már akrobatika, mintsem tánc?

Annyi biztos, hogy a lélektelen precizitás felülírja a történetet. Saját darabjaim kiválasztásánál mindig az a legfontosabb szempont: mennyire ábrázolható az adott mű hőseinek lelke a tánc nyelvén? Mindig emberi történeteket vittem a színpadra az Anna Kareniná-tól az Amadeus-on át a Munkácsy Mihály életét feldolgozó Aranyecset-ig. Koreográfusként is evidensnek tartottam, hogy belebújjak a karakterek bőrébe, sokat olvasva róluk, töprengve a motivációikon, frusztrációikon, tetteik okain. Miközben a kiválasztott zenék is részemmé váltak. Színházi értelemben is drámai alkotónak tartom magam. Ami persze nem jelent eltávolodást akár a modern tánctól, komédiától, dzsesszes dolgoktól, hiszen magam is táncoltam hasonló darabokban. De számomra létszükséglet a történet, az érzelmek, a katarzis. Ezért lettek saját darabjaim „széles vásznú mozik”, amelyek csak az Operaház színpadán állják meg a helyüket.

A mai közönség mennyire tuja kódolni a táncnyelvet?

Seregi László, vagy a saját darabjaim kapcsán azt tapasztaltam: a hazai közönség éppen úgy vette a lapot, együtt élt a történettel, mint a nagyon más közegből idetalált külföldi. Akik ugyanakkor – itthoniak, külhoniak – hamar belefáradnak a sablonokba.

Pártay Lilla, a Magyar Állami Operaház koreográfusa beszédet mond, miután az Operaház örökös tagjává választották az intézmény évadnyitó társulati ülésenForrás: MTI/Kollányi Péter

Sok darabja volt műsoron az Operaház felújítása előtt?

Már a rekonstrukciós munkák előtti időszakban lekerültek onnan. Változott a koncepció. Kár, mert a teátrum korábbi, színesebb műsorában még azok a művészek is megtalálták a helyüket, aki már kikerültek a balett fősodrából, de erős karakterük volt. A rosszul őrzött lány Frederick Ashton-féle változatában az ötvennyolc éves Fülöp Viktor adta elő a darabbéli öregasszony fapapucsos táncát – a közönség legnagyobb örömére. Hiába táncoltam magam ájultra balerinaként, ő kapta a vastapsot.

1986 és 1990 között a Fővárosi Operettszínháznak volt balettigazgatója. Abban a pozícióban mi jelentette az alkotói inspirációt?

Bogár Richárd balettigazgató halála után az akkori színidirektor, Keszler Pál kért fel a feladatra „ideiglenes” jelleggel. Azt mondta: Géczy Éva balettmesterrel együtt könnyen elboldogulunk majd azzal a kicsike együttesel. Huszonötödik évadomat töltöttem az Operaháznál, voltak már üresjárataim, gondoltam: miért ne? Bogár Richárd ügyes, gimnasztikus mozgású csapatot vezetett, amely tökéletesen kiszolgálta a musicalprodukciókat. Az első egy-két hétben megtartottam nekik egy reggeli gyakorlatot, aztán átmentem a saját tréningemre az Operaházba. Hamar rájöttem: ez puszta favágás. Elkezdtem együtt tréningezni az operettszínházi táncosokkal, felhoztam őket egy szélesebb skálára. Fél évvel később volt egy önálló, „vasárnap délutáni” táncprogram a színház repertoárján. Olyan vendégkoreográfusok munkáival, mint a Szegedi Kortárs Balett alapítója, Imre Zoltán, aki Bartók első szvitjét készítette el Álmok és víziók címmel. Az ifjú Keveházi Gábor a Ragtime-ot vitte színre. Géczy Éva a Péter és a Farkas-t jegyezte, én pedig megcsináltam Saint-Saënstól Az állatok farsangjá-t.

Fotó: Csudai Sándor - Origo


A táncosok nem érezték plusz tehernek?

Fontos volt számukra. Maguk is a Balettintézetben végeztek, de az Operettben addig másodrangú művészeknek érezték magukat. Én pedig operettszínházi éveimnek köszönhetem a későbbi meghívásomat Tamperébe, ahol – ha áttételesen is –, de ötletet kaptam az első önálló nagy koreográfiám elkészítéshez.

Mi történt a finneknél?

Horváth Zoltán volt az ottani színház főrendezője, aki szabad kezet adott a Viktória nagyoperett színreviteléhez. Megkaptam az óriásszínpadot, bevetettem minden műfajt, sztepptánctól a karaktertáncig. Megmozgattam a színészeket is – tíz évig maradt színen a darab, kétszer voltam kint felújítani. Mindeközben azt történt még, hogy felajánlották: nézzem meg a teátrum pinceszínházában az Anna Kareniná-t. Akkor már háromszor is olvastam a Tolsztoj-regényt, de a kisszínpadi, finn produkció közben esett le a tantusz: a történet balettszínpadra kívánkozik! Így aztán én lettem az első a világon, aki táncnyelvre fogalmazta az orosz író klasszikus művét. Később aztán mások is rákaptak.

Némi ideje magánéletre is jutott. Nagy József operatőr volt a férje, aki anno a Gertler Viktor-féle iskolában végzett, és egyéb munkái mellett több táncfilmet is fotografált.

Hildebrand Istvánnak volt a kortársa, aki idén tavasszal kapott Kossuth-díjat. A fából faragott királyfi televíziós felvételén találkoztunk. Horváth Ádám rendezte, Seregi László koreografálta, Nagy József fényképezte. Az úgynevezett Bühne ládájában – amelyben az operatőrök a különböző technikai kütyüiket tartják – mindig volt egy kis parasztkenyér, szalonna, kolbász. Meg egy dunsztos üvegnyi, méregerős – már bocsánat, de így hívták – kutyapöcse paprika. Egy nap a segédoperatőrével falatozott a Bühne-ládán, rám pillantott, odaszólt: „Kisművésznő, megkínálnánk egy kis tízóraival, magára férne.” Verseny után voltam, lehettem egy deka. „Mit tudnak adni?” – kérdeztem. Józsi mondta: „Van kenyér, szalonna, meg kutyapöcse paprika, de az olyan erős, hogy abból biztos nem kér.” Mondtam erre: „Hogyne kérnék, gyerekkoromban is azt ettem a nagyapám ölében ülve.” Adtak azt is, nézték csodálkozva, hogy könnycsepp nélkül, mosolyogva eszegetem. Huszonöt évig éltünk együtt Józsival. Idén tavasszal van huszonöt éve annak, hogy váratlanul, egyik napról a másikra meghalt. Feldolgoztam, de máig érzem a jelenlétét ebben a házban, amit együtt építettünk, olykor a saját kezünkkel.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Íróasztalán jegyzetek, könyvek. Memoár készül?

Ha szép kort megért édesanyám génjeit örököltem, akkor egyéb teendőm is akad. Várom, hogy megnyíljon az Operaház, miközben új, kétfelvonásos táncjátékomra készülök, Bulgakov A Mester és Margaritá-jából.

Mi vonzza benne?

Rendkívül izgalmas, egyben különös Faust-történet az orosz író szemszögéből. Már kész a saját forgatókönyvem, most a zenét keresem. Látom a képeket az ördög báljáról, a személyes pas de deuxokat a Mester és Margarita találkozása kapcsán. Woland, a Sátán mozgásban kirajzolódó karakterét. Ő nagyon is jelen van a mai világban, nézzünk csak körül, hogy merre mi folyik. Néha az elmeosztályon érzi magát az ember. De ha majd szépen összeáll a zene és a tánc, akkor az én A Mester és Margaritá-m úgy adhat ki egy korképet, hogy abból nem fog kimaradni a katarzis.

Előző
Következő