Rég elveszett felvétel került elő John Lennon és Yoko Ono nászútjáról - videó

2019.04.01. 21:54

Egy rég feledésbe merült, félórás felvétel került elő John Lennon és Yoko Ono ötven évvel ezelőtti nászútjáról Amszterdamban.

Lennon és az avantgárd filmrendező-képzőművész 1969. március 20-án házasodott össze a Nagy-Britanniához tartozó Gibraltáron, két és fél évi ismeretség után.

A híres pár 1969-ben nászútját pacifista ceremóniává változtatta a nemzetközi sajtó asszisztálása mellett.

Az amszterdami Hilton szállodabeli lakosztályukból a világbékére szólítottak fel "fekvősztrájkjukkal" (bed-in), a Szeretkezz, ne háborúzz! jelmondat szellemében. Az egy hetet a pár dohányzással, evéssel, énekléssel, gitározással töltötte, miközben interjúkat adott az újságíróknak. Egy holland filmes csapat is készített felvételeket egy kétrészes, 84 perces dokumentumfilmhez - egyfajta videonaplóhoz - a pár kérésére.

A felvételt mindössze egyszer adták le, nem sokkal a nászutat követően,

és még abban az évben az Edinburghi Filmfesztivál programjában is szerepelt, majd eltűnt a KRO holland közszolgálati médium archívumában.

Forrás: Getty Images

Itt dolgozott az 1980-as években Jan Hovers, aki a filmtekercsek nagyszabású lomtalanításakor bukkant rá a Mr. és Mrs. Lennon nászútja feliratú bádogdobozra.

A férfinak megengedték, hogy megtartsa a felvételt, amelyről azt gondolta, hogy csupán másolat, majd meg is feledkezett róla.

Miközben Amszterdam az egykori Beatle és felesége szokatlan nászútjának 50. évfordulójára emlékezik, Hovers egy régi kollégájának eszébe jutott, hogy a férfi annak idején említette neki a különleges felvételt, amelyet Hovers végül a pincéjéből kerített elő.

Az 1980-ban meggyilkolt Lennon életrajzírója, Mark Lewinsohn a Nieuwsuur című tévés hírmagazinnak nyilatkozva elmondta, hogy fogalma sem volt a 30 perces felvétel létezéséről.

Ez egy nagyszerű adalék az archívumhoz

- mondta Lewinsohn, aki szerint ez a félórás film segít jobban megérteni és megbecsülni azt, amit Lennon és Ono tettek.

A színes felvételen, amelynek részleteit bemutatták a televízióban, a pár hosszú, fehér pizsamát viselve látható az ágyban különböző napokon. Az egyik részben Lennon az ágyon ülve gitározik, egy másikban épp esznek, egy harmadikban pedig hátulról látszanak, amint alváshoz készülnek.