Férje betegsége miatt nem lép színpadra Venczel Vera

2019.04.08. 10:07

Évekkel ezelőtt volt egy színházi balesete, azóta egy hosszabb betegsége is volt, most pedig férje betegsége tartja vissza a színpadtól Venczel Verát. 

Már jó pár éve nem lép színpadra Venczel Vera. A színésznő 2015 végén sérült meg nagyon komolyan a Vígszínház Hegedűs a háztetőn című előadása közben. A csípőcsontja több helyen is eltört, és ez hosszú hónapokra ágyhoz kötötte. Aztán a tavalyi év elején egy hosszabb betegség miatt maradt távol a színpadtól, most pedig kiderült, hogy férje betegedett meg, akit a színésznő otthon ápol, és mindenben segíti. „Számomra most az a legfontosabb, hogy a párom felgyógyuljon. Most minden, még a színészet is csak másodlagos, ezért nem is gondolkodom azon, mikor állhatok ismét a közönség elé” – mondta Venczel Vera a Borsnak.

Venczel VeraFotó: Zsigmond László/Life.hu

Férje grafikus, és lassan 50 éve annak, hogy az Egy óra múlva itt vagyok című tévéfilmsorozat forgatásán megismerkedtek. A Vígszínház közönségének már nagyon hiányzik Venczel Vera játéka. A vezetőség pedig a tavalyi betegsége idején nyilatkozatban is tudatta, hogy számol a színésznővel a betegsége után. Tavaly ősszel már a visszatérését tervezték, de közbeszólt férje betegsége.

Venczel Verát gimnazista korában fedezte fel magának a filmes szakma. Első két filmjét a Karambolt és az Egy csónak visszafordul című filmeket még iskolásként forgatta. De már kislányként vonzódott a színészethez. Pályája kezdeteiről a lapnak azt mondta a színésznő: „apukám fertőzött meg. Rengeteget szavalt, én pedig hallgattam, és később már próbáltam vele mondani a verset. Mondta is, ebből a lányból színésznő lesz. Én pedig tudatosan készültem a pályára, beiratkoztam színjátszó szakkörbe, onnan fedeztek fel a filmrendezők, Esztergályos Károly és Máriássy Félix. Pedig akkoriban a színház volt a mindenem, többször is belógtam a próbákra, és visszafojtott lélegzettel figyeltem a színészeket.”

további tartalmak a rovatból