Díjak sorát kapta az elmúlt hetekben a Táncművészeti Egyetem

Szakály György Magyar Táncművészeti Főiskola rektor
Szakály György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettigazgató.
Vágólapra másolva!
Egyetlen hónap alatt 19 díjat kaptak a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei és mesterei.
Vágólapra másolva!

A 7. Nurejev Nemzetközi Balettversenyen, amelynek társrendezője volt a Magyar Táncművészeti Egyetem, öt növendék jutott döntőbe. Topolánszky Vince a férfiak között III. díjat kapott a rangos nemzetközi zsűritől, amelynek elnöke Vladimir Malakhov volt.

Sikeréhez hozzájárult a két koreográfia is, amelyeket balettmestere, Macher Szilárd és édesapja, Topolánszky Tamás külön neki készített.

Nagy Gvendolin és Emanuele Co' az "Ígéretes fiatal tehetség" díját nyerte el. Emanuele Co' megkapta a legjobb kortárs koreográfia díját is.

Szakály György Kossuth-díjas táncművész, rektorhelyettes Forrás: MTI/Zih Zsolt

A szczecini Arany Spicc-cipő balettversenyen, amely a lengyel balettintézetek nyílt nemzetközi versenye, hét díjat kapott az MTE.

Radic Diana a zsűri különdíját kapta a kiemelkedő teljesítményért, Ubukata Ryonosuke pedig a Közönségdíj mellett a Nagydíjat is megnyerte.

Szakály György Kossuth-díjas balettművész, rektorhelyettes, valamint Barna Mónika és Kulcsár Noémi balettmesteri díjat kapott, az MTE pedig a legjobb iskola díját kapta meg.

Emellett több nemzetközi balettversenyen is kiemelkedően szerepeltek az egyetem növendékei.

Bécsben a European Ballet Grand Prix-n Kökény-Hámori Kamill első helyezést, Dobra Janka pedig két harmadik helyezést ért el.

Leccében a Domenico Modugno balettversenyen a modern balett kategóriájában Kovács Zsolt és Emanuele Co' is első lett, a klasszikus balettben Kovács Zsolt második, Emanuele Co' harmadik.

New Yorkban, a Valentina Kozlova Nemzetközi Balettversenyen Removic Rajna előadói különdíjat kapott.