Ez a valóság Bródy János szerződéséről

Vágólapra másolva!
A Budapesti Operettszínház közleményt adott ki.
Vágólapra másolva!

Bródy János szövegíró az ATV televíziós csatorna Egyenes beszéd című műsorában azt állította, hogy a Budapesti Operettszínház felmondta a Bulgakov: Képmutatók című művének musical változatának elkészítésére vonatkozó szerződését, és elmarad a tervezett bemutató.

Az említett mű elkészítésére vonatkozó szerződés megkötésére a színház korábbi vezetése idején került sor. A szerződésben foglaltak szerint a színház az elkészült mű alapján, idén márciusban volt jogosult szabadon döntést hozni arról, hogy be kívánja-e azt mutatni. A mű nem szerepel a következő évad műsortervében, a későbbi bemutatás lehetőségét a színház azonban nem zárta ki. A döntésről a szerzőket az intézmény szerződésszerűen tájékoztatta, az őket megillető tiszteletdíjat teljes összegben megfizette. A színház a fennálló szerződés valamennyi pontját maradéktalanul teljesítette, annak felmondásáról nem volt szó, ahogyan tervezett bemutatóról sem, amely elmaradhatna.

A márciusi főigazgatói döntés semmilyen tekintetben nem érinti Bródy János más, a színházban a jövő évadban is műsoron tartott művének előadásait. A Budapesti Operettszínház visszautasít minden olyan, a fenti műsorban elhangzott feltételezést, mely szerint a művészeti döntéseket politikai megfontolások bármilyen szempontból befolyásolhatják.