A világhírű német rendező elsöprő sikere a MITEM-en

Hogy a Michael Thalheimer által rendezett A vágy villamosa mennyire lélegzetelállító és magával ragadó, arról a magyar közönség is meggyőződhetett tegnap este. Az előadás egy éve fut Németországban, turnét azonban most először vállalt a Berliner Ensemble. A kortárs német színház egyik legkiválóbb társulatát a Nemzeti Színház közönsége hosszú percekig tartó tapssal méltatta – írja a Nemzeti Színház a honlapján. Az alábbiakban olvasható a teljes beszámoló. 

Az előadást követő pódiumbeszélgetés elején Kornya István, a Nemzeti magazin főszerkesztője röviden vázolta a Berliner Ensemble színház történetét, mielőtt a társulat tagjait faggatta volna. Elmondta, hogy maga a Berliner Ensemble épülete a Berlin Mittén található az úgynevezett Schiffbauerdammon; itt került sor 1928-ban Brecht Koldusoperá-jának ősbemutatójára, s 1954 és 1956 között (Brecht művészeti vezetése alatt) itt mutatták be A kaukázusi krétakör-t is. Ugyanezt a darabot rendezte meg később A vágy villamosá-nak rendezője, az európai kortárs színházi élet egyik legnevesebb alakjaként számon tartott Michael Thalheimer. (A kaukázusi krétakör-t hozta el a berlini színház tavaly a MITEM-re).

Forrás: Nemzeti Színház / Eöri Szabó Zsolt

A vágy villamosa a magányosságot, a szomorú kiszolgáltatottságot, a múltban élés keserűségét állítja a középpontba, összetett karaktereken, szexuális elfojtásból fakadó problémákon és kapcsolatokon keresztül. Főszereplője, az érzékeny lelkű, gyenge idegzetű Blanche egyetlen bőrönddel érkezik New Orleans külvárosába húgához, Stellához. A látogatás alaposan felforgatja Stella házasságát, és a látszólag finom modorú Blanche mélyen őrzött, iszonyatos titkai is a felszínre kerülnek.

A pódiumbeszélgetésen Kornya István először Thalheimer humorát firtatta, mert az előadás alatt a közönség viszonylag sokat nevetett, „pedig állítólag Thalheimernek, a Berliner Ensemble művészeti vezetőjének nincs sok humora”.

Ha a rendezőnknek nincs is, Tennessee Williamsnek azért van humorérzéke

– reagált mosolyogva az előadásban Stanley Kowalskit alakító Andreas Döhler. A társulat tagjai ezt követően azt fejtegették, hogy milyen a rendezővel közös munka, és hogy miféle vágy hajtotta őket az Oliver Reese vezette Berliner Ensemble felé. Peter Moltzen (Mitch) a neves rendezőket, az izgalmas színészi feladatokat, a tehetséges kollégákat említette vonzó tényezőként, majd elárulta, hogy a Thalheimerrel való munka minden perce határfeszegető kihívás. „Michaelt rendkívül tehetséges alkotónak tartom.

Olyan ember, aki nem szeret mellébeszélni.

Színésztechnikailag és rendezőként is konkrétumokban gondolkodik. Szeretem, hogy lényegre törően, expresszíven fogalmaz, és hogy a színpadi munkáit óramű pontossággal működteti. Invenciózus és kreatív, nála nincs idő felesleges dolgokra, viszont van idő mindenre, ami fontos” – mondta. A Blanche DuBois-t megformáló Cordelia Wege (aki most először dolgozott együtt a rendezővel, és állítása szerint a hathetes intenzív próbafolyamat nemcsak lelkileg, de fizikailag is sokat edzett rajta), Sina Martens (Stella DuBois Kowalski) és Andreas Döhler egyetértettek abban, hogy a rendezőjük elképesztően kemény tempót diktál a próbákon. „Minden egyes próbán premierszituációba helyez bennünket,

elvárja, hogy érzelmileg, fizikailag és mentálisan is száz fokon égjünk.

A vágy villamosa esetében, a munka kezdeti fázisában mindennap órákon keresztül ültünk az asztalnál és elemeztük a színművet. Thalheimerre jellemző, hogy szereti lefejteni a rétegeket a darabokról, hogy a végén csak a csontváz, vagyis a lényeg maradjon. Ezzel a módszerrel a figurák legapróbb rezdülései is átélhetővé válnak számunka” – mesélte Kathrin Wehlisch (Eunice). Peter Moltzen hangsúlyozta, hogy a német rendező produkcióiban a ritmus is roppant fontos, ami nem meglepő, hiszen a zene terepéről érkezett a színház világába – dobosként kezdte a pályafutását, 1985 és 1989 között a svájci Zeneművészeti Egyetemre járt.

Mint az a beszélgetés során elhangzott, a Williams által több mint hetven évvel ezelőtt papírra vetett történetének ma is van létjogosultsága, ráirányítja a figyelmet a nemek között dúló harcokra és problémákra. A sodró lendületű, üres térrel, redukált díszletekkel operáló Thalheimer-változat

próbára teszi a befogadókat, és érzéki benyomások tárolására késztet.

Túlmozdul a fekete-fehér kategorizáláson, miszerint a hősnek drukkolni kell, a gonoszt pedig meg kell vetni – itt nincs győztes és nincs vesztes, a történet mély és bonyolult viszonyokat ábrázol, és egyik fő kérdése, hogy a máshonnan érkezett, másként gondolkodó és érző, másfelé tartó emberek hogyan tudnak együtt létezni. A közönségtalálkozó zárásaképpen Kulcsár Edit dramaturg, a MITEM főszervezője köszönő szavak kíséretében adta át a Berliner Ensemble tagjainak a Madách Imrét ábrázoló emlékdomborművet és a Nemzeti Színházat ábrázoló érmet, s hangsúlyozta, hogy a magyar teátrum jövőre is szeretettel látja a társulatot.