Már hónapokkal korábban felkészült a gyászra Bács Ferenc özvegye

SZEMÉLY Közéleti személyiség foglalkozása színész FOTÓ KÉPKIVÁGÁS laza arckép, portré Kossuth-díjas
Budapest, 2015. április 17. Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Bács Ferenc színművész a budapesti Normafánál 2015. április 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Bács Ferenc hosszan tartó és súlyos betegség után halt meg Bács Ferenc. Felesége már hónapok óta próbált felkészülni a legrosszabbra. 
Vágólapra másolva!

Már több mint két hete, hogy Bács Ferenc meghalt, és özvegyének, Edinának azóta elsődleges célja, hogy szeretett férjéhez méltó módon élje mindennapjait. Az alapoktól kell felépítenie életét, ami annak ellenére nagyon nehéz, hogy

már hónapok óta próbált felkészülni a legrosszabbra.

Trefil Edina a Ripostnak elmondta, hogy egy ideje már tudni lehetett, hogy férjével közös útjuk a végéhez közeledik.

Meghalt Bács Ferenc

Hosszan tartó, súlyos betegség után kedden meghalt Bács Ferenc. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész 82 éves volt. 82 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után, kedden meghalt Bács Ferenc. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest díszpolgára is volt, halálának hírét felesége tudatta az MTI-vel.

A lapnak azt mondta, „valójában hónapok óta tudtam, hogy Feri el fog menni erről a világról. Nem egy hirtelen jövő, gyors betegség okozta a végzetét, hanem

Nem most kezdtem el gyászolni őt, hanem jóval hamarabb. Igyekszem, hogy Ferihez méltó módon tegyek mindent, beleértve azt is, ahogy megélem, kezelem és viselem a gyászt. Próbálok túlélni, jelenleg ügyintézéssel, a kötelező teendők elvégzésével telnek a napjaim.”