Itt vannak Az ember tragédiája szpotverseny győztesei

2019.05.08. 08:41

A Nemzeti Színház 13-23 éves diákok számára indított egy szpotversenyt „Ember küzdj, és bízva bízzál” címmel. Hatvannégy pályamű érkezett. A néhány másodperces kisfilmeket a színház által felállított zsűri nézte meg, és a legjobbakat hétfőn este, Az ember tragédiája című előadás után jutalmazták. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója azt mondta: remek pályaművek érkeztek, kidolgozott, átgondolt kisfilmeket küldtek a fiatalok, így a zsűri nagyon nehezen választotta ki a legjobbakat. 

Ősszel mutatta be a Nemzeti Színház Az ember tragédiája című darabot – ehhez pedig három, néhány másodperces szpotot készített. A bemutató után néhány héttel hirdettek pályázatot diákok részére, hogy ők is készítsék el saját gyártású telefonos videóikat, és versenyezzenek. A szpotokban saját ötlettel egy-egy szállóigét jelenítettek meg. A pályázatra összesen 64 pályamű érkezett, amelyeket Schnell Ádám, Nagy Mari és Herczegh Péter, Az ember tragédiája szereplői, valamint Vidnyánszky Attila rendező, a színház igazgatója nézték meg, és bírálták el. A legjobbakat hétfőn este, Az ember tragédiája című előadás után jutalmazták. Az első helyezett a csíkmadarasi Sándor Orsolya pályaműve lett, a Nemzeti Színház fődíját pedig Steingart Donát és a Győri Műszaki Szakképzési Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziumának 12. B osztálya kapta. 

Az Origo videójában láthatják a színház saját szpotjait, valamint a nyertes szpotokat is, és a díjátadón is forgattunk.