1500 program lesz a 29. Művészetek Völgye fesztiválon

Vágólapra másolva!
A fenntarthatóság és vele összefüggésben a környezettudatosság áll a 29. Művészetek Völgye fókuszában. A fesztivál július 19-től 28-ig a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 35 helyszínen, mintegy 1500 programmal várja az érdeklődőket.
Vágólapra másolva!

Idén július 19-től 28-ig tart a Művészetek Völgyét a szokásoknak megfelelően a a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A három településen összesen 35 helyszínen lesz körülbelül 1500 program. Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye főszervezője a fesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, „mindhárom településre sok programot szerveztünk, nyitottunk Vigántpetend felé. Célunk, hogy a fesztivál önmaga is fenntartható, emberléptékű maradjon. A 35 programhelyszín és a 40 további vásáros és kiállítási helyszín között több új lesz, így az alkotóművészeti MANK Artporta Taliándörögdön, a fővárossal foglalkozó kapolcsi Pest-Buda Udvar, illetve a vigántpetendi Fülig Jimmy Fényudvar az alternatív zenekarokkal.” A főszervező azt is mondta, hogy tovább zöldül a völgy, ennek jegyében

bevezetik az újrapohár rendszert, a tányérok és evőeszközök pedig lebomló anyagokból készülnek.

A tavalyi 47 tonna hulladékot idénre drasztikusan szeretnék lecsökkenteni.

Hont Angéla, a Hagyományok Háza szervezési és kommunikációs vezetője arról beszélt csütörtökön, hogy ötödször lesznek jelen a Művészetek Völgyében FolkUdvarukkal, ahol kézművességtől a néptáncon, a népmesén át a táncházas folkkocsmáig várják a látogatókat különböző programokkal. „A fenntarthatóság számunkra azt jelenti, hogy korunk elmagányosodó embere a néphagyományokban találhat ismét közösséget magának. A falusi paraszti gazdálkodáshoz is érdemes visszanyúlni a 21. század környezeti problémái közepette” – mondta. A FolkUdvar esti zenei sávját Bartók és Kodály szellemisége fogja meghatározni, a fellépők között lesz például a Muzsikás, Szalonna és Bandája, Dresch Mihály, a Romengo és Ágoston Béla vagy a Vujicsics.

A fő könnyűzenei helyszínen, a kapolcsi Panoráma Színpadon fellép a német Alice Francis, a brit Amber Run és a Kosheen is, Palya Beával zenél együtt a Boban Markovic Orkestar, a hazai élvonalból többek között a Quimby, a Csík Zenekar, a Péterfy Bori & Love Band, a Kiscsillag, a 30Y, a Vad Fruttik, az Irie Maffia, Dés László (vendége Básti Juli), a Budapest Bár és a tizedik születésnapját a Modern Art Orchestrával közös produkcióval ünneplő Szabó Balázs Bandája lesz ott. Az Ivan & The Parazol a Kőbánya Udvaron és a a Pest-Buda Udvaron is koncertet ad. Könnyűzene szól majd a Hobo Klubban, a klinikA Udvaron és a Hangfoglaló Udvaron is.

A Cirque du Tókert bemutatja az újcirkuszt és a kortárs táncot, de felvonultatja az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorát, Kern Andrást, és napközben a Csodák Palotájának is helyet ad. A Papageno Klasszik udvarban ismeretterjesztő előadások vezetik fel az esti koncerteket, a Csórompusztán felvonulnak a Hello Wood tábor installációi, a Világzenei Udvar külföldi és hazai előadókat is kínál, a Muharay Udvar néphagyományokat Sebestyén Mártával, Szokolay Dongó Balázzsal és a Budapesti Vonósokkal, a Színház Színpadon többek között a Trafó, az Örkény Színház és a Nézőművészeti Kft. is ott lesz előadásaival. A Momentán Udvar a Momentán Társulat otthona az idén is, a Harcsa Veronika Udvar és a Muflon Jazz Udvar a dzsessz helyszíne, Szőke András a taliándörögdi Ősök Házában napi három előadással készül.

Kitelepül a Művészetek Völgyébe a Színház- és Filmművészeti Egyetem, vetítenek archív, gyermek- és dokumentumfilmeket, programokat tart a Magyar Írószövetség, és ismét lesz Kaláka Versudvar, itt az 50 éves házi zenekar adja a helyszín záró koncertjét. „Számos fellépőnk lesz a kilencéves versudvarban, például mi is készülünk egy Máté Gáborral közös Kosztolányi-műsorral” – ezt már Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője mondta.