Demjén Ferenc már a visszatérést tervezgeti

2019.05.20. 12:17

Demjén Ferenc egy rehabilitációs intézetben lábadozik, és a legújabb információk szerint már a visszatérés részleteit tervezgeti. 

Demjén Ferenc 5 nappal ezelőtt folytathatta az év eleji csípőműtétje utáni rehabilitációt, amit május elején kellett félbeszakítania egy agyérgörcs miatt. Demjén Ferencet akkor még agyvérzés gyanújával vitték a Szigetvári Kórházba, majd onnan mentőhelikopterrel át a Pécsi Idegtudományi Intézetbe, ahol egy héten át tartották altatásban, majd néhány napot töltött az intenzív osztályon. A sok fekvés nem tett jót a műtött csípőjének, de azóta már elhagyta a pécsi kórházat, és most már egy rehabilitációs intézetben lábadozik a tervek szerint néhány hónapig. 

Kiengedték a kórházból Demjén Ferencet

Nemcsak az intenzív osztályt, hanem a kórházat is elhagyta Demjén Ferenc szűk két héttel a május elején történt agyérgörcse után. 13 nappal az után, hogy mentőhelikopter vitte át a Szigetvári Kórházból a Pécsi Idegtudományi Intézetbe, Demjén Ferenc elhagyta az intenzív osztályt, és már a kórházat is.

A Ripost informátora a lapnak azt mondta, „már arról beszél, milyen jó lesz újra a színpadon állni. Abban bízik, nem kell sokáig várnia arra, hogy újra találkozhasson a rajongóival. Sőt, már most tervezgeti, hogyan képzeli el a visszatérő fellépését. Ehhez azonban kettős rehabilitációra van szükség, a csípője és az agyérgörcse miatt is van min dolgozni, és ez a folyamat várhatóan heteket vesz igénybe. Biztató, hogy Rózsi mindent és még annál is többet megtesz a gyógyulásáért, de ezalatt nyugalomra van szüksége.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK