Júniusban rendezik meg a díjnyertes Budapesti Wagner-napokat

Wagner, A bolygo hollandi, Müpa, opera, Budapesti Wagner-napok
Vágólapra másolva!
A Budapesti Wagner-napok az évad egyik legjobban várt eseménye a német zeneszerző rajongói számára. 2019-ben tizenegy nap alatt kétszer kerül színre a Ring-tetralógia, így június 13-22. között ismét a Wagner-rajongók zarándokhelyévé változik a Müpa. A Budapesti Wagner-napok új arculata digitális megoldások és design kategóriában is díjat kapott néhány nappal ezelőtt a Hipnózis reklámversenyen, Wagner születésnapjára pedig igazi különlegességgel készül a Müpa.
Vágólapra másolva!

A próbaidőszak kezdetét – és Richard Wagner születésnapját – exkluzív tartalmakkal ünnepli a Müpa: május 22-én egy napra

ingyenesen hozzáférhető lesz a ház saját kiadású felvétele, a Kovalik Balázs rendezésében színpadra álmodott A bolygó hollandi.

A Müpa online felületén 24 órán keresztül előzetes regisztráció nélkül látható lesz a DVD-n is kiadott operafelvétel, amit magyar felirattal élvezhetnek az érdeklődők a Müpa honlapján. A 2015-ben bemutatott produkció merész, formabontó értelmezését nyújtja a kárhozatra ítélt hollandi és a fiatal lány, Senta szerelmének, így a Wagner zenéjével éppen csak ismerkedők mellett minden bizonnyal azoknak is tud újat mondani, akik jól ismerik a művet.

Részlet A bolygó hollandi előadásból Forrás: Müpa/Posztos János

A Vince Könyvesboltban DVD-n is megvásárolható a 2017-es A walkür és a 2018-as A bolygó hollandi után a 2019-es Budapesti Wagner-napokon a nagy sikerű Tannhäuser-előadás.

Ráadásul a csomagolásban található kód segítségével pedig

a Müpa online platformján HD minőségben élvezhetik az előadást akkor is, ha éppen nincsenek DVD-lejátszó közelében.

A Budapesti Wagner-napok tavaly bevezetett új arculatát nem először ismeri el a reklámszakma, most újabb díjakkal bővült a sor: digitális megoldások kategóriában ezüst, craft / design megoldások kategóriában aranyat ért a Kreatív által szervezett Hipnózis reklámversenyen május 16-án. Az izgalmas arculati elemek nemcsak a Müpa felületein jelennek meg, de a látogatók

júniustól digitális nyomással készült sál formájában is magukkal vihetik majd az élményt.

Forrás: Müpa/Pályi Zsófia

Az idei újítások és meglepetések sorából nem maradhat ki a gasztronómia sem, hiszen maga Wagner is nagy rajongója volt az élet örömeinek. A Budapesti Wagner-napok alatt debütáló

limitált szériás kézműves sörök egyedi ízvilággal, a Wagner-napok arculatához illő külsővel, sorszámozott palackokban várják majd az ínyenceket.

A tetralógia négy epizódjának karaktereihez illeszkedő sörökkel a közönség egyenként is megismerkedhet, hiszen a Müpa kóstolókkal is kedveskedik a nézőknek.

– fogalmaz elismerően a kritika a Budapesti Wagner-napokról. A kultikus eseménysorozatnak köszönhetően mára a Wagner-rajongók kitüntetett rangú zarándokhelyévé vált a magyar főváros, és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem.

A világhírű eseménysorozat művészeti vezetője és karmestere a Kossuth-díjas Fischer Ádám Forrás: Csibi Szilvia

A 2006 óta eltelt több mint egy évtizedben az úgynevezett teljes bayreuthi kánonnal, vagyis

a szerző életében a Zöld dombon bemutatott mind a tíz operával találkozhatott a közönség,

a szcenírozott előadásokon a legkiválóbb Wagner-énekesek lépnek fel évről évre. A fesztivál emblematikus produkciója a Hartmut Schörghofer rendezte Ring-tetralógia, a wagneri örökség szerint négy egymást követő napon előadott A nibelung gyűrűje, amely 2019-ben egy év szünet után, felfrissített változatban tér vissza, olyan világsztárok közreműködésével mint Johan Reuter, Albert Pesendorfer, Stuart Skelton, Catherine Foster, Stefan Vinke, Gerhard Siegel vagy Lauri Vasar. A világhírű eseménysorozat művészeti vezetője és karmestere a Kossuth-díjas Fischer Ádám.

A Budapesti Wagner-napok 2019-es és 2020-as programjairól bővebb információkat itt és itt olvashat.

Müpa
A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly- kortárs, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, újcirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt. A Müpát 2005-ben azért hívták életre, hogy magas színvonalú, minőségi kulturális eseményeket nyújtson széles és igen változatos közönség számára különböző műfajokban. Az intézmény alapvető feladata – a hazai és európai művészeti hagyományok tiszteletben tartásával – az új irányok és irányzatok bemutatása és közérthetővé tétele, úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtése. A Müpa a hazai és nemzetközi élvonalba tartozó művészek előadásain túl új művek létrehozását kezdeményezi és támogatja. Kiemelt szerepet játszik a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásában, a hazai kulturális célok megvalósításában, illetve a magyar előadóművészek nemzetközi megismertetésében. Tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké. Mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető művészeti eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő újszerű programok bemutatásával teszi.