Ingyenes előadásokkal készül a csíksomlyói pápalátogatásra a Nemzeti Színház

Berecz András a Csíksomlyói passió című előadásban, a Nemzeti Színház művészeivel
Vágólapra másolva!
Berecz András mese- és énekmondó három este lép fel Csíkszeredában, a pápalátogatás hivatalos programjában. A történetei pedig találkozásokról és kalandokról, a piacon elbábozott evangéliumról és a Lenin utca 13. lakójáról, régi búcsúkról, Shakespeare-ről és bölcsekről meg bolondokról, ferences rendi „kollégákról”, az ünnepről, a Csíksomlyói passió-ról és a Jézus sarkában járó vándor szerepéről szólnak.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passió című előadás szabadtérre átalakított verzióját 25 ezer néző látta a csíksomlyói Nyeregben tavaly augusztusban. Az ingyen megtekinthető produkciót a Nemzeti Színház, bő egy évvel korábban, 2017 tavaszán mutatta be. Az előadásnak egyik kulcsszereplője volt a Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész, Berecz András, aki a Vándort játszotta. Az alakítás egyik érdekessége, hogy Berecz András

maga válogatta össze azokat a szövegeket

– archaikus meséket és énekeket –, amelyek aztán helyet kaptak a Csíksomlyói passió-ban.

Berecz András a Csíksomlyói passió című előadásban, a Nemzeti Színház művészeivel Forrás: Nemzeti Színház / Eöri Szabó Zsolt

A szerepről Berecz András azt mondta, „az én figurám, hivatalos nevén, a vándor, ma csángó emberként valóságasan Jézus sarkában van, lába nyomát követi, fel egészen a Koponyák hegyére, a kereszt alá. Figyelje az egykori eseményeket, de azért szóljon is bele az eseményekbe, legyen jelen. Tehát legyek néző is, és cselekvő is, mában és a múltban, ott és itt. Nahát így kezdtem én a vándorlást.”

Sírva öleltük egymást az előadás után

Pályafutása eddigi legfontosabb előadásának nevezte Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a múlt szombaton a Nyeregtetőn bemutatott Csíksomlyói passiót. „Azt mondtam a színészeknek, táncosoknak és a gyerekeknek, hogy ezt már tőlük nem veheti el senki. Ezt megcsináltuk, kitaláltuk, megterveztük és képesek voltunk létrehozni. Büszkék lehetünk az előadásra.

A tavaly augusztusi szabadtéri előadáshoz hasonló élményt élhetnek majd át azok, akik augusztus 19-én Esztergomban, a Szent István-bazilika előtti téren megtekintik az ünnepi színházi produkciót. Az újabb grandiózus fellépés előtt azonban az előadás Vándora, Berecz András elzarándokol Csíkszeredába, hogy

Ferenc pápa erdélyi látogatása alkalmából elmesélje személyes útját a 80-as évek erdélyi gyűjtőútjaitól a csíksomlyói előadásig.

Az Isten bolondja című estjében erről az útról meséli történeteit három alkalommal Csíkszeredában. Találkozásokról és kalandokról, a piacon elbábozott evangéliumról és a Lenin utca 13. lakójáról, Shakespeare-ről és bölcsekről meg bolondokról, régi búcsúkról, a Csíksomlyói passióról és a Jézus sarkában járó vándor szerepéről lehet majd hallani. Az előadások ingyenesek, de szükséges hozzá az előzetes regisztráció.

A Vándor szerepéről, a csíksomlyói előadásról korábban azt mondta Berecz András, „mekkorát lépett a világ, milyen tréfákat űz velem az idő. Azért jöttem valamikor – s még most is –, hogy kérdezzek, hallgassak, gyűjtsek, merítsek, és most tessék, gyűjtsetek a gyűjtőtől, pohár vizecskémet töltsem a kútba, forrásba! Jó harminc évvel ezelőtt kezdtem Erdélybe járni. A moldvai csángók közé, Gyimesbe, a Háromszéki-havasok csángó telepeire, aztán a somlyói búcsúra,

most egyszer csak ott állok a nyeregben, a színpaddá lett hármasoltár előtt, hogy kedves, boldogító hánykódásaim értelméről számot adjak” – olvasható a Nemzeti Színház honlapján.