Büntetésként megélt moszkvai jutalomútról, Kádár-kori ügyosztályokról, Júliáról és más csodálatos szerepekről

2019.07.13. 15:32

Kossuth-díjas balettművész, táncművész, aki pályakezdőként táncolta el Seregi László 1985-ös Rómeó és Júlia-koreográfiájában a női címszerepet, s lett egy ország kedvenc balerinája. Pályafutása során a balettirodalom szinte összes fontosabb szerepében megmutatkozva járta be a világ legjelesebb táncszínházi színtereit Európától Ázsián át az amerikai kontinens országaiig. Volf Katalin a Táncművészeti Egyetem nemrég kinevezett művészeti vezetője, aki augusztustól tölti be a posztot. Az Origónak adott interjújában egyebek között felidézi a sérülésekkel terhelt szertornászkorszakát, elmeséli, hogyan érezte magát a Jurij Andropov uralta szürreális Szovjetunióban, ahogy beszél arról is: miként tanulta meg Seregi Lászlótól, hogy a táncosnak az arcával is dolgoznia kell színpadon.

Szüleiről szólva említette egyszer: édesanyja tanárként, akár iskolaigazgatóként is megállta volna a helyét, ha engedi a sors. Miért alakult másként az élete, illetve mennyit engedett a sors?

Édesanyám bölcs asszony, fogékony a szépre, értékesre. Csakhogy háborús gyerek volt. Mesterházán cseperedett, pici faluban az osztrák határ közelében. Akkor jöhetett Budapestre szerencsét próbálni, amikor a fiútestvérei már megtalálták a maguk helyét az életben. Addig minden munkáskézre szükség volt a családban. Anyukám végül a Fővárosi Gyapjú és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalatnál kezdett dolgozni. Ott ismerkedtek össze édesapámmal, aki pedig soroksári kőműves családból indult. Édesanyám eleinte a gyapjút válogatta, aztán művezető lett. Édesapám raktárvezető volt. Hajnali fél ötkor keltek, vittek a bölcsődébe, óvodába, másfél órát utaztak a munkahelyre, délután ugyanannyit vissza. Bonyolította a dolgot, amikor beteg lettem, de azt is megoldották. Idővel kirepültem, ők nyugdíjasok lettek.

Megvannak még?

Édesanyám nyolcvannyolc éves lesz, édesapám nyolcvankilenc múlt.

Mesterháza önnek csak a „mesében” létezett?

Sokszor vittek oda gyerekkoromban. Sírtam-zokogtam, amikor a szüleim elmentek, ám az unokatestvéreim között hamar meg is vigasztalódtam. Valójában imádtam a kukoricacsűrt, az állatokat, szalmakazlakat, gyümölcsfákat. A földből húztuk ki a hagymát a reggelihez, kútból merítettünk vizet. Kiültünk a ház elé a padra, vártuk a kenyeret; este meg a lovaskocsikat, ahogy jöttek rajtuk haza az emberek a munkából. Előttem van minden, érzem ma is a kamra illatát, amiben ott lógtak sorban a kolbászok.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Gondolom, Farkas Edit Szondi utcai magániskolája sem veszett a homályba, amelyben először találkozott a balettel. Oda hogy került el négyévesen?

Anyu jobb életet akart a gyerekének, mint amilyen neki jutott. Jó alkatú kislány voltam, vékony, arányos, szép izomzattal – igaz, nem nagyon ettem, abból mindig balhé volt. Edit néni iskoláját ismerős ajánlhatta. Apró kerület a hatodik, családias környéken laktunk, édesanyám ismerte a hentest, a zöldségest, a többi boltost.

Nem sokkal később már a Spartacusban szertornázott.

Édesapám azt akarta, hogy űzzön valami férfiasabb sportot is a kislánya. Ám akkoriban még úgy gondolták, hogy a szertornászok kecsessége is fontos szempont – ma ez már másként van, felülírta a technika –, ezért eljárt a Spartacusba két balettmester, Neumann Ilona és Sterbinszky László. Illetve Berczik Sári néni is dolgozott velünk, aki a művészi tornát vezette az egyesületben. A kiegészítő foglalkozások sokkal jobban mentek nekem, mint a szertorna. Abban a gerenda volt a főmumus: arról mindig leestem. Ugrásnál pedig előfordult, hogy levittem az egész emelvényt, szálltak szerte a dobogó darabjai, egyszer még a csuklómat is eltörtem. Különös, de a korlátot szerettem, még úgy is, hogy a gyakorlatokban elég sok a fájdalmas elem: lehorzsolódott az ember bőre, tele volt zúzódásokkal. Talajon is ügyes voltam, mégis művészi tornából nyertem az első érmemet. Igaz, arra is volt példa, hogy egy egri versenyen elvétettem a kezdő mozdulatot, ezért a gyakorlat végén Berczik Sári néni húsz percig győzködte a zsűrit: ne ítéljék meg túl szigorúan az apró malőrt, hiszen nagyon ügyes kislány vagyok, dobogón a helyem. Persze erről – nagyon helyesen –, szó sem lehetett. Ám akkor én nagyon sírtam, hogy nem nyerhetem meg a fődíjat, az óriási plüssmackót.

A Balettintézet felvételijén már biztosra ment?

Nem, pedig három ajánlásom is volt. Kaptam egyet a Spartacusba besegítő két balettmestertől, akik operaházi táncosok voltak. Azt gondolták: ott a helyem a Balettintézetben. Kaptam egyet egy harmadik mestertől, aki az általános iskolámba jött tehetséget kutatni, s csak annak adott jelentkezési lapot, akiről úgy gondolta: tehetséges gyerek. Valamint hatodik kerületi lakosként is javasolta a felvételimet családias kerületünk illetékes osztálya, ahol tudták rólam, amit tudtak. A felvételi előtt mégis rémülten ücsörögtem a vizsgaterem ajtaja előtt. Főleg azért, mert volt ott egy kislány, aki spicc-cipőben érkezett, úgy nézett ki, mint egy igazi balerina, hajlongott hófehéren a sorára várva. Én meg ültem ott reszketve, csokibarnán, a füredi nyaralásról beesve, és azt gondoltam: „Hű, milyen ügyes, hol vagyok én tőle...”

Őt is felvették?

Nem rémlik, hogy odajárt volna. Nekem Brada Rózsi lett az első mesternőm az intézetben, akit nagyon szerettem, és jólesik, hogy büszke rám. Később aztán átkerültem Menyhárt Jacqueline-hez.

Aki, anno, még az Állami Balett Intézet alakulásakor, 1950-ben lett Nádasi Ferenc növendéke, majd komoly operaházi pályafutása után kezdett tanítani. Rá miként emlékszik?

Fantasztikus pedagógus volt. Elsősorban a csendre és a nyugalomra emlékszem vissza, amely sokat segített a hivatás elsajátításában. A mi évfolyamunkon soha nem voltak szélsőséges helyzetek, veszekedések, könyörgések. Mégis mindent megtanított.

Főiskolásként nyerték meg Kováts Tiborral az olaszországi Amalfiban egy nemzetközi balettverseny nagydíját. Ugyancsak akkoriban kapott bronzérmet a svájci Lausanne-ban. A nyugati világ megtapasztalása kultúrsokk volt?

Sváb rokonaink a II. világháborút követő kitelepítés során kerültek ki Nyugat-Németországba. Később – csodával határos módon – egész családunkat kiengedték hozzájuk látogatóba. Vagyis már korán rácsodálkozhattam az ottani boltok Milka csokoládétól, gumicukroktól rogyadozó polcaira, a vasfüggöny „színesebb” felére. Ettől függetlenül nagy dolog volt kijutni a nyugati versenyekre, hiszen az előttünk járó generációk legfeljebb Moszkvában vagy Várnában versenyezhettek.

Diploma után egy évig a Moszkvai Balett Intézetnek volt ösztöndíjasa. Nagy álma teljesült?

Jutalomból küldtek ki negyedmagammal, de egyikünk sem annak élte meg. Ám ez akkoriban megtiszteltetésnek számított, így muszáj volt végigcsinálni, pedig már az Operaház balettegyüttesének voltam a tagja.

Mi nem tetszett a dologban?

Például az, hogy lenéztek minket, mert a Szovjetunió egyik gyarmatáról érkeztünk. Ráadásul a mestereik többsége úgy vélte, és hangoztatta is, hogy egy év alatt semmit sem lehet megtanítani. Az ösztöndíjunk is irritálta őket. Az operaházi fizetésemmel megegyező juttatásunk több volt, mint a legnagyobb mesterek jövedelme. Akkoriban iszonyatos szegénység volt a Szovjetunióban. Amit a kollégium menzáján „kínáltak”, az ehetetlen volt, de fogyaszthatóbbhoz máshol sem lehetett hozzájutni, hiába a „mesés” ösztöndíj. Mindeközben ömlöttek ránk a mindenféle, zavaros információk.

Például?

Brezsnyev halála után voltunk. Akkoriban lett a szovjet kommunista pár főtitkára Jurij Andropov, annak kapcsán is nagy volt a sutyorgás, amiből semmit sem értettünk. Átláthatatlannak tűnt a világuk. Valójában végigrettegtem azt a nyolc hónapot. Az a szürreális gondolat járt a fejemben: egyszer csak nyomtalanul eltűnök majd ebben az óriási országban.

Miért nem Leningrádba küldték önöket, az orosz balett „szülőföldjére”? A Kirov Balett, a Vaganova Akadémia székhelyére, mely utóbbi az Állami Balettintézet létrehozásához is minta volt.

A kérdés bennem is felvetődött, de nem volt rá válasz. Persze a moszkvai Bolsojban is remek táncosok voltak. Például Jurij Grigorovics, akit akkoriban Agrippina Vaganova elé soroltak. Mégis szívesebben mentem volna Szentpétervárra, az akkori Leningrádba.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Történt valami szakmailag is érdekes Moszkvában?

Ugyan a hátuk közepére sem kívántak minket, de azért megkaptunk a Mojszejev együttes egyik balettmesterét, Igor Ukszusznyikovot, aki mindennap tartott nekünk balettórákat. Imádtuk. Annak ellenére, hogy iszonyú kemény pasi volt. Hatott ránk a tudása, a keménysége mögül elősejlő mélysége.

1983 tavaszán hazatérhetett. Mikor jött az első operaházi főszerep?

Még annak az évnek a szeptemberében megkaptam a címszerepet az Oleg Vinogradov által koreografált Hamupipőké-ben, amelyben Szakály György volt a partnerem. Majd egy kétfelvonásos előadás első részében Fodor Antal Látomások című modernebb koreográfiájában táncoltam karakterszerepet. A következő felvonásban pedig a második főszerepemet, a lányt A csodálatos mandarin-ban.

Színpadi jelenlétében mindig is meghatározó volt mindaz, amit az arcáról olvasható gondolatokkal, érzelmekkel tett hozzá az eltáncolt karakterekhez. Vagyis a színészi jelenléte. Ösztönös képesség?

Az arcom eleinte nem vett részt a játékban. Amikor tizenkilenc éves koromban először táncoltam el a lányt A csodálatos mandarin-ban, hát, igen sajátos lehetett a karakter az én akkori, maszkszerű, egyen arckifejezésemmel. Belül persze mindent éreztem, és amit éreztem, az ott volt a mozdulataimban is, de az arcomon nem látszódott. Nagy hibám volt, amiről tudtam is, de a gátlások visszatartottak attól, hogy az arcommal is „bátrabb” legyek. Aztán – a már említet a két főszerep után – 1985-ben megkaptam Júlia szerepét Seregei László koreográfiájában, aki az öt hónapos próbafolyamat első etapjában kipiszkált a visszafogottságból. Csinált nekem egy mimikára képes, mozgékony arcot.

Mégis miként?

Mindenképpen olyan táncosra akarta rábízni a szerepet, aki új, aki még friss. Ahogy Franco Zeffirelli tette a filmjében, amely alkotás egyben dramaturgiai alapként szolgált Laci koreográfiájához. Miután mellettem döntött, a próbák első hónapjában folyamatosan gyötört. Szekált. Odamondogatott. Eljött a pillanat, amikor eltört nálam a mécses. Laci akkor elkezdett nevetni, de nagyon. Attól még jobban sírtam. Akkor elcsendesült a nevetése, és azt mondta: „Látod, most született meg a Júliád.” Hirtelen mindent megértetettem, onnantól más minőségben dolgoztam tovább. Laci zsenialitását dicséri: előre tudta, hogy eljön majd egy ilyen kifakadós pillanat, ahogy azt is megérezte, hogy megértem majd a jelentőségét.

Seregi László Rómeó és Júliá-ja világsiker lett, a magyar tánctörténet legendás előadása született meg. A táncjátékban még a kar tagjai is mind külön karaktert kaptak. Ön hitelesen hozta a hamvas, elbűvölő bakfist, aki a történések hatására érik nővé. Az ország férfilakossága – mi tagadás – egy emberként szeretett magába, az is, aki nem látta az előadást, hiszen a még csupán kétcsatornás és egyeduralkodó MTV minden hír- és kulturális műsorában hosszú részleteket mutatott a táncjátékból, amelyben eleinte Lőcsei Jenő volt a partnere. Már a próbák alatt érezték: itt valami különleges születik?

Már akkor azt éreztem: azért lettem táncos, hogy ezt megéljem. Sajnos, azóta is minden „ahhoz képest” történik, és úgy nem történhet már semmi. Mindenki érezte, hogy itt valami különleges dolog születik. Még nem volt díszlet, ezért Lőcsei Jenő az Operaház festőműhelyében – ahová hosszú lépcsősor vezetett fel – próbálta ki, hogy miként fog levinni a majdani kripta lépcsőin. Álltak a festők, néztek minket szájtátva. Mindeközben a jelmeztervező, Vágó Nelly az Ecseri úti hasznátcikk-piacon vadászott tenyérnyi, antik csipkedarabokra, mert úgy véle: hamis lenne az újat befesteni, hogy réginek hasson. Lázban égett az Operaház, egész Budapest izgalommal várta, hogy mi fog megszületni. Kálmán György a Nemzeti Színház tagjaként éppen úgy bekukkantott a próbákra, mint Tokody Ilona. Hosszan lehetne sorolni más színészeket, operaénekeseket, rendezőket vagy éppen képzőművészeket. Seregi László csodálatos remekművet hozott létre, amely emberi történeteket mesélt el olyan erővel, hogy az mindenkit megragadott.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő