A MITEM vendége volt a világ egyik legnagyobb hatású színháza

2019.06.03. 08:45

2015 és 2017 után idén újra a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó vendége volt az Odin Színház. Három előadásukat is játszották, amelyek trilógiát alkotnak, de külön-külön is értelmezhetőek. A színházi produkciókon kívül a fesztivál számos egyéb programja is kapcsolódott az Odinhoz, újra bemutatták szerteágazó tevékenységüket. Kurzusra, közönségtalálkozóra, könyvbemutatóra és koncertre is sor került. Meg lehetett nézni azt a dokumentumfilmet is, amely 2017-ben készült Eugenio Barbáról és az általa vezetett színházról.

A hatvanas években új korszakba lépett a színház, fiatal emberek olyan csoportokat hoztak létre, amelyek teljesen másképp működtek, mint korábban a színházak. Zárt közösségben éltek együtt, közös alkotómódszerrel, improvizációkat használva hoztak létre produkciókat. Mindennapjaik részei lettek a különböző tréningek. Nem használtak dobozszínpadot, hanem játéktér és nézőtér viszonya közvetlenebb lett, sőt akár az utcára is kimentek, hogy olyanoknak játsszanak, akik nem járnak színházba. Tanulmányozni kezdték a különböző nem európai kultúrák színházi formáit, antropológiai jelenségként vizsgálták a színházat. Újabb és újabb generációk hozták létre a maguk színházi csoportjait, ez a fajta elmélyült műhelymunka és színházhoz való viszonyulás része lett a kultúrának. Ugyanakkor a hagyományosabb keretek között működő színházakba is eljutott a hatvanas években kezdődő kísérletek hatása, hiszen akármilyen stílusú színházat is csinál valaki, azt mindenképpen szeretné minél hatásosabban csinálni, és érdekli minden újdonság, ami ehhez hozzásegítheti. Az első generáció karizmatikus színházalapítói közül még mindig dolgozik Ariane Mnouchkine, Peter Brook és Eugenio Barba. Utóbbi 83 évesen is energikusan szervezi kutatási és oktatási központként is működő, ötvenöt éve alapított színházának, az Odin Színháznak a mindennapjait, amelynek központja egy dániai kisvárosban, Holstebróban van, de közben folyamatosan járják a világot.

Az ártatlanok trilógiája

Eugenio Barba mindig egy emberi élethelyzetet, valamilyen jelenséget választ kiindulópontnak, hogy a vele már akár évtizedek óta együtt dolgozó színészeivel kollektív alkotásként hozzon létre egy-egy produkciót. A színészek improvizációiból épül fel lassan, fokozatosan az előadás, megtalálja a helyét benne minden figura és szimbolikus tárgy. Az Odin Színház előadásainak van is története, meg nincs is. Készült már lépésről lépésre, logikusan követhető történetet elmesélő Odin-produkció is, de inkább színházi költészetről van szó, az előadások szürreális világában találkozásokra kerül sor a legkülönbözőbb szereplők között. Ebből a szempontból viszont mindig van egyfajta történet: tárgyak és színészek egységes világba szerveződnek az előadások folyamán. Az ártatlanság trilógiájá-nak kiindulópontja szinte naivan egyszerű. Eugenio Barba újra és újra az általa jobb híján gonoszságnak nevezett, irracionális, megmagyarázhatatlanul működő erőt vizsgálta, amely arra késztet bizonyos embereket, hogy mérhetetlen szenvedéseket okozzanak olyanoknak, akik nekik semmit sem ártottak. Három nagyon különböző előadás született meg, amelyeket ez a kiindulópont mégis összeköt, és a bennük felbukkanó motívumok alapján, a múlt-jelen-jövő rendezőelve mentén sorba állíthatóak.

Forrás: Eöri Sazbó Zsolt/Nemzeti Színház

A fa című előadás alapmotívuma egy fa, amely a játéktér közepén áll. Eugenio Barba szuggesztív módon egy olyan játékteret alakított ki, amelynek minden eleme állandó, bárhol vendégszerepel is az előadás, nem befolyásolja a helyszín. Egy sátorban vagyunk, a nézőtér is része a díszletnek. A beengedéskor maga Eugenio Barba és a színészek köszöntenek bennünket és vezénylik a leültetést. Erre mindig kínosan ügyelnek az Odin előadásainál, hogy minden nézőnek jusson hely, semmi se zavarja a befogadás élményét. Gyakori a pástszerű nézőtér, amelyet két oldalról vesznek körül a nézők. Az előadás folyamán ugyanazt a fát látjuk, de aztán kiderül róla, hogy egyszerre több, a világ különböző tájain található fát jelenít meg. Ez is jellegzetessége az Odin-előadásoknak, a Grotowski-féle „szegény színház” elvét követve minden tárgy önmaga valóságában van jelen a játéktérben, de bármikor átváltozhat valami mássá is, szimbolikus szerepet tölthet be. A szíriai sivatagban két kurd szerzetes fát ültet, hogy visszacsalogassa az eltűnt madarakat. Nigériában egy menekülő asszony megpihen egy fa alatt, egy tökben kislánya levágott fejét viszi magával. Egy norvég kislány játékaival játszik azon a fán, amit apja az ő születésekor ültetett és vele együtt növekszik.

Forrás: Eöri Sazbó Zsolt/Nemzeti Színház

Fontos szereplő két hadúr, egy a Balkánról, egy pedig Afrikából. A balkáni művelt, és büszkén vállalt elvei vannak a gyilkolásról. Az afrikai hadúr emberáldozatot mutat be gyerekkatonái győzelme érdekében. A lefejezésre váró báb teste fehér lepel alatt van. A színészek rudak segítségével fehér lepleket terítenek rá a közönségre: minden nézőnek jut egy lyuk, hogy kidugja rajta a fejét. Eugenio Barba színházában bármi megtörténhet. Hirtelen minden néző ott találja magát az emberáldozat helyzetében. Aztán a különböző fákhoz kapcsolódó világok elkezdenek egymásba mosódni: a kislány játékait is lefejezik. A két hadúr találkozik egymással. Egy Odin-előadás részleteit felesleges elmesélni, mert szimbólumok és asszociációk sűrű szövedéke jelenik meg benne. Ha többször nézi meg az ember, előfordulhat, hogy egészen máshová helyeződnek számára a hangsúlyok. Viszont az mindig érezhető, hogy rengeteg munka van a kompozíció kidolgozásába fektetve, nincsenek esetlegességek, öncélú, hatásvadász effektek. Például a sokkoló, erőszakos cselekvéseket olyan szereplők követik el, akik mindannyian bohócorrot viselnek, ettől aztán még egy csavart kap minden.

Forrás: Eöri Sazbó Zsolt/Nemzeti Színház

Az Odin Színház régen használt eszköze az úgynevezett „kulturális csere”. Nemcsak jó nevű színházi fesztiválokon játsszák az előadásaikat, hanem olyan helyeken is, ahol a nézők ilyesmit még nem láttak. Ilyenkor figyelik a reakciókat, hosszú ideje gyűjtik a tapasztalatokat, hogy mi lehet a „színház minimuma”, mi az, amire minden ember ugyanúgy reagál. Vándorlásaik során megkérik vendéglátóikat, hogy ők is mutassanak be nekik valamit a saját kultúrájukból, viszonozzák az Odintól kapott ajándékot. 2000-ben egy németországi kórház pszichiátriai osztályának betegeivel együttműködve szereztek tapasztalatokat az Odin tagjai, akiknek egy koncertet adtak ajándékba, amely főleg Brecht-darabokból származó songokból állt. Az alkalmi produkcióból végül repertoárdarab lett: a Nagyvárosok a hold alatt még mindig koncertnek van meghirdetve, de közben különböző figurák kerültek bele. Nincs olyan gondosan megkomponált tere és szerkezete, mint a többi Odin-előadásnak, de jóval több, mint egy koncert, tele van teátrális elemekkel. Emlékezetes szereplő a naiv kanadai ENSZ-katona, aki arról tesz időnként említést, hogy mennyire nem sikerült fenntartania a békét Boszniában, Afganisztánban vagy Irakban.

Forrás: Eöri Sazbó Zsolt/Nemzeti Színház

Az ártatlanság trilógiája harmadik darabjának a címét csak dánul és angolul közli a MITEM műsorfüzete, a szerkesztő nem vállalkozott a lefordítására. The Chronic Life: a „life” az nyilván élet, a „chronic”-nál a szótárban az orvosi kifejezés áll: idült, krónikus. Egyébként az Odinra jellemző módon ebben az előadásban dán, spanyol, angol, román, cseh és baszk nyelven hangzanak el szövegek és dalok. Soha nincsen feliratozás vagy szinkrontolmács, egyébként meg ha hagyja magát sodortatni az előadás által a néző, akkor sohasem érzi úgy, hogy nem ért valamit. A precízek az interneten utánanézhetnek, mi hangzik el szó szerint. Ebben az előadásban egy apokaliptikus jövőben vagyunk, a háború már mindent elpusztított. Egy kisfiú az eltűnt apját keresi, és különböző szereplők különböző ajtókat nyitnak meg számára. A játéktér egyik oldalán félelmetes fémkampók lógnak, ide akasztanak fel mindenfélét, például egy jégtömböt vagy egy kék szárnyat, ami éterien angyali jelenség és vásári bóvli egyszerre, és többször szerephez jut az előadásban. Megint csak oda jutunk, hogy magukat a konkrét fizikai cselekvéseket felesleges elmesélni. A nézői élmény a lényeg, ahogy a lassú ültetéssel bebocsáttatást nyerünk egy nem valóságos világba, ahol akkor járunk a legjobban, ha csak hagyjuk, hogy hassanak ránk az események. Aztán a színészek kimennek, mi meg ott maradunk magunkban. Az Odin Színház előadásainak végén hagyományosan nincsen taps. Eugenio Barba mindig az első sorból nézi a produkciót, feszülten figyel sokadszorra is. Aztán a végén ő áll fel elsőnek, és elindul kifelé.

Kurzus és koncert

Eugenio Barbának van egy sajátos rendezői világa. Precíz kompozícióinak létrehozásához különböző technikák megismerésére volt szükség. Gyakorlatias ember lévén ezt a megszerzett tudást már régóta igyekszik közkinccsé tenni. Az Odin Színház művészi vállalkozás, de a Nordisk Teaterlaboratorium, az Északi Színházi Laboratórium, illetve ennek a részei, az ISTA (International School of Theatre Anthropology, a Színház Antropológia Nemzetközi Iskolája, alapítva 1979-ben), és a CTLS (Centre for Theatre Laboratory Studies, Színházlaboratóriumi Tanulmányok Centruma, alapítva 2002-ben) kutatási és oktatási intézmények. Eugenio Barba vezetésével komoly szakmai munka zajlik, amely összegyűjti a világból és rendszerezi a színházról való tudást, valamint megszervezi ennek a tudásnak a továbbadását. Mindez még a hatvanas években kezdődött a Jerzy Grotowskit világszerte ismertté tevő könyv kiadásával, illetve azzal, hogy a Barba irányításával naponta tréningező színészek a turnékon az előadások mellett bárki számára nyitott kurzusokat is vezettek. Mára ez a tevékenység igencsak széleskörűvé vált. Holstebro is egyfajta zarándokhely lett, de az ISTA szerte a világon szervez rendezvényeket. Fontos lépés volt, amikor már nemcsak az Odin-tagokon keresztül terjedt a különféle színháztechnikák ismerete és gyakorlata, hanem archaikus színházi formák mestereit sikerült rávenni, hogy kurzusokat tartsanak. Ez egyébként nem ment könnyen, mert az ázsiai színházi kultúrában emberek az életüket teszik fel rá, hogy elmélyüljenek egy-egy színházi forma gyakorlásában. Gyanakodva fogadták a „gyorstalpalók” ötletét. De aztán sokan megértették, hogy maga a művészi koncepció és a technikai tudás egymástól elválasztható dolgok. Eugenio Barbának soha nem állt szándékában, hogy az Odin környékén szerveződő kurzusok résztvevői az ő előadásaihoz hasonlóakat hozzanak létre. Azt érzi küldetésének, hogy a színházzal kapcsolatos tudást terjessze. Ha valaki részt vesz egy tréningen és megismer egy egzotikus technikát, abból még nem következik, hogy azt egy az egyben fel fogja használni egy produkcióban. Egyszerűen csak jobb színésszé, jobb színházi alkotóvá válik általa.

Forrás: Eöri Sazbó Zsolt/Nemzeti Színház

A fa című előadásban szereplőként megjelenik két olyan mester, aki az ISTA kurzusain már régóta tanít. Az afrikai hadurat I Wayan Bawa játssza, aki gyerekkora óta tanulmányozza a Bali szigetén honos táncszínház különböző fajtáit, és saját színházi tudását állította az előadás szolgálatába. Van a produkciónak két narrátor figurája is, egyikük Parvathy Baul Nyugat-Bengáliából származó énekes, mesemondó és festőművész. A bául éneklés színházi műfaj: az előadó hangszerekkel kíséri magát, és táncol is. Parvathy Baul is a maga által űzött műfajt vitte bele A fa című előadásba, de ő és a bali szigeti táncos egyáltalán nem lógtak ki a kompozícióból, hanem még gazdagabbá tették azt. Eugenio Barba nem először alkalmazta ezt az eszközt, hogy az előadásába beleépíti az archaikus színházi formákat. Ha már Budapesten voltak, I Wayan Bawa háromnapos tánckurzust tartott. Parvathy Baul pedig külön koncertet is adott, amelyben közreműködött Wittek Béla (aki 1994 óta foglalkozik indiai zenével) és Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja, aki mesterének választotta a bául énekest.

Könyvbemutató és közönségtalálkozó

A Holstebróban és számos más helyen szervezett kurzusokon kívül a Barba-féle tudásközpont fontos tevékenysége a könyvkiadás is. Ezeknek a kiadványoknak a magyarra fordításával némi lemaradásban van a szakma, de a Táncoló energia – A színész titkos művészete című könyv fordítása már folyamatban van, és ebben az esetben szerencse is a késlekedés, mert újabb és újabb kiadásakor mindig fejlesztettek rajta. Egyfajta lexikonról van szó, amely összegzi a színházról szóló technikai tudást. Ahogy Eugenio Barba fogalmazott: „a technikát meg kell érteni, el kell sajátítani, hogy aztán túlléphessünk rajta.” Az év végén megjelenő könyv segít abban minden színházzal foglalkozó embert, hogy tisztázza magában az alapfogalmakat. Szelíd könyvről van szó, amely nem akar egy merev elméletet ráerőltetni a színházra. Széles körből merít színházi tudást, és nem ígéri senkinek, hogy megfellebbezhetetlen állításokat tesz. A címet nem bulvárosan kell érteni: nem avat be olyan titokba, amelyből mások ki vannak rekesztve, hanem azért „titkos” a színész művészete, mert kifürkészhetetlen, teljesen soha meg nem érthető.

Forrás: Eöri Sazbó Zsolt/Nemzeti Színház

A könyvbemutató egyben közönségtalálkozó is volt, ahol Eugenio Barba bölcsen és mégis a tőle megszokott könnyed stílusban válaszolt a kérdésekre. Volt, amikor azt mondta: nem tudom. A legnagyobbak eleganciájával tette ezt. Ezen a délutánon kezdésként levetítették azt a dokumentumfilmet is, amelyet az Odin Színház egykori tagja, Elsa Kvamme készített Eugenio Barbáról nyolcvanadik születésnapja alkalmából. A lehetetlen művészete című filmben sokan beszélnek Barbáról és a legvégén van egy szeretetteli gesztus: a záróblokkban minden addigi interjúalany válaszol arra a kérdésre, hogy Eugenio Barba egész évben, az időjárástól függetlenül miért hord mindig mezítlábra húzott szandált. Nincs két egyforma válasz, mindenkinek külön elmélete van. Végül magát Barbát kérik meg, hogy nyilatkozzon legendás szandáljáról. Megvonja a vállát: már nem emlékszem miért alakult így, talán azt hallottam, hogy így majd soha nem fázom meg, ehhez képest folyton meg vagyok fázva.
Szóval soha nem tudjuk már meg Eugenio Barba legendás szandáljának a titkát, viszont annyi minden mást megtudhatunk tőle a színházról, ha legalább minden második MITEM-en Budapesten van egy hétig.