Bádogosból a világ egyik legnagyobb rendezője lett

2019.06.03. 08:35

A világ legnagyobb rendezőinek több típusa van abból a szempontból, hogyan viselkednek egy-egy színházi fesztivál forgatagában, amelynek vendégei. Vannak méltóságteljes, megközelíthetetlen fejedelmek, akik átvonulnak időnként a téren. Vannak azok, akik jól el tudják játszani, hogy milyen szerények, de megkövetelik a nekik kijáró tiszteletet. Begyűjtik a meglepett pillantást: igen, itt áll előtted az élő legenda. Kezet nyújtanak és bemutatkoznak, mintha nem tudnánk pontosan, kik is ők valójában. Nagyon kevesen vannak a legnagyobbak közül, akik olyan fesztelenül tudnak viselkedni, olyan magától értetődően betölteni a szerepüket, mint Eugenio Barba. Ő kézfogáskor nem mutatkozik be, hiszen ez álságos dolog lenne, mindenki úgy megy oda hozzá, hogy pontosan tudja, kicsoda ő. Viszont a szemében valódi érdeklődés csillog a kérdések hallatán. A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó ideje alatt egy héten keresztül lehetett Eugenio Barbát látni a Nemzeti Színház különböző pontjain, mindig élénk beszélgetésbe merült valakivel. Soha nem látszott rajta, hogy terhére lenne az őt körülvevő érdeklődés és tisztelet. Ő maga köszöntötte lelkesen régi ismerőseit, akár magyarok voltak, akár valaki a MITEM számos nemzetközi vendége közül.

Az Odin Színház sokat járt Magyarországon, gondolom, nem újdonság Önnek, hogy nagy tisztelet övezi nálunk. A hatvanas években három olyan színházi csoport is működött Magyarországon, amelyek hivatalosan diákszínjátszó körök voltak, egy-egy egyetem keretein belül működtek, de valójában professzionális színvonalú kísérleti színházak voltak. A tagok személyesen is látták az Ön és Grotowski előadásait, mindenképpen tájékozódási pontot jelentettek a számukra. Aztán ezekből a csoportokból sokfelé rajzottak ki az emberek, voltak, akik az állami színházi struktúrában találták meg a helyüket, mások újabb kísérleti színházakat alapítottak. Az újabb generációk aztán az ő kurzusaikon nevelődtek ki. Egyszóval Eugenio Barba nevét a hatvanas-hetvenes évek óta máig gyakran emlegetik Magyarországon.

Ez megtisztelő dolog, de nagy felelősség is egyben. Többször eszembe jutott már, hogy olyan sokat dolgoztam, jó lenne visszavonulni és egyszerűen csak élvezni az életet. De újabb és újabb meghívások jönnek, újabb és újabb ötleteim támadnak. Jó érzéssel tölt el, hogy az Odin Színház ötvenöt éves működése sokaknak adott bátorságot, hogy színházat csináljanak, hogy valami újba kezdjenek, és nem szívesen mondok le erről a jó érzésről.

Nyilván számtalanszor kérdezték már Grotowskiról, nekem csak két rövid kérdésem lenne. Az egyik: mint tanítvány, hogyan vált le Grotowskiról?

Ezt a lengyel hatóságok radikálisan megoldották, egyszerűen nem kaptam vízumot és nem tudtam visszatérni Lengyelországba. Szörnyű volt, ott maradt mindenem: a könyveim, a személyes tárgyaim. Grotowskit pedig még évekig nem engedték ki külföldre. Amikor felfedeztem magamnak Jerzy Grotowski műhelyét, az még teljesen ismeretlen volt külföldön. Ő nem akart írni. Én magam sokat tettem azért, hogy mások is megismerhessék az újításait. 1964-ben jelent meg Az elveszett színház kutatása című könyv Olaszországban és Magyarországon. Magyarország valóban elég korán bekapcsolódott ebbe a történetbe. 1968-ban már létezett az Odin Színház, ekkor adtuk ki angol nyelven A szegény színház felé című könyvet, ami Nyugat-Európában és Amerikában sok követőt szerzett Grotowskinak. A mi dániai központunkat használta bázisnak a csoportja a nyugat-európai turnéihoz, amíg ezt a csoportot Grotowski 1969-ben meg nem szüntette.

Ez a másik kérdésem vele kapcsolatban: mindenkit megdöbbentett, hogy egy évtizednyi munka után Grotowski nem hozott létre több előadást, és további harminc évig csak kutatással és tanítással foglalkozott.

Soha nem mondta el nekem, hogy miért döntött így, pedig közeli kapcsolatban voltunk. Csak következtetni tudok azokból a dolgokból, amiket tapasztaltam. Miután az Akropolisz és Az állhatatos herceg nagy sikert és nemzetközi ismertséget hozott, a végül Apocalypsis cum figuris címen bemutatott előadás három éven keresztül készült, több verziója és többféle címe volt. Feszültséget okozott a csoporton belül, hogy nem tudták elérni Az állhatatos herceg sikerét. A filmfelvételeken is érződik, de élőben még egyértelműbb volt, hogy a főszerepben Ryszard Cie¶lak valami egészen kivételes szintjére ért el a színészetnek. A háromévnyi kudarcosnak érzett próbafolyamat alatt szerintem szétesett a csoport. 1969-ben Grotowski New Yorkban bejelentette, hogy nem akar többé előadásokat rendezni. Ezt a színészei az újságból tudták meg, sőt Ludwig Flaszen is, aki elindította a pályán, amikor igazgatóként lehetőséget adott a kezdő rendezőnek Opoléban. A színház épülete szemközt volt a városházával, állandóan attól féltünk, hogy egyszer csak átjön valaki és közli velünk, hogy vége a furcsa kísérletezésnek.

Eugenio Barba minden rendezésének minden előadását feszülten figyeli a nézőtérrőlForrás: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Ezek szerint Grotowski egyetlen kudarc után feladta a próbálkozást. Ön viszont ötvenöt év alatt többször teljesen átszervezte az Odin Színházat, minden krízisből megtalálta a kiutat.

Három évig figyeltem Grotowskit, hogyan dolgozik, de ez csak tapasztalat volt, nem valódi tudás. Amikor létrehoztam Oslóban a saját színházi csoportomat, teljesen a nulláról kezdtem, mindenre saját magamnak kellett megtalálni a megoldást. Azonban sokat segített Grotowski és mások példája, hogy egy ilyen színházi csoport nem maradhat meg örökre változatlan formában, és nem kell megvárni, amíg szétesik. Ez a fajta színházcsinálás kreatív színészeket, önálló embereket igényel, akiktől nem lehet elvárni, hogy egész életükben egy csoport alárendelt tagjai legyenek. Korábban én is kerültem olyan helyzetbe, hogy a nyolc színészemből öt otthagyott, és újra kellett kezdeni a társulatépítést. A mostani társulatomból mindenkinek vannak saját projektjei, saját tanítványai, már régen rájöttem, hogy teret kell adnom az individualizmusuknak. Tulajdonképpen koncentrikus körökben kell elképzelni a tevékenységünket, aminek a középpontjában az Odin Színház előadásai állnak, tehát az én rendezéseim, de nem akarok ellenőrzést gyakorolni a hozzám kötődő színészek teljes művészeti tevékenysége fölött, mint nagyon sok kísérleti színház vezetője.

Meglepve láttam az Odin Színház honlapján a pályázati kiírást, hogy új igazgatót keresnek.

Ez a megfogalmazás így nem pontos. Annak jött el az ideje, hogy a Nordisk Teaterlaboratorium vezetését átadjam. Őszre kiválasztjuk az utódomat, aki együtt fog velem dolgozni, és 2021. január 1-jén átadom neki a pozíciót. A Nordisk Teaterlaboratorium működésének csak egy része az Odin Színház. Ez a név továbbra is az én rendezői tevékenységemet, a hozzám kötődő színészekkel létrehozott előadásokat jelenti majd. Szerencsére az egészségem kiváló, és tele vagyok ötletekkel, addig rendezek, amíg erre szellemileg és fizikailag képes leszek.

Ezek szerint reménykedhetünk benne, hogy későbbi MITEM-ek műsorában új Odin-premierek is felbukkannak majd?

Bízzunk benne, hogy így lesz. Rajtam nem fog múlni. Aztán eljön majd az idő, hogy az Odin Színház eltűnik. Már megvan az első halottunk, és a holstebrói temetőben vannak még üres helyek a sírja mellett. Ettől a dániai kisvárostól nagyvonalú gesztus volt, hogy befogadta az Odint, amiről akkor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz belőle. A hosszú évek alatt Holstebróról kiderült, hogy ideális helyszín az elmélyült munkához. Ezért is keresem azt az embert, aki majd továbbviszi a Nordisk Teaterlaboratoriumot. Amikor az Odin Színház nem létezik majd, akkor is fognak színházcsinálók Holstebróban dolgozni, akik járják a saját útjukat, és lehet, hogy teljesen más előadásokat csinálnak majd, mint az Odin.

Eugenio Barba a legnehezebb színházelméleti kérdésről is könnyed stílusban tud beszélniForrás: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

A közönségtalálkozón nagyon szórakoztató volt azt a vitát hallgatni, ahogy színházelmélettel foglalkozó emberek szóba hozták, hogy Ön rituális, szakrális színházat csinál, és hiába tiltakozott ellene, makacsul próbálták meggyőzni róla, hogy ez így van. Az Ön humora, praktikus gondolkodása nagyon meggyőző volt, hogy nem misztifikálni kell a színházat, hanem működtetni. Ennek ellenére azért mégis érzékelhető a huszadik századi színházban egyfajta spirituális szomjúság, hogy a nézők egy bizonyos rétege azt várja, hogy az előadások a végső emberi kérdésekkel szembesítik.

Tagadhatatlan, hogy a huszadik században a művészetnek, tehát nemcsak a színháznak, lett egyfajta kiegészítő szerepe a vallások mellett. Kandinszkij például így fogalmaz: láthatóvá tenni a láthatatlant. A művészet szent dolog. De ezt nem szabad túlbeszélni, banalizálni. Mondok egy példát: szeretem a gyerekemet, ezért megölelem, megsimogatom a haját, ajándékot veszek neki. Ezek látható, érzékelhető jelek, de nem írok tanulmányt arról, ami magától értetődő. A próbákon improvizációkat kérek a színészeimtől, nyilván van abban valami misztikus, ahogyan döntést hozok, melyik improvizációt építem be az előadásba és melyiket nem, de ezt a rejtélyt úgysem lehet megfejteni, minek rágódni rajta? Én kézműves színházat csinálok. Amikor Norvégiába kerültem, akkor egy ideig egy bádogos segédje voltam. Nagyszerű ember volt, sokat tanultam tőle. Ő addig dolgozott egy munkadarabon, amíg az jó nem lett. Én is ezt csinálom az előadásokkal. Újabb és újabb próbákon dolgozunk a munkadarabon, formáljuk, alakítjuk és közben sokkal inkább érezzük magunkat bádogosnak, mint mondjuk papnak.

A huszadik században a művészet körül elburjánzott az elmélet. Sokan utópiákat állítottak elérendő célként a művészet elé. Mások olyan pszeudoszertartásokat hoztak létre, amelyekhez nem adott hátteret valamilyen vallás. Ezzel szemben Ön mindig praktikus szempontokra és a tapasztalatra hivatkozik.

Nem akarom teljesen elutasítani, hogy az előadásainkban jelen van egyfajta szakralitás, de ennek a fogalomnak a teljes kizárásával is fel tudom vázolni az Odin történetét. Nekem esélyem sem volt, hogy hivatalos rendezőképzésre felvegyenek. Olyan fiatalokkal kezdtem el dolgozni Oslóban egy légvédelmi óvóhelyen, akiket elutasítottak a színművészeti egyetem felvételi vizsgáján. Később sokféle ember megfordult a csoportban. Volt, aki a drogfüggéstől akart megszabadulni. Más politikai aktivista volt, de csalódott bizonyos eszmékben. Az Odin Színházat olyanok hozták létre és fejlesztették tovább, akiket nem ismert el a társadalom. A művésznek viszonylag magas a társadalmi státusza, és mi vágytunk erre az elismerésre, ezért tanultunk autodidakta módon, és ezért dolgoztunk. Ha akarom, akkor ilyen egyszerű a történet, az határozta meg, hogy milyen előadásokat hoztunk létre, hogy elnyerjük a társadalom megbecsülését.

Megnyugtató volt hallani, hogy nem tervezi a pályája lezárását, és akár tanárként, akár rendezőként viszontláthatjuk még Budapesten.

Mindig szívesen jövök.